Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Néhány nappal ezelőtt már napvilágot látott a hír, miszerint Mick Jagger kórházba kerülése miatt a Rolling Stones későbbre halasztja korábban beharangozott turnéját. Most arra is fény derült, hogy az énekes szívbillentyűcserére szorul. A műtét után Jagger várhatóan teljes felépülésre számíthat, ugyanakkor a koncertezéssel kicsit még várnia kell.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az öt évvel ezelőtti Hyde Parkban adott koncert óta első ízben turnézik Angliában a Rolling Stones. A No Filter fedőnevű koncertsorozatot már most sokan kritizálták a magas jegyárak miatt, de hát sejthetjük, hogy ez mennyire érdekli az öregeket. Ahogy lenni szokott, a turné kapcsán megszaporodtak az interjúk is; ezúttal a dobos, Charlie Watts mondott érdekes dolgokat David Bowie-ról, és arról, hogyan képzeli a zenekar befejezését.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Akik azért kattintanak gyorsan, hogy vajon nálunk fellépnek-e, azok csalódni fognak, meg akkor amúgy sem ezt a címet adtam volna a posztnak. Viszont elérhető közelségbe azért eljut a turné, szóval aki nagyon akarja látni a hetvenéves legendákat, egy kis utazással megteheti ezt. A legközelebb hozzánk Spielbergben lépnek fel a Red Bull Ringen, ami egy órányi autóútra van Graztól, szóval tényleg nem vészes, cserébe még szép is a táj. De Münchenbe sem nehéz eljutni, repülővel meg gyakorlatilag bárhová. Itt vannak a dátumok:
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egy ideje már pletykálták, most tény lett: új Rolling Stones-lemez érkezik. Picit felemás ugyan a dolog, mert a december másodikán megjelenő Blue & Lonesome kizárólag bluesfeldolgozásokat tartalmaz, de hetvenéves zenészeknél azért belefér, hogy már ne kreatívkodjanak annyira. (Talán lesz még idő egy saját szerzeményekkel teli lemezre is.) Na de nem ez a lényeg, hanem az, hogy alább egy percet meg lehet hallgatni a Just Your Foolból, amit Buddy Johnson szerzett még 1953-ban. Hogy az egy perc alatt se unatkozzunk, egérrel lehet forgatni a videót, bár sokmindent nem fogunk látni.
A lemezt állítólag pár nap alatt, a lehető legpuritánabb módon vették fel, hogy minél autentikusabb legyen, két dalban pedig Eric Clapton is szerepel, aki éppen akkor lófrált a stúdió környékén, mikor a Rolling Stones éppen a dalokon dolgozott.
Ezeken a dalokon:
1. Just Your Fool 2. Commit A Crime 3. Blue And Lonesome 4. All Of Your Love 5. I Gotta Go 6. Everybody Knows About My Good Thing 7. Ride 'Em On Down 8. Hate To See You Go 9. Hoo Doo Blues 10. Little Rain 11. Just Like I Treat You 12. I Can't Quit You Baby
Lehet kutatni, hogy melyiket ki adta már elő az elmúlt évtizedek alatt. A lemezből egyébként lesz sima CD, sima bakelit, és díszdobozos verzió is, de az utóbbiban vinyl nincs, csak egy kiskönyv, meg képek. Egy rakás helyen elő lehet rendelni.
