2020.05.13. 16:04 – dankógábor

Limitált újrakiadást kap a Joy Division második albuma és három kislemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

1_jd_album3singles_front.jpg

Idén lesz negyvenéves a Joy Divsion második és egyben utolsó albuma, a Closer, amit gyakorlatilag minden szakmai lista a világ legfontosabb lemezei közé sorol. A kerek évforduló miatt rendes újrakiadást is kap az album, megjelenik ugyanis limitált példányszámban, úgynevezett crystal clear (tehát átlátszó) vinylen. Ezzel együtt kijön három olyan, albumon nem szereplő kislemez is újra, amiket azóta nehéz beszerezni, mióta az eredeti kiadó 1992-ben bezárt. A “Love Will Tear Us Apart,” a “Transmission” és az “Atmosphere” kislemezek ráadásul friss remastert is kapnak, míg a Closer-re a 2007-es, legutolsó remaster kerül. Mindezt elő is lehet rendelni itt, megjelenés július 17-én.


joy division



2019.06.15. 15:48 – dankógábor

40 éves az első Joy Divison-lemez, jól meg is ünneplik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

joydivision-redvinyl_1.jpg

Negyven évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg az első Joy Division-lemez, az Unknown Pleasures, ami a közmegegyezés szerint a valaha készült egyik legfontosabb könnyűzenei album, a post-punk stílusban meg pláne. Ezzel nehéz vitatkozni, nem is lehet, mert így van. Természetesen jól meg is kell ünnepelni ezt a kerek dátumot, így ki is dobják újra a lemezt, méghozzá különleges, limitált változatban, csak piros bakeliten (hivatalos nevén: vinylen), a borító pedig a klasszikus ábra inverz verziója, magyarán fehérben virít, fekete grafikával. De nem csak ennyi történik, a lemez összes dalához forgattak videót, ezek szépen sorban fognak megjelenni, alább az elsőt lehet megnézni, amit Helgi & Hörður rendezett az I Remember Nothing dalra, Izlandon. Ja, ma ingyen pólókat is osztogattak a néhai zenekar szülővárosában, Manchesterben, de valószínűleg már mind elfogyott. Ezzel együtt egyébként adományokat is lehet adni a The CALMzone részére, ami a fiatal férfiak öngyilkossága ellen harcol az Egyesült Királyságban. (Az Egyesült Királyságban a 45 év alatti férfiak leggyakoribb haláloka az öngyilkosság. Ian Curtis, a Joy Division énekese is így hunyt el 1980-ban.)


joy division



2018.11.13. 10:33 – Lángoló

Joy Division-dalok Joy Division-alapítótól ma este a Dürerben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

peterhook.jpg

A Joy Divison alapítója, Peter Hook & The Light c. formációjával és a Substance-szel turnézik, az állomások közül pedig Budapest sem marad ki. Peter Hook zenekarával utoljára 2015-ben járt nálunk, akkor az Unknown Pleasures c. Joy Division albumot játszották, majd a későbbi turné repertoárba a New Order dalai is bekerültek. Anglia egyik legbefolyásosabb művésze: a Joy Division alapítótagjaként lett ismert basszusgitár játékáról, majd a kultikus zenekar után – Ian Curtis halálát követően – alakult New Orderben folytatta, mellette a Hacienda társtulajdonosa volt és több könyvet is írt. A sokoldalú Hook 2007-ben hagyta ott a New Ordert, majd Peter Hook & The Light nevű zenekarával a Joy Division életmű egyik legautentikusabb őrzője lett. A legendás dalok mellett később szépen beúsztak darabok a New Order diszkográfiájából is, jelenleg pedig a Substance, kislemezek és egyéb dalok gyűjteményéből álló lemezzel járják a világot, november 13-án pedig hozzánk is megérkeznek a Dürer Kertbe.


joy division



2015.02.14. 10:42 – dankógábor

Te élnél Ian Curtis házában?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iancurtishaza.jpg

Csak mert most éppen eladó a Joy Divison néhai frontemberének lakóhelye Macclesfield városában. Ez az a ház, ahol Curtis feleségével és gyermekével élt, és igen, itt is lett öngyilkos 1980-ban, 23 évesen. A ház forgatási helyszín is volt, mikor Anton Corbijn felhasználta a Curtisről szóló Control című filmjében. 115 ezer fontra tartják, ami most olyan 48 millió forint. Akit érdekel, itt kutakodhat a részletek után. Itt egyébként egy rakás kép is van a jelenlegi állapotáról, de arról nincs szó, hogy ez a ház a poptörténelem része lenne. Egyébként meg nem, nem úgy néz ki, mintha 1980 hibernálva lett volna benne.


