2015.02.28. 15:15 – SCs

Régen minden jobb volt - 1. Granicus – Granicus (RCA, 1973)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

granicus.jpg

Egy frászt volt régen minden jobb. Amikor egy jugoszláv nyomású nagylemezért néha hónapokig kellett könyörögni anyunak, hogy megvegye? Amikor a Petőfi Rádió hétfő délutáni, 2-től 5-ig tartó kívánságműsorából legalább egy óra eltelt, mire felhangzott valami normális rockzene? Amikor az ABBA és a Boney M közül az utóbbit voltam kénytelen választani, hogy ebben is ellent tudjak mondani a nővéremnek? Ugyan már! Ettől függetlenül jugó vinylről (akkor még: bakelit) vált örök kedvenccé a Black Sabbath, a rádióban hallottam először Deep Purple-t meg Led Zeppelint, és ma már büszkén vállalhatom, mennyire jó zenekarnak tartottam mindig is az ABBA-t. Egyben azonban biztosan nem különbözik a húsz-harminc-negyven évvel ezelőtti és a jelenlegi időszak: akkor is, most is előadók százai, ezrei tűntek, tűnnek el érdemtelenül a semmiben, nem hagyva mást az utókorra, mint néhány albumot, esetleg elsüllyedt honlapot. A Régen minden jobb volt cím alatt mostantól jobbára ilyen szinte vagy teljesen elfeledett (főleg rock)zenekarokról, lemezekről lehet olvasni koncepció nélkül, válogatásszerűen. A kommentekben pedig nem tilos hasonlókat ajánlani.


régen minden jobb volt granicus



süti beállítások módosítása