Itt van teljes egészében is a Just Your Fool:
A zenekarhoz kapcsolódik még, hogy nemrég egy rakás kamionsofőrnek adtak koncertet. Na persze nem arra kell gondolni, hogy valami poros parkolóban léptek volna fel a 66-os út mentén. A buli szervezett volt, a Freightliner nevű teherautós cég bérelte fel az öregeket, hogy adják elő a legjobbjaikat a cég éves köszönetnyilvánító dolgozói estjén a Las Vegas-i Bellagio Hotelben. Az est különlegessége volt, hogy a szakmai közönség kedvéért 25 év után újra előadták a Mixed Emotions-t, az 1989-es Steel Wheels című lemezről.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Augusztus és egyben a naptári nyár utolsó napja a mai. Ezen a napon jelent meg 1973-ban a Rolling StonesGoats Head Soup című lemeze, melyen az egyik legnagyobb slágerük, az Angie is hallható. Tizennégy évvel később szintén augusztus 31-én látott napvilágot a BadMichael Jacksontól. A Brothers in Arms és a Metallica az amerikai albumlisták első helyére került, az Oasistől a Be Here Now Angliában tette ugyanezt, George Harrisont pedig bűnösnek találták egy plágiumperben.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Vagy legalábbis itt van egy perc belőle. Amúgy tényleg jó buli lehetett, bár azt megnézném mennyire jól szórakozott a 400 ezres tömeg hátsó része, (ezt csak az elkényelmesedett, savanyú énem mondatja velem, nekik tuti nagy élmény volt, meg biztos nekem is az lett volna a hátsó sorokban is). A lényeg, hogy a Rolling Stones életében először fellépett Kubában, ami egyfajta gigantikus betetőzése volt Barack Obama ottani látogatásának, ami valóban történelmi. A Rolling Stones fellépése is az, ez kétségtelen, de kissé eltúlzott.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Martin Scorsese neve hallatán leginkább olyan filmek jutnak eszünkbe, mint a Dühöngő Bika, a Nagymenők, a Casino, vagy A tégla, amellyel több évtized után végre megkapta az Oscar-díjat. A rendezőt azonban nem kizárólag gengszterfilmjeiről ismerheti a közönség. Az HBO-n jövő hétfőn induló, Mick Jaggerrel közösen jegyzett Bakelit sorozat ugyanis messze nem az első olyan alkotása, amelyben hangsúlyos szerepet kap a zene. A cikk folytatásában Scorsese rock n' roll munkásságába nyerhettek bepillantást.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ugyan nem nagy meglepetés, de valamennyi hírérték van abban, hogy Keith Richards bevallotta: minden reggel elszív egy spanglit, kizárólag kaliforniai kenderből. Az is öröm számára, hogy Amerika térképe egyre csak zöldül, de azt nem tudja, hogy hosszútávon jó lesz-e ez a nagy legalizálgatás. A könnyed bevezető után pedig egy fontosabb hír is van a 71 éves Rolling Stones-gitárossal kapcsolatban: szólólemezt ad ki. Ilyen utoljára 23 évvel ezelőtt volt, szóval nagy szó ez. Rögtön itt is egy dal róla, ami ennyi erővel akár Rolling Stones is lehetne.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Keys 70 éves volt, otthonában, a Tennessee állambeli Franklinban hunyt el kedden hajnalban. A zenész egy ideje már betegeskedett, a Rolling Stones legutóbbi koncertjeit már ki kellett hagynia.
A Rolling Stones tagjait mélyen lesújtotta barátjuk, a legendás szaxofonjátékos, Bobby Keys elvesztése. Bobby páratlan zenei közreműködője volt az együttesnek a hatvanas évek óta
- áll a zenekar közleményében. Keys kamaszkorában kezdett szaxofonozni, játszott Buddy Hollyval, John Lennonnal, George Harrisonnal, Eric Claptonnal és Joe Cockerrel is. Keith Richards Rolling Stones-gitárossal különösen közel álltak egymáshoz (a fenti képen is együtt vannak, Key bal oldalt), ráadásul egy napon is születtek. A gitárossal merült el a drogokban is, ami miatt 1973-ban ki kellett szállnia a zenekarból, tíz évvel később térhetett csak vissza. A Stonesnak amúgy nem volt hivatalosan tagja, de rá bízták mindig a fúvós szekciók irányítását. Olyan Stones-albumokon hallható a játéka, mint a Let It Bleed, a Stick Fingers vagy az Exile on Main Street.