2013.06.16. 03:22 – DankóG

Még Kóbort is ellopta Kanye West

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pénteken óvatosan jeleztük a Lángoló Gitárok Facebookján, hogy Kanye West féltve őrzött, június 18-ára várt Yeezus című nagylemeze kiszivárgott a netre. Ez annyira nem nagy szám, minden albummal megtörténik az ilyesmi a mai világban, most viszont a teljes magyar népesség lélegzetvisszafojtva várta azt a pillanatot, amikor végre stúdió minőségben is hallhatja a New Slaves című, falakon debütált első kislemezt, amin, a netre felpakolt pocsék videók alapján West jó alaposan ellopja a Gyöngyhajú lány című ikonikus Omega-sláger orgonaszólamát. Igen, lopja, mert sem a jó régen megalakult magyar csapat tagjai, sem a kiadó szerint nem kért erre engedélyt a világhírű rapper (és újdonsült apa), aki az előző lemezétől eltérően most nem nyilatkozta azt, hogy ez lesz a világ legjobb albuma, de azért nagyképűsködött bőven, elég csak a lemez címét elolvasni, vagy hogy istennek hívja magát az egyik dalban. Szóval itt van, tessék, alább megmutatjuk a hivatalos bizonyítékot, ami alapján az Omega jól beperelheti az amerikai zenészt, és ezzel újra a világhírnév felé törhet. A New Slavesben ugyanis nem csak Benkő László orgonaszólama hallható, hanem Kóbor János éneke is. Tisztán, jól érthetően, magyarul, és ettől mi annyira meghatódtunk, hogy után Justin Vernon Bon Iver-vezér szabályosan visszarobbant a valóságba.


rock hír omega rap kanye west



2013.06.13. 09:40 – Lángoló Gitárok

Új albummal jön Shigeto, itt van róla az első dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

shigeto.jpgA modern instrumentális hiphop egyik legnagyobb tehetsége, Shigeto idén augusztusban kiadja harmadik stúdiólemezét, a No Better Time Than Now-t. A 2010-es Full Cirlce-höz és a tavalyi Lineage-hez hasonlóan ez az album is a Ghostly gondozásában érkezik majd, az első trekk pedig már meg is hallgatható róla. A Detroit Part 1 a címnek megfelelően kapott egy keményebb basszust, de ugyanúgy ott vannak a repertoárban a rá jellemző absztrakt electro- és jazz-elemek is. A szám, ami ebben a hónapban 17-én külön kislemezen is megjelenik, a hajtás után pedig elérhető.


hiphop hír rap shigeto



2013.06.12. 15:49 – _Hóember_

Feketén-fehéren - The White Mandingos-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

white-mandingos-ghetto-full-lp-lead_1.jpgThe White Mandingos - The Ghetto Is Tryna Kill Me
(Fat Beats Records)

A hiphop és a rockzene ötvözésében semmi újdonság sincsen, gondoljunk csak a Rage Againt The Machine-re, vagy a Beastie Boysra, ám a White Mandingos így is képes eredeti maradni. A csapat frontembere MURS, a hiperaktív rapper, a napfényes Kaliforniából, a Bad Brains-basszusgitáros Darryl Jenifer és Sacha Jenkins triója a The Ghetto Is Tryna Kill Me című debütálásukat a „hardcore hiphop, egy kis punkkal” frázissal aposztrofálja. Ebbe aztán belefér a zúzástól kezdve az öntudatos szövegeken keresztül a szörnyhangon előadott refrénig minden. A crossover stílus már a banda nevében is megmutatkozik: a mandingo egyrészt egy nyugat-afrikai nép, másrészt az amerikai szlengben körülbelül annyit tesz, hogy nagyfarkú néger. MURS-től egyébként nem esik távol a rockos megszólalás, számtalan projektje között volt már egy lemeze a The Invisiblez nevű punkzenekarral. A három nyitott elme egy kellemes, ámde komoly témákat boncolgató albumot rakott össze, a koncepció alappillérét az elfogadás, és a rasszizmus elleni küzdelem adja. MURS felteszi a kérdést, hogy a zenéjük vajon feketének vagy fehérnek hangzik-e, sőt, a Mandingo Rally videójában egészen addig megy el, hogy a Ku Klux Klan közismert egyenruháját ölti magára, és úgy szórja a rímeket. Az üzenet értékén kívül a zene szerencsére elég szórakoztató is. A rockos riffek mellett megfér itt egy kis hátradőlős alternatív hiphop és reggae is.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (0/5)

