2016.05.13. 09:51 – dankógábor

Megvolt már az új Stone Roses-dal?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

stoneroses2016.jpg

Igen, van új Stone Roses-dal, ilyen pedig már 22 éve nem volt, szóval elég nagy szó. A brit zenekar két meghatározó lemez után oszlott fel 1996-ban, az összeállásra pedig 2012-ig kellett várni. Akkor jártak még Magyarországon is, de új dalokról, lemezről sokáig szó sem volt. Aztán az utóbbi időkben kezdték pletykálni, hogy stúdiózik a csapat, most pedig itt van mindennek az első hallható bizonyítéka. Az All For One alább hallható, aztán mondjátok meg bejött-e.


indie pop brit rock hír stone roses



2013.02.08. 12:32 – Lángoló Gitárok

Új Queen-feldolgozás a Flaming Lipstől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

flaminglips.jpgIdén a Flaming Lipstől nem csak új nagylemez várható, hanem - a két legutóbbi albumukhoz hasonlóan - még akár egy feldolgozáslemez is, méghozzá a Stone Roses debütáló hanganyaga. Wayne Coyne és társai a brit zenekar '89-es bemutatkozó albumáról dolgoznak több számon állandó közreműködőikkel (Stardeath, White Dwarfs, New Fumes), ezeket az előadók Instagram-, és Twitter-bejegyzéseiből lehet tudni. Ha ez nem lenne elég, Valentin-napra egy Songs of Love című válogatást is kiadnak emberi szívre hasonlító csokoládéba csomagolt pendrive-on. Így néz ki egyébként a minden példányban elkelt limitált kiadású Valentin-napi kiadvány - rajta egy Beatles-feldolgozással, de ha még ez sem lenne elég, akkor mutatunk egy Queen-feldolgozást is a Flaming Lipstől, mert miért ne? A mai nap felkerült Youtube-videóban egy trash hangulatú próbatermi felvételen a Flaming Lips a Bohemian Rhapsodyt játssza, miközben kint egy meztelen nő napozik. A feldolgozás egyébként egész jó, pár pillanatra pedig egy fél női is mell is látható a videóban, ezt feltétlenül fontos kiemelni. A hajtás után pedig még beraktuk a zenekar Super Bowl félidejében levetített autóreklámját is, amiben egy új daluk is szerepel a közelgő nagylemezükről.


hír flaming lips queen stone roses art rock



2012.10.11. 11:25 – Lángoló Gitárok

Jövőre is koncertezik a Stone Roses

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Stone Roses2.jpgJövő márciusban az ausztrál Future Music fesztiválon zenél a Stone Roses, amely ezzel tovább húzza az újraalakulásuk örömére megkezdett koncertsorozatot, aminek részeként idén a Szigeten is felléptek. A zenekar 2013-ban öt koncertet is ad Ausztráliában, az utolsó március 11-én Adelaide-ben. Más fellépésről egyelőre nem érkezett hír, de az már biztos, hogy a másfél óra alatt az összes belépőjét eladó Glastonburyn nem zenélnek. Az együttes egyébként nemrég bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mivel a Heaton Park-i visszatérő koncertjeikre mindössze 68 perc alatt adták el mind a 220 ezer belépőt.


rock hír britpop stone roses



2012.07.09. 08:26 – Lángoló Gitárok

Vedd meg egy Stone Roses-koncert hangulatát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

HeatonParkEbay060612.jpgAki esetleg nem tudna várni a Stone Roses szigetes fellépéséig annak megtaláltuk a tökéletes ajándékot. Egy élelmes rajongó a britpop együttes Heaton Parkban tartott koncertjének az atmoszféráját árulja eBayen, egy hermetikusan lezárt üvegcsében. A hangulat esszenciáját a This Is The One és a She Bangs The Drums dalok között zárták üvegbe olyan este 10 óra körül. Az eladó szerint ez az egyetlen fellelhető "elfogott koncerthangulat" az online piacon per pillanat. Hozzátette, hogy semmilyen szinten sem tudja garantálni, hogy a kupak eltávolításával bármilyen zene vagy hang is megszólalna. A leírás szerint az elkapott atmoszféra túlságosan veszélyes lenne, ha esetleg külföldre kerülne, bármit is akarjon ez jelenteni. Az üvegcsényi Stone Roses-hangulatért 8,50 fontról indult a licit, most pedig már 537-nál tart, amely nagyjából 200 ezer forintnak felel meg, és ez folyamatosan emelkedik.


