Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A The Police egykori bőgős/énekese (azok voltak a szép napok, na mindegy) hivatalos honlapján jelentette be vasárnap, hogy kösz, de nem lép fel a kazah fővárosban hétfőn rendezett állami ünnepségen, amin ő lett volna a fő attrakció. Az Amnesty Internationallel kiváló kapcsolatokat ápoló zenész azzal indokolta döntését, hogy Kazahsztánban nem bánnak tisztességesen a munkásemberekkel, pontosabban az olajiparban dolgozókkal, akik immáron negyven napja sztrájkolnak. Nemes gesztus, bár ettől nem lesz jobb a kazah melósok helyzete, az meg ráadásul eszébe juthatott volna korábban is a zenészembernek, mármint akkor, amikor lekötötték a főleg állami pénzből finanszírozott bulit, hogy megguglizza Kazahsztánt.

Mint ismert, június 30-án Sting visszatér Budapestre, hogy a nagy sikerű Symphonicity előadásából, aminek keretében saját slágereit játssza szimfonikus kísérettel, még egy koncertet adjon (az előzőről itt
Sose voltam igazi Sting-rajongó, de hát nem lehet minden koncertre csápoló fanatikusokat küldeni. A Police-t annak idején többé-kevésbé szerettem – különös tekintettel a Ghost In The Machine lemezre; felteszem, nem sokan tartják épp ezt jobbnak a többinél –, azt a felhajtást viszont, ami kialakult körülötte a hetvenesek-nyolcvanasok fordulóján egy évtized erejéig, nem fogtam mindenestül. Később persze összeálltak a dogok, Sting egyfelől állócsillaggá merevedett a nemzetközi popzene egén, másfelől viszont én nagyjából leszoktam róla, sok minden mással együtt. A felkészülés jegyében azt olvastam, kissé szembemegy egymással az életmű két nagy fejezete, a police-os és a szólókorszak – ráadásul utóbb veszélyes elbonósodás is felütötte a fejét –, de a közönségnek erről szemmel láthatóan más a véleménye.
November 6-án szombaton lép fel szimfonikus köntösbe öltöztetett
Sting
Idén valahogy jó pár olyan karácsonyi lemez is megjelent, ami nem a sztenderdeket szállítja, hanem megpróbálja a témát a saját igényes módján feldolgozni. Persze ettől függetlenül van köztük igen balul sikerült próbálkozás is, de a többség teljesen vállalható anyagot rakott össze. Különkiadású Ömlesztett anyag-rovatunkban most kitárgyaljuk Bob Dylan, Sting, Tori Amos, a Halford és a Pet Shop Boys ide vágó lemezeit.