Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az Odd Future 2006-2007 környékén, egy deszkás baráti társaságból alakult Los Angeles-i alkotói csoport, amelynek mára – saját bevallásuk szerint – 60 tagja van, köztük olyan előadók, mint Frank Ocean, Earl Sweatshirt és Tyler, The Creator. Utóbbi a kollektíva szellemi vezére, akinek irányításával pár év alatt az amerikai, majd a nemzetközi újhullámos hiphopszíntér különceivé váltak, akik nem csak az állandó lemezmegjelenéseikkel, hanem az afro-amerikai zenei kultúrától szokatlan művészi hozzáállásukkal és a középosztálybeli fehér gyerekek punk attitűdjével hívták fel magukra a figyelmet. Mára reklámokat rendeznek, fesztiválokon headlinerek és minden mozdulatukat fürkésző szemekkel figyeli a zenei sajtó a következő nagy húzást várva. Ők pedig köszönik a figyelmet és élnek a lehetőséggel.
Egy mindenkiért, mindenki egyért
A szűk baráti társaság az évek során egyre több taggal bővült és mára saját Grammy-díjassal is büszkélkedhetnek Frank Ocean személyében, de Earl Sweatshirt, Tyler, Domo Genesis vagy Hodgy Beats lemezei is egyre nagyobb publicitást kapnak, miközben a csapatnak ugyanúgy vannak producer és DJ tagjai, mint grafikusok vagy csak a társasággal lógó, meghatározhatatlan feladatú emberei, akik ugyanúgy az alkotói folyamat részesei. A társaság folyamatosan segíti a másik albummegjelenéseit, együtt dolgoznak a hangzáson, szerepelnek egymás számaiban és közösen készítik a rendre pozitív fogadtatásban részesülő videoklipjeiket. Számos hasonló alkotói közösség létezik a világon, azonban az Odd Future főleg azzal emelkedik ki a többi közül, hogy egy alapvetően fekete zenei műfajt a saját, rasszokon, sztereotípiákon és megszokott sémákon túllépő képükre formálják, ezzel egy egészen új fejezetet kezdve az utóbbi években egyre inkább uniformizálódó színtéren. A rájuk irányuló figyelemben közrejátszik persze az erősödő generációváltás, a régiek elértéktelenedése ,az újvonalas rapperek egyre sikeresebb kísérletezgetése illetve a zenei sajtó növekvő érdeklődése a gombamód megszaporodó új előadókra.
'Took karate, mommy told me "Tyler toughen up"
Rihanna haircut, somebody tell Chris Brown to fuck me up'
Az Odd Future alig huszonéves tagjai szinte tökéletesen leképezik a mai fiatalok érdeklődését, kulturális hátterét és képi világukat. Ameddig a hiphop kapcsán az átlagember még mindig a pisztoly-kosaras mez-aranyfogsor-sportkocsi kombinációban gondolkodik általában, addig az Odd Future szimbolizmusa nagyon erősen épít az internetes kultúrára és csináld magad hipszter hitvallásra. Saját ruháik vannak, saját arculata van a lemezborítóiknak, külön figyelmet szentelnek a színpadi megjelenésre és több, mára védjegynek számító szimbólumot használnak. Voltaképpen olyanok, mint a mai menő hipszter tinédzserek, akik macskás tartalommal, háromszögekkel és indokolatlan helyekre rajzolt fordított keresztekkel árasztják el mondjuk a Tumblrt és más közösségi oldalakat.
'Oh shit, yo bitch, look at how I'm doing you
Bitches on my dick but look at me I'm fucking beautiful'
Rapper punkok, punk rapperek
Az élő fellépéseik is elütnek a szokványostól, egy Odd Future-buli általában olyan, mint egy nagyon intenzív punkkoncert: pogózó emberek, a színpadról a közönségbe szaltózó rapperek, akik két szám között jelmezt cserélnek a javarészt fehér fiatalokból álló rajongóik szórakoztatására, majd szétverik a berendezést. A punk hasonlít egyébként nem véletlen, a társaság középosztálybeli, anyagilag stabil, külvárosi szociális hátterének köszönhetően ezek a srácok nem valamelyik kemény Los Angeles-i utcai bandában nevelkedtek, hanem a környékbeli parkban vagy egy haver hátsókertjében utánozták a kedvenc részeiket a Jackassből vagy gördeszkáztak egész nap. Így egy kevésbé homogén szociális közeg volt rájuk hatással, ezért nem látni őket baboskendőben meg letolt gatyával.