lemezkritika hiphop rap white mandingos



2013.06.11. 11:00 – Lángoló Gitárok

Snoop Dogg animációs filmhez írt zenét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

snoop5.jpgÚgy látszik, Snoop Dogg ismét célcsoportot váltott, az időközben jamaikai Bob Marley-utódként reinkarnálódott rapper most már a gyerekek igényeit akarja kiszolgálni. Közös produkciója a korosodó Disney-üdvöskével, Hannah Montanával már eleve gyanús volt, most viszont a július 17-én érkező Turbo nevű, versenyző csigákról szóló animációhoz komponált egy számot, és ha ez nem lenne elég, az egyik mellékszereplő hangját is ő adja majd. Snoop a szokásos marketing bullshit mellett elmondta a dalról, hogy többek között az Afrika Bambaataa-féle Planet Rockhoz hasonló inspirálták, és ez a dal egy afféle tiszteletadás feléjük. A szám meghallgatható a Rolling Stone-nál, az elején hallható a Mortal Kombat-részlet ne riasszon el senkit.


hiphop hír rap turbo snoop dogg



2013.06.10. 14:00 – Lángoló Gitárok

Friss Talib Kweli-, Mac Miller-, és DJ Khaled-megjelenések

Gettóblaszter

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

miguel.jpgMac Miller enyhén szólva megosztja a hiphopot kedvelő közönséget (füvezésről rappelő gazdag fehér gyerek, pfej), ettől függetlenül rendszeresen a legnagyobb nevekkel dolgozik együtt, és 18-án megjelenik a második nagylemeze. Erről most két új dal is felkerült a netre, egyiken Action Bronson vendégeskedik, másikon pedig Schoolboy Q, de a szintén új stúdióalbumon dolgozó Earl Sweatshirttel is készült közös szám, igaz, ez az Odd Future-rapper lemezén szerepel majd. Talib Kweli sem tétlenkedik, az év elején megjelent friss szerzeményei után a májusi nagylemezéhez készült egy nagyon elegáns animációs videó, méghozzá a Come Here című dalhoz, amiben Miguel énekel. Ugyan DJ Khaled hetedik albumának még nincs pontos dátuma, van viszont már hivatalos klip No New Friends kislemezhez, amiben Lil Wayne, Drake és Rick Ross is közreműködik. A videó megidézi a '90-es évek kézikamerás rapklipjeit és Rick Ross kezében még egy eredeti téglafon is látható. Az új Mac Miller-dalokat illetve a klipeket megmutatjuk a hajtás után.


hiphop hír rap klip lil wayne dj khaled miguel drake talib kweli mac miller action bronson schoolboy q



2013.06.10. 11:30 – Lángoló Gitárok

Szivárognak a dalok Kanye West új nagylemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kanye.jpgMár csak egy bő hét van Kanye West új lemezének, a Yeezusnak a megjelenéséig, ennek megfelelően a rapper marketingkampánya is jócskán ráerősített a tempóra. A tegnapi Governors' Ball nevű New York-i zenei fesztiválon két új dalt is előadott, egész pontosan az On Site és az I am God című számokat. Emellett még korábban kiderült, hogy West kezei alá újra bedolgozik a Daft Punk is, a franciák a Saturday Night Live-ban pár hete bemutatott Black Skinheadben vállalták a produceri teendőket. Ha mindez nem lenne elég, kijött egy eddig nem hallott szám, melynek acapella verzióját West legutóbbi lemezének promózása közben már játszotta is, csak valahogy kimaradt a My Beautiful Dark Twisted Fantasy végleges dallistájából. Most viszont a szerzemény producere, Q-Tip megosztotta a Red Bull Music Academy aktuális epizódjában, 1 óra 37 perchez érdemes tekerni a videóban a hajtás után az új dalhoz illetve mutatunk még két felvételt az említett New York-i fellépéséről.


hiphop hír rap daft punk kanye west



2013.06.07. 15:59 – sajó d.

