2012.06.14. 09:00 – Lángoló Gitárok

Újabb raplegenda Budapesten - Big Daddy Kane az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bigdaddykane_2643_74089205916_7306683_n.jpgBig Daddy Kane a hiphop egyik emblematikus figurája, aki a műfaj nagy veteránjai között emlegetnek. A '80-as, '90-es évek New York-i rapszínterének egyik mozgatórugója, aki villámgyors szövegelési stílusával, na meg jellegzetes megjelenésével azonnal magára vonta a szakma figyelmét. Számtalan kollaborálásának hála olyanokkal dolgozott együtt, mint 2Pac, Morcheeba, MC Hammer vagy a Wu-Tang Clan, de az elektronikus zenében is kipróbálta magát olyanokkal, mint a Stanton Warriors vagy Aphrodite. Jay-Z karrierjének kezdete is hozzá köthető, ugyanis az akkor még fiatal Beyoncé-férj zöldfülűként Big Daddy Kane koncertjén lépett először színpadra, ahol két szünet között kellett szórakoztatnia a közönséget. Big Daddy Kane személye annyira meghatározó volt, hogy maga Eminem is tőle leste el a rappelési technikáját. A Grammy-díjas előadó most pénteken, azaz június 15-én lép majd fel az Akváriumban.


ajánló hiphop hír rap akvárium big daddy kane



2012.06.13. 09:00 – Lángoló Gitárok

Get It In - Új Public Enemy-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

public-enemy.jpgA Public Enemy öt év után idén rögtön két nagylemezzel tér vissza, amikről már is felkerült Youtube-ra az első dal rádiós felvétele. A Get It In annak a projektnek a része, aminek keretein belül a raplegendák két albumot is, a Most of My Heroes Still Don’t Appear on No Stamp és a The Evil Empire of Everything című albumukat jelentetik meg. Mind a két alkotás közösségi finanszírozásból jön létre, aminek köszönhetően a 10 legbőkezűbb adakozó három évre szóló, korlátlan bejárást kap az együttes backstage-ébe. A csapat azt is elmondta, hogy a két lemez egy nagyobb koncepciónak a része: az egyik az emberek tenni akarásáról és összefogásáról szól, a másik pedig olyan problémákkal foglalkozik, mint amikor egyszerre szakad az emberre minden gond. A megjelenések a formáció 25. évfordulójával lesznek egybekötve. Hajtás után pedig az új szerzemény.


hiphop hír rap public enemy



2012.05.31. 15:44 – Lángoló Gitárok

Honnan nyúlta a ZZ Top a legújabb dalát?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zz_top_pic_1.jpgA zenekar, amelynek szakállánál már csak a diszkográfiája hosszabb, új dallal jelentkezik, aminek premierjét összekötötték egy whiskyreklámmal. Azonban a ZZ Top I've Got To The Get Paid-je gyanúsan hasonlít egy kilencvenes évekbeli hiphop szerzeményre. DJ DMD, Lil Keke és MC Fat Pat – a bizonyíték, hogy már akkor is fogyóban voltak az eredeti hiphop művésznevek – 25 Lighters című dala kísértetiesen hasonlít ZZ Top-ék friss hanganyagára. Érdekesség, hogy a pár hete bemutatott Csatahajó című mozfilm rendezője Peter Berg egy sajtótéjákoztatón azt is elmesélte Hollywood Reporter szerint, hogy a dal producere, Rick Rubin megpróbálta beprotezsálni a szerzeményt a filmjébe, ahol már neki is nagyon gyanús volt, honnan jött ez a drogkereskedő gengszter attitűd pláne, hogy akkor még 25 Lighters címmel futott az új szerzemény. A hajtás után megmutatjuk őket, aztán mindenki döntse el maga van-e hasonlóság a két szám között.


rock hiphop hír rap zz top



2012.05.31. 15:03 – Lángoló Gitárok

She Said OK – Új Big Boi-dal Theophilus Londonnel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Big-Boi-Theophilus-London-She-Said-OK-608x608.jpgAzt már tudjuk, hogy Big Boi új lemezének Vicious Lies and Dangerous Rumors lesz a címe, más azonban még nem derült ki az OutKast egyik felének éppen készülőben lévő albumáról. Ellenben megjelent egy dal, amit az egyik legtehetségesebb feltörekvő rapperrel, Theophilus Londonnel készített közösen. Rajtuk kívül Tre Luce énekesnő is közreműködik az erősen erotikus szerzeményben, amelynek első sora úgy kezdődik, hogy: „Let me see your titties..." Egyébként az OutKast másik fele, André 3000 sem tétlenkedik, a Gorillazzal és James Murphyvel készített számukon kívül most a Jimi Hendrix életét feldolgozó filmben játssza a gitárlegenda szerepét, amiről annak idején mi is írtunk. Hajtás után ott a dal.


hiphop hír rap andre 3000 outkast big boi theophilus london



2012.05.21. 14:57 – Lángoló

A Hősök is a Paféra megy (mikrointerjú)