ebay hír britpop stone roses heaton park



2012.06.28. 16:28 – Lángoló Gitárok

Vicces áldokumentumfilm a Stones Rosesról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

stonerosesmock.jpgNincs olyan hét, ami ne telne el valamilyen Stone Roses-hír nélkül, de a mostaniról kivételesen nem ők tehetnek. Az éppen a három felvonásos manchesteri Heaton Parkban tartott fellépésére készülő britpop zenekar visszatérése kétségtelenül az utóbbi évek egyik nagy meglepetése volt. Erről forgatott Al Campbell dokumentumfilm-rendező egy elképesztően vicces mockumentaryt, amiben a Stones-tagokon kívül feltűnik egy Bobby Gillespie-paródia, Happy Mondays-hasonmások, Noel Gallagher, Morrissey, de még Simon Cowell is. A The Second Second Coming című alkotásból kiderül, hogy az egész visszatérést igazából a Tron kultuszfilm remake-je ihlette. A borzalmas brit akcentus érthetőségét felirattal segítő videó megtekinthető a tovább után.


hír britpop áldokumentumfilm stone roses



2012.06.22. 12:54 – Lángoló Gitárok

Az NME-nél a Joy Division Love Will Tear Us Apartja az utóbbi 60 év legjobb dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

JoyDivision.jpgA brit NME zenei lap idén lett 60 éves, amit egy olyan listával ünnepelnek, ahol összeszedték az újság indulásától készült legjobb dalokat. A 20-as listán mindössze két zenekar szerepel egynél több számmal, ők pedig a nyáron Budapestre is ellátogató Stone Roses illetve a Beach Boys. Érdekesség, hogy mind a Rolling Stones, mind a Beatles csak egy szerzeménnyel szerepel, miközben mondjuk a Black Sabbath-tól kezdve a Led Zeppelinen át a Motörheadig rengeteg fontos együttes hiányzik. Az első helyet végül a Joy Division szerezte meg a Love Will Tear Us Aparttal. A teljes, 200-as lista majd az NME születésnapi kiadásában lesz olvasható, mi a hajtás után megmutatjuk a top 20-at.


nme hír joy division stone roses beach boys



2012.06.15. 10:00 – Lángoló Gitárok

A balhé után is folytatódik a Stone Roses-turné

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

StoneRoses02PR181011.jpgMiután Amszterdamban a Stone Roses dobosa, Reni nem volt hajlandó visszamenni a színpadra, Ian Brown egyszerűen csak egy köcsögnek nevezte őt. Ebből kiindulva sokan spekulálni kezdtek, hogy lehetséges az egész turné veszélybe került, ismerve a tagok heves vérmérsékletét, ami miatt mellesleg egyszer már fel is oszlottak. Most azonban a zenekar egyik képviselője elmondta, hogy egyáltalán nem kell emiatt izgulniuk a rajongóknak, az együttes természetesen folytatja a koncertezést. Szerinte mindössze annyiról volt csak szó, hogy egyikük miatt nem volt ráadás a fellépés végén, ami őket ismerve teljesen normális. A Stone Roses augusztus 10-én lép fel a Szigeten.


hír britpop stone roses



2012.06.13. 15:45 – Lángoló Gitárok

Otthagyta saját koncertjét a Stone Roses dobosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

stoneroses(4).jpgKedd este Amszterdamban lépett fel a nemrég újra összeállt, és a Sziget egyik headlinereként is számon tartott Stone Roses, a holland közönség azonban a koncert végén a katarzis helyett egy kellemetlen közjátéknak lehetett részese a dobos Reni (a képen ő nyom csókot Ian Borwn énekes füle tövébe) főszereplésével (illetve meg nem jelenésével). Ahogy a korábbi barcelonai fellépésükön, itt is az I Am The Resurrectiont várták, amit Spanyolországban is ráadásként játszott el a zenekar, mielőtt nagy ölelkezések közepette levonultak volna. Itt viszont csak Brown jött vissza a színpadra, hogy elnézést kérjen a rajongóktól, mivel - az ő szavaival élve -  a dobosuk egy köcsög és konkrétan lelépett a koncertről. A közönség persze annyira nem fogadta jól a hírt és a színpadmunkások megjelenésével fújolni kezdtek és söröket dobáltak feléjük. Itt egy videó a bejelentésről:


hír britpop stone roses



2012.05.23. 18:15 – Lángoló Gitárok

Ingyenes koncerttel tér vissza ma este a The Stone Roses

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

16 évnyi várakozás után ma este, egy ingyenes meglepetéskoncerttel tér vissza a britpop egyik legnagyobb hatású zenekara, a The Stone Roses. Az idén nyáron újra turnézó együttes warringtoni, Parr Hall-os fellépésére bárki elmehet, aki a belépésre feljogosító karszalagért valamilyen eredeti, zenekaros tárggyal érkezik, legyen az CD-borító, póló stb. Természetesen csak annyi ember kap belépőt, amennyi befér a terembe, és egy személy csak egy jegyet szerezhet. A konkrét, Szigetet is elérő turné június 8-án indul Barcelonában, aztán pedig majd valamikor új anyag is érkezik, de erről még semmi biztosat nem tudni. FRISSÍTÉS: Az összes karszalagot kiosztották.


rock turné britpop stone roses



süti beállítások módosítása