Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Martin Scorsese még mindig tudja, hogyan kell klasszikus gengszterfilmet forgatni. A Netflix jóvoltából megvalósult maratoni hosszúságú mozi egy rendkívül érett alkotás, amelyben már nem csak az akción van a hangsúly, mint inkább a múló emberi kapcsolatokon. A film hitelességéhez olyan legendás színészek teszik hozzá tehetségük legjavát, mint Al Pacino, Robert De Niro, Joe Pesci vagy éppen Harvey Keitel, így aztán a The Irishman - magyar címén Az ír - pont olyan, mintha a nagy öregek összejöttek volna egy utolsó, nagyon jól sikerült osztálytalálkozóra. Ezt jól illusztrálja, hogy a veterán rendezővel most először együtt dolgozó Al Pacino szerint pont olyan volt a hangulat, mint egy hetvenes évekbeli forgatáson.



Magyarországon is elkezdték már vetíteni az Antal Nimród által rendezett Through The Never Metallica-koncertfilmet. Összeszedtük a meghatározó és kiemelkedő koncertfilmeket: olyanokat kerestünk, amelyek rendelkeznek valamiféle narratívával vagy olyan megoldással készültek, ami akkoriban forradalminak számított.