Helyette ugyanúgy punkzenét vagy éppen metált hallgattak, este pedig pár joint társaságában együtt ültek le a tévé elé megnézni a kedvenc Cartoon Network-rajzfilmjüket. A kissé kirekesztő afro-amerikai közösség nem is tud velük azonosulni, sokszor egyszerűen fehér gyerekekként jellemzik a Green Day- és Slipknot-pólóban macskás videókon vihogó deszkás hipsztereket. Arról nem is beszélve, hogy a másságot sokszor elítélő és tabuként kezelő hiphop színtérhez képest az Odd Future-ben biszexuális és meleg tagok is vannak, és ezt Frank Ocean tavalyi coming outja óta nyíltan vállalják, ezzel rengeteg beszűkült rapper alfahím céltáblájává téve a társaságot.
Pedig az Odd Future fiataljai a legjobb példa a teljes afro-amerikai integráció modern sikerére. Sokuk értelmiségi vagy művész családból származik, ezért soha nem kellett cracket árulniuk sarki prostiknak, így a gettó és a gengszterlét hatása nélkül alakulhatott ki a saját ízlésviláguk, amibe mindenféle zenei műfaj szeretete is belefért. Tyler, The Creator például nagyon sokszor lenyilatkozta, hogy 12 év alatt 12 iskolát járt meg és mindenhol kiközösítették a fekete osztálytársai, amiért Dead Kennedys-pólóban járt órára és szimplán fehér gyerekként jellemezték őt. A debütáló lemezét mindössze 16 évesen megjelentető Earl Sweatshirt édesanyja például jogot oktat egy kaliforniai egyetemen, az őt 6 évesen otthagyó édesapja pedig költő és politikai aktivista Dél-Afrikában. Nem csoda, hogy az ifjú rappert a debütáló lemeze után az édesanyja egy problémás gyerekekre szakosodott szamoai luxus nevelőintézetbe küldte és eltiltotta a zenéléstől.
'Watching movies in a room full of goons he rented
On the hunt for clues, more food, and some floozy women'
A társaság átlagéletkora alig éri el az alkoholfogyasztásra már feljogosító 21 évet, azonban a rendkívül tudatos közösségi alkotásnak nem csak az önkifejezési vágy motiválja, hanem a modern, középosztálybeli társadalomra jellemző csonka család is. Earlt ugye 6 évesen hagyta ott az apja, Tyler nem is találkozott még soha a faterjával, Frank Ocean pedig egészen fiatalon volt kénytelen elszakadni a családjától, hogy Los Angelesbe kezdhesse építeni a zenei karrierjét. Így nem csoda, hogy a családi közeget egymásban találták meg, rengeteg dalban utalnak a szüleik hiányára, a család elértéktelenedésére vagy fogadott testvérként beszélnek egymásról mindenféle gengszterkedős felhang nélkül. Így ezek az alig huszonéves suhancok nem hiába alakítottak ki maguknak saját arculatot az Odd Future de facto vezérének az irányításával.
Kreatív diktatúra
'But then again, I'm an athiest, that just worships Satan
And it's probably why I'm not getting no fucking album placements'
Tyler, The Creator az egyik alapítója és vezetője a kollektívának, akinek nagyon konkrét elképzelése van a csapat és annak tagjainak imidzséről. Saját maga készíti a lemezborítókat, ő rendezi a klipeket és legtöbbször a produceri munkában is oroszlánrészt vállal sokszor. Hiába díjazták Grammyvel Frank Oceant vagy tartják jobb rappernek és szövegírónak Earlt, Tyler az egész munkafolyamat agytrösztje, aki ráadásul a szólóanyagaival egymagában képes maga körül óriási felhajtást kreálni. Erre az első példa a 2010-es év volt, amikor Earl és Tyler bemutatkozó albumai kifejezetten pozitív fogadtatásra leltek, majd egy évre rá a második Tyler-album első single-jeként megjelent Yonkers klipje láttán hirtelen mindenki felkapta a fejét.
'Jesus called, he said he's sick of the disses
I told him to quit bitching, this isn't a fucking hotline'
A videót Tyler rendezte és ő is szerepel benne. Az elképesztően nyomasztó, sötét hangulatú kisfilmben a rapper egy csótánnyal játszadozik, majd egyszerűen megeszi és kihányja, de számos más olyan jelenet is van, amit a szülői egyesületeknél kivágta a biztosítékot, kezdve a KILL feliratra a kezén vagy amikor szimplán felakasztja magát. A dalban ráadásul Tyler erős támadást intéz a paramore-os Hayley Williams, B.o.B. és Bruno Mars ellen, utóbbinak legszívesebben lenyomna egy kést a nyelőcsövén. Az említettek persze azonnal reagáltak a dologra, B.o.B. még egy visszaszólós diss tracket is intézett a csapatnak, ami Tylernek kifejezetten tetszett és a műfajban szokásos oda-vissza beszólogatás helyett egyöntetű dicsérettel fogadta a másik rapper reakcióját.
