2012.05.11. 12:00 – mista

Magyarok remixelték a legendás Giorgio Morodert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Olyasmi történt, ami eddig még soha: magyarok hivatalos remixet készítettek minden idők vitathatatlanul egyik legfontosabb elektronikus zenei producerének, a klasszikus disco királyának, Giorgio Morodernek. A többszörös Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjas legenda komolyabb ismertetésétől itt most eltekintünk, hiszen őszintén bízunk benne, hogy a Lángoló olvasói is találkoztak már a nevével (aki esetleg mégsem, az zenei kulturálatlanságát most azonnal kezdje el lefaragni), helyette inkább koncentráljunk az aktuális tényekre. A történet röviden annyi, hogy tavaly az MB Disco kiadó 2011-es remixek kíséretében újra megjelentette Moroder 1979-es, klasszikus E=MC2 című számát, majd idén az MB Discóval együttműködve az AudioPorn Central nemzetközi producercsapatának tagjai is elkészítették saját változataikat a felvételre, ami egy kislemezen jelent meg, rajta a magyar +VAT formáció remixével. A lapozás után eláruljuk a további részleteket, valamint az eredeti számot és a szóban forgó remixet is megmutatjuk.


disco hír house elektronikus minimal mango giorgio moroder simon iddol



2011.07.28. 14:35 – Kovács M. Norbert

Mindenki látja benne a lehetőséget – interjú Simon Iddollal, a Burn Studios főszerkesztőjével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Alig másfél hónapja indult el a Burn Studios nevű összetett internetes zenei alkalmazás, ami voltaképpen zenemegosztó és zenekészítő oldal egyben, ráadásul még DJ-zni is lehet vele. A nemzetközi csapat által készített, de magyar vonatkozással is bíró fejlesztés mögé az elektronikus tánczene olyan sztárjai álltak, mint Richie Hawtin, Sasha, valamint David Guetta, hamarosan pedig egy igazán aktuális német kiadóval működnek együtt. A nemrég a Lángoló Gitárokon is bemutatott weboldalról most az AudioPorn Central kapcsán is ismert Simon Iddollal, a Burn Studios főszerkesztőjével beszélgettünk bővebben, aki többek között azt is elárulta, fogunk-e tudni fél év múlva egyetlen netbookkal, böngészőből, kizárólag a Burn Studios segítségével egy ütős technopartyt csapni bárhol a világon.


interjú zeneipar richie hawtin elektronikus david guetta sasha electro elektro burn simon iddol burn studios gomma records



2011.07.15. 15:00 – mista

Burn Studios: forradalmasítani a zenefelhasználást

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei Balaton Soundon volt a hajnalig tartó veretésre kialakított megannyi helyszín között egy különösen érdekes is, ahol esténként a Radio B.R.O. szervezésében zajlottak az események, de nem ez volt itt az igazán izgalmas, hanem hogy délutánonként workshopokat tartottak, amin különböző szakmabeli meghívottak segítségével mutattak be egy új, nemzetközi csapat által fejlesztett, magyar vonatkozással rendelkező közösségi zenehallgató és zenekészítő oldalt, a Burn Studiost, ami az ismert energiaital-márka támogatásával jött létre.

A Burn Studios lényege, hogy olyan lehetőségeket egyesít magában, amik eddig mind csak különböző webes felületeken, vagy drága szoftverek segítségével voltak elérhetők. A zenehallgatás, a zenemegosztás, valamint a zeneszerzés, a közösségi, kollektív alkotás lehetőségét kínálja a felhasználóknak, ráadásul ingyenesen, egyetlen regisztrációért cserébe.


zeneipar richie hawtin elektronikus david guetta sasha electro balaton sound elektro burn simon iddol burn studios



süti beállítások módosítása