Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Public Enemy öt év után idén rögtön két nagylemezzel tér vissza, amikről már is felkerült Youtube-ra az első dal rádiós felvétele. A Get It In annak a projektnek a része, aminek keretein belül a raplegendák két albumot is, a Most of My Heroes Still Don’t Appear on No Stamp és a The Evil Empire of Everything című albumukat jelentetik meg. Mind a két alkotás közösségi finanszírozásból jön létre, aminek köszönhetően a 10 legbőkezűbb adakozó három évre szóló, korlátlan bejárást kap az együttes backstage-ébe. A csapat azt is elmondta, hogy a két lemez egy nagyobb koncepciónak a része: az egyik az emberek tenni akarásáról és összefogásáról szól, a másik pedig olyan problémákkal foglalkozik, mint amikor egyszerre szakad az emberre minden gond. A megjelenések a formáció 25. évfordulójával lesznek egybekötve. Hajtás után pedig az új szerzemény.