A Yonkers meghozta a dicsőségek Tylernek és az egész brigádnak, díjak, pozitív kritikák és tévészereplések követték a dal sikerét, sőt, az elborult műsorairól ismert Adult Swim tévécsatorna külön sorozatot indított az Odd Future tagjairól, ez a második évadát idén kezdő Loiter Squad, ami voltaképpen egy forgatókönyves Jackass szellemileg fejlettebb, de a baromkodást már-már művészi szintre fejlesztő változata, ahol Tyler és a haverjai kiélhetik filmes érdeklődésüket. Tyler egyébként is nagyon aktív a kamera mögött, rengeteg klipet és most már reklámokat is rendez, ezek rendre a bizarr, megmagyarázhatatlan, de szórakoztató kategóriába esnek, és nagyon ritka az olyan alkalom, amikor ne tűnnének fel benne az Odd Future-ös cimborái.
Azonban Tyler nem csak vizuálisan erős, hanem szövegileg is, amiknek tematikája más, a csoporton belüli előadóknál is visszatérnek. Albumokon átívelő narratívát használ, az április elején megjelent Wolf például sokak szerint a lemeztrilógiájának befejező része. Az eddigi két korábbi stúdióalbuma egy-egy concept album és mindkettőben a mesélő szerepét ölti magára, aki éppen a pszichiáterének vall beteges életéről és instabil mentális állapotáról. Ugyanis Tyler történeteket mesél, alteregókat kreál és különböző karakterek bőrébe bújva játszadozik az általa kitalált világban, amiben sorozatgyilkosok, homofóbok és más beteges szereplők élnek amikről sokszor nem tudni, hogy külön személyek vagy Tyler elméjének különböző kivetülései.
Emiatt sokan félreértik őt és rengeteg támadás éri a valóban sokkoló szövegei miatt, ahol a legtöbben nem tudnak túllendülni az állandó buzizáson és nemi erőszakon. Pedig ő többször is leszögezte, hogy fiktív történeteket mesél fiktív karakterek szemszögéből csak ő film vagy regény helyett zenével illusztrálja ezeket. Annyira komplex univerzumot kreált a fél tucat alteregója és különböző szerepekbe bújó közreműködői köré, hogy egyesek összeesküvés elméleteket és több szálon futó történetet vizionálnak, amelynek a frissen megjelent Wolf is a része, bár ezt egyelőre még senkinek sem sikerült pontosan dekódolni. Ugyanis az első lemezén elmondja, hogy három alkalommal fog leülni a pszichiáterével, ebből kettő volt a Bastards és a Goblin, de sokak szerint a Wolf csak egy afféle előtörtént, amelyet még egy folytatás fog követni, mielőtt Tyler végleg elköszönne a zenéléstől és nagyobb projektekbe kezdene.
"I ain't ask for this, I did it out of boredom
Thought that roach was cool, he died and pushed me into stardom'
Nem csak hipszter hülyegyerekek
Addig viszont még hátravan Earl Sweatshirt várva-várt Doris című második albuma, amivel egy korszak mindenképpen lezáródik az Odd Future életében, hiszen befejeződni látszik Tyler albumtrilógiája, Frank Ocean első rendes stúdiólemezével Grammyt nyert és Earl is visszatér a szamoai luxusszáműzetésből. Innentől kezdve az Odd Future-t egyre kevesebben tartják afro-amerikai hipszter hülyegyerekek gyülekezetének, hanem sokkal inkább egy kortárs művészcsoportosulásnak, amely tökéletesen képes kihasználni az internet miatt átalakult közlési formákat. Nem lennék meglepve, ha a Doris után egy időre lassítana a brigád vagy nagyobb feladatokba vágna. Ehhez minden adott hiszen már olyan nevek sertepertélnek körülöttük, mint Flying Lotus vagy éppen Pharrell Williams és azt is simán megtehetik, hogy mindenféle következmény nélkül káromkodnak David Letterman műsorában.
'Fuck buying studio time, I'ma go purchase a shrink
Record the session and send all you motherfuckers a link'
Az Odd Future-jelenség sokkal több annál, mint a fekete kultúra kifehéredése és a hiphop határainak állandó feszegetése. Inkább egy korrajz digitális bennszülöttek generációjáról, akik az internetnek hála kreativitásukat és alkotói kedvüket nem redukálják csak a zenére vagy csak a filmre, hanem egy komplex egészként gondolkodnak, külön univerzumot létrehozva a saját szellemi termékeikkel, legyen ez egy raplemez, egy Mountain Dew-reklám vagy akár csak egy ártalmatlan Tumblr-bejegyzés. Talán kissé korai ilyet mondani és lehet maguk az Odd Future-tagok ellenkeznének a hasonlat kapcsán, de valami olyasmi kezd kialakulni a kollektíva körül, mint amit Andy Warhol hozott létre annak idején a Factoryvel, csak a New York-i művész elit helyett Los Angeles deszkás hipszterei próbálják a klasszikus értelemben vett artot párosítani a popkultúrával.