Pannónia Fesztivál 2012

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hosok.jpgCsütörtökön indul a szezonnyitó Pannónia Fesztivál, amely idén kiemelten foglalkozik a hiphoppal, olyan előadókra fókuszálva, mint az Onyx vagy a Slaughterhouse, de a hazai színtér krémje is tiszteletét teszi. A fesztiválra való ráhangolódás gyanánt öt kérdést tettünk fel a három talán legnépszerűbb magyar rapcsapatnak. Kezdjük az elején a Hősökkel.


hip-hop rap hősök pannónia fesztivál



2012.05.09. 16:45 – Lángoló Gitárok

Pert indítottak a Beastie Boys ellen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy amerikai lemezcég szerzői jogi pert indított a Beastie Boys ellen egy nappal Adam Yauch halála előtt. A Trouble Funk zenekart képviselő Tuf America azért kezdeményezett eljárást a rapcsapat ellen, mert a '80-as években Yauchék többször is használtak hangmintát dalaikhoz a Drop the Bomb és Say What című számokból. Előbbiből a Shadrach című Beastie Boys-szerzeményben találunk ismerős hangokat, utóbbiból pedig két dalban az Licensed to Ill című bemutatkozó albumukról, illetve egy másikban is a '89-es Paul's Boutique-ról. A kiadó szerint a Beastie Boys anélkül építette bele zenéjébe az említett hangmintákat, hogy feltüntette volna azoknak eredetét. Ennek ellenére a Beastie Boys-dalok Wikipédia-oldalain például részletesen fel vannak sorolva, honnan származnak a hangminták, ahol a Trouble Funk mellett találunk James Brownt, Sugarhill Ganget, J Dillát és OutKastet is. A Tuf America odáig ment, hogy leállíttatná az említett dalok forgalmazását, amelyek eladása Yauch halála után hatalmas mértékben meg is emelkedett. Lapozás után megmutatjuk melyik dalokról is beszélünk.


hiphop beastie boys rap trouble funk



2012.05.04. 19:27 – Lángoló Gitárok

Elhunyt Adam Yauch, a Beastie Boys alapítótagja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Negyvenhét éves korában elhunyt Adam Yauch, a Beastie Boys egyik alapítótagja, akit mindenki csak MCA-ként ismert a műfajban. Yauch fültőmirigyében még 2009-ben fedeztek fel rosszindulatú daganatot, amit azonnal kezelni kezdtek. Akkor azt nyilatkozta, hogy mivel igen korai stádiumban fedezték fel a rákot, így szinte biztos, hogy felgyógyul belőle. A kezelések azonban elhúzódtak, és azokat a híreket is cáfolták, hogy Yauch már teljesen egészséges. MCA ugyan aktívan részt vett a Beastie Boys legutóbbi nagylemezének munkálataiban, azonban a nyilvánosság előtt szinte egyáltalán nem mutatkozott, és új zenekari fotók sem készültek. A zenekar áprilisi, Rock And Roll Hall Of Fame-es beiktatásán sem vett részt egészségi állapotára hivatkozva. (Fotó: Andrew H. Walker)


hír gyász beastie boys rap adam yauch



2011.12.20. 12:00 – Sajó Dávid

Amit gyerekként megálmodtunk, azt már elértük – DSP-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az utóbbi években a magyar hiphop komoly vérátömlesztésen ment keresztül, egyre több minőségi produkció kerül az undegroundból a felszínre. Ennek a folyamatnak az egyik legjobb példája a budapesti DSP, akiknek legújabb száma és a hozzá készült friss klip nemrég szerepelt a Lángolón, most pedig egyebek mellett a hazai rap állapotáról, politikáról, és a telepi lét mivoltáról is beszélgettünk velük a lapozás után.


interjú hiphop dsp rap



2011.12.13. 19:00 – Lángoló Gitárok

Lövöldözés áldozata lett a Death Row egykori alelnöke

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A múlt hétvégén járta be a világot a hír, hogy egy 26 éves férfi lövöldözött Hollywood szívében a nyílt utcán. Tyler Brehm múlt pénteken közel húsz lövést adott le Sunset Boulevard és a Vine Street közelében, pánikot keltve ezzel a járókelők között. A férfit, aki a szemtanúk szerint azt kiabálta, hogy meg akar halni, végül a rendőrök lőtték agyon, miután nem volt hajlandó eldobni fegyverét. A mindössze pár percig tartó eset során egyetlen ember sérült meg komolyabban, ő pár nappal később, hétfőn a kórházban életét veszítette. Mint az mára kiderült, az elhunyt férfi a zeneiparban dolgozott. A negyven éves John Atterberry egykor a legendás nyugati parti hiphop-kiadó, a Death Row alelnöke volt, emellett filmproducerként is ismerték. Infusion Music Group nevű zeneműkiadója kapcsán olyan világsztárokkal is dolgozott, mint Michael Jackson, a Spice Girls, vagy Christina Aguilera.


bulvár zeneipar hiphop hír rap death row gyáz



süti beállítások módosítása