punk rock hír joy division ian curtis



2013.01.30. 15:20 – Lángoló Gitárok

A legautentikusabb Joy Division-tribute - Peter Hook & The Light-koncert az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

peterhook.jpgMárcius 25-én Magyarországon koncertezik Peter Hook, a Joy Division majd a New Order alapítótagja, több kultikus könyv szerzője és a brit rave korszak egyik meghatározó figurája. A zenész legutóbb Light néven kezdett új projektbe, ami eredetileg mindössze egyetlen koncertig tartott volna, de a nagyon pozitív visszhang hatására egy egész turnéba is belekezdtek, amelynek egyik állomása a budapesti A38 Hajó. A koncert részét az egyetlen Ian Curtis életében megjelent Joy Division-album, az Unknown Pleasures alkotja Peter Hook és zenekara előadásában.


hír peter hook a38 new order joy division



2012.07.05. 10:15 – Lángoló Gitárok

Az NME olvasói szerint NEM a Joy Division Love Will Tear Us Apartja az utóbbi 60 év legjobb dala (eddig)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

killersfeathers.jpgPár hete a brit NME zenei magazin szerkesztősége összeállította fennállásának 60. évfordulójára az elmúlt hat évtized legjobb dalainak listáját. A kommentekben volt nagy értetlenkedés, felháborodás és meglepően sok Zámbó Jimmyzés, de most itt van az olvasók szavazatai alapján összerakott 20-as lista, amelyen végül nem a Joy Division Love Will Tear Us Apartja áll az első helyen szemben a szerkesztők összeállításával. A kettőt összevetve érdekes módon kevés az átfedés, az első helyen például egy amerikai zenekar dala található, méghozzá a The Killers Mr Brightside-ja. Ian Curtisék szerzeménye csak a harmadik helyet foglalja, rögtön Amy Winehouse Rehabje után. A 30 percenként frissülő lista az olvasók osztályzatainak átlaga alapján változik és mindenki saját maga döntheti el hány csillagot ad az előre kiválasztott számokra. A hajtás után megmutatjuk a pillanatnyi állást, amely 0:30-kor volt a mai napon, de lehet ezen írás kikerüléséig még változik a sorrend.


indie pop lista rock hír the killers joy division NME amy whinehouse



2012.06.22. 12:54 – Lángoló Gitárok

Az NME-nél a Joy Division Love Will Tear Us Apartja az utóbbi 60 év legjobb dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

JoyDivision.jpgA brit NME zenei lap idén lett 60 éves, amit egy olyan listával ünnepelnek, ahol összeszedték az újság indulásától készült legjobb dalokat. A 20-as listán mindössze két zenekar szerepel egynél több számmal, ők pedig a nyáron Budapestre is ellátogató Stone Roses illetve a Beach Boys. Érdekesség, hogy mind a Rolling Stones, mind a Beatles csak egy szerzeménnyel szerepel, miközben mondjuk a Black Sabbath-tól kezdve a Led Zeppelinen át a Motörheadig rengeteg fontos együttes hiányzik. Az első helyet végül a Joy Division szerezte meg a Love Will Tear Us Aparttal. A teljes, 200-as lista majd az NME születésnapi kiadásában lesz olvasható, mi a hajtás után megmutatjuk a top 20-at.


nme hír joy division stone roses beach boys



2012.02.15. 14:45 – Lángoló Gitárok

Joy Division- és New Order-mesterszalagokat talált Jamie Oliver új étterme pincéjében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már a tegnapi, Oszama bin Ladennek Whitney Houstonhoz fűződő gyengéd érzelmeiről szóló cikkünk után is a Hírcsárdát emlegette egyik olvasónk a Facebookon, és bár becsszó, hogy nem direkt vadásszuk a képtelen sztorikat, itt egy újabb meglepő hír: a sztárszakács Jamie Oliver Joy Division- és a New Order-mesterszalagokat talált új étterme pincéjében, némi arany és fegyverek társaságában. Sajnos azonban nem arról van szó, hogy az előző tulajdonos, egy megátalkodott bandita mások mellett Bernard Sumneréket is kirabolta volna, pedig az lenne ám az igazán izgi történet.


pop rock bulvár hír elektronikus new order jamie oliver joy division



2012.01.27. 10:00 – Lángoló Gitárok

A Joy Divisiontől lopta egyik Miki egeres pólójának ötletét a Disney

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Néhány nappal ezelőtt terjedt el a hír, hogy a Disney webáruházában érdekes módon a Joy Division egyik lemezének borítójára emlékeztető Miki egeres póló kapható, szerepelt is a termékleírásban, hogy az Unknown Pleasures híres borítóját vették alapul az elkészítéséhez. Mindez nem is hangzik rosszul, a gond ezzel csak az volt, hogy a zenekar még élő tagjai szerint a Disney semmiféle engedélyt nem kért a lemezborító felhasználásához. Peter Hook, az együttes egykori basszusgitárosa az MTV-nek nyilatkozva mindehhez azt is hozzátette, ezek alapján a Disney is biztosan jó ötletnek tartaná, ha ők meg elkezdenének mondjuk Donald kacsás pólókat árulni. Mindezek után nem sokkal el is tűnt a kifogásolt póló a Disney webáruházának termékei közül, majd a cég kiadott egy közleményt, miszerint megvizsgálják, miként is történhetett mindez.


rock hír disney joy division



süti beállítások módosítása