Meleg rapperről szóló animációs sorozat készül Method Mannel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

chozen.jpgA nemsokára induló FXX amerikai tévécsatorna berendelte a Chozen című animációs sorozatot, ami egy börtönből frissen szabadult meleg rapperről szól majd. A széria írója Grant Dekernion lesz a produceri feladatokat pedig az Eastbound & Down illetve az Archer csapata végzi majd. Köztük van Danny McBride is, aki az előbbiben Kenny Powers lecsúszott baseballjatékos karakterét személyesíti meg illetve az már biztos, hogy a nyáron a Balaton Soundra is ellátogató Wu-Tang Clan-tag, Method Man is a hangját kölcsönzi majd egy szereplőnek. Nem ez az egyetlen gyártás alatt álló, hiphoppal kapcsolatos rajzfilmsorozat, ugyanis a nerdcore rapper MC Chris is hozzá kezdett már a saját műsorához, köszönhetően a sikeres Kickstarter-kampánynak. A különböző kultikus animációs sorozatokban (Aqua Teen Hunger Force, Sealab 2021, The Brak Show, Space Ghost: Coast to Coast)  íróként és szinkronhangként is dolgozó előadó készülő rajzfilmjéhez már egy részlet is elkészült a Metalocalpyse stábjának köszönhetően, ezt megmutatjuk a hajtás után a kedvenc MC Chris-dalunkkal együtt.


hiphop hír rajzfilm rap fxx method man mc chris chozen



2013.06.06. 15:18 – sajó d.

A világnak már szüksége volt egy számítógépes Kanye West-szerepjátékra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2pac_1.jpgEgyelőre még csak alfa fázisban van az a készülő videojáték, aminek Kanye West lesz a főhőse, de az biztos, ha ez még a rapper tudta előtt rendesen elkészül, én biztos szét fogom játszani. A Kanye Quest 3030-ben Kanye Westet beszippantja egy fekete lyuk mikor éppen készül kidobni a szemetet és kidobja őt több, mint ezer évvel a sötét jövőben. A klasszikus felülnézetes szerepjátéknak van már egy előzetese is, azt nem mondanánk rá, hogy túl látványos, de 2Pac klónja legalább feltűnik benne, mint ellenség. Az egyelőre korai fejlesztés alatt álló játékot már le is lehet tölteni szóval ha lesz egy kis időm, megnézem hogyan menti meg Kanye West a Gyöngyhajú lányt (aki minden bizonnyal Nicki Minaj lesz) bőrszoknyában, partyszemüvegben. Az alfa verziót ezen az oldalon lehet ingyen letölteni, hajtás után pedig megmutatjuk a Kanye Quest 3030 trailerét.


hiphop videojáték hír rap kanye west 2pac



2013.06.05. 14:51 – _Hóember_

Lil B, a trollkirály

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lilb2.jpgAz újhullámos rapperek néha egészen furcsa dolgokat produkálnak. A hagyományos, bőgatyás hiphophoz képest jóval szélesebb spektrumon mozognak, mind zeneileg, mind szövegileg. Az utóbbi idők egyik legérdekesebb jelensége egy kaliforniai srác, Lil B munkássága. A mindössze 23 éves Lil B a The Packs nevű hyphy csapattal kezdte karrierjét. 2006-os Vans című slágerükkel sikeresen megmászták a slágerlistákat, majd Lil B magára öltötte a Based God nevet, és szólókarrierbe fogott. Töménytelen számot rakott össze, és az akkor fénykorát élő MySpace-en – híresztelések szerint – 150 profilt készített magának, hogy minden dalát megoszthassa a nagyérdeművel. A trackek nagy része freestyle volt, de akadt jó néhány saját szerzemény is. Mixtape-jei elárasztották az internetet, és szinte mindenütt Lil B nevébe botlott a rapre éhes közönség, pedig a válogatások legnagyobb része abszolút lo-fi üzemmódban készült. Based God fittyet hány a szabályokra, a kristálytiszta hangzásra, és túlvezérelt, direkt rosszul szóló szerzemények százait ömlesztette a gyanútlan hallgatókra.


hiphop hír lo-fi rap portré lil b



süti beállítások módosítása