2018.11.14. 08:56 – [MTI]

Jankovics Marcell készít animációs filmet az István a királyból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 

Második Idő néven alapítvány jött létre Szörényi Levente több mint fél évszázados életműve gondozására. A tervek között szerepel többek között az István, a király rockoperával összefüggő Kárpát-medencei iskolás vetélkedő, animációs film, erdélyi produkció és operabemutató is.


szörényi levente



2016.04.04. 16:04 – dankógábor

Emberileg szerencsétlenek már akkor is rosszak voltak - Szörényi Levente az Omegáról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hogy ne csak így környezetéből kiragadva legyen itt a cím, idézem a Bors által közölt teljes szöveget:

Kóbor sok marhaságot tud összehordani, például azt, hogy ők azért nem lettek világhíresek, mert mi mentünk ki Angliába. A koncertszervezés is ne­hezen ment, végig az volt a halálfélelmük, hogy mi játszunk majd utoljára. Emberileg szerencsétlenek már akkor is rosszak voltak, egymást is marták.

Szörényi Levente ezt a hétvégén mondta a Rockmúzeumban tartott nyilvános beszélgetésen, amiről a Bors közölt hírt. A hangulat egyébként a beszámoló szerint nem volt rosszindulatú vagy dühös, inkább a humort és a baráti élcelődést lehetett érezni. (Fotó: MTI)


pop rock hír omega illés szörényi levente bródy jános kóbor jános koncz zsuzsa



2011.03.03. 08:00 – lánggitár

Átadták az idei Fonogram-díjakat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Miután néhány héttel ezelőtt kihirdették a jelöltek listáját, tegnap este a Millenáris Teátrumban tartott gálaesten átadták az idei Fonogram-díjakat. A szakmai zsűri tizenhét hazai, valamint öt külföldi kategóriában ítélte oda az elismeréseket. Díjat kapott többek között Ákos, a Kowalsky meg a Vega, a Bin-Jip, a Compact Disco, a Mobilmánia, a Wendigo és Mága Zoltán is. Az év hazai felfedezettje a Holdviola lett, míg az év dalának, internetes szavazás alapján, Tabáni István Gyönyörű szép című számát választották. Az életműdíjat idén ketten, Szörényi Levente és Bródy János vehették át, míg a kiemelkedő zenészi pályafutásért járó elismerést Tátrai Tibor kapta. A külföldi kategóriák jelöltjei közül Sade, Adam Lambert, a Hurts, a Pendulum és Ozzy Osbourne nyerték el a magyar zenei szakma legnagyobb elismerésének számító Fonogram-díjat.


hír szörényi levente bródy jános ákos díj fonogram pendulum ozzy osbourne kowalsky meg a vega wendigo sade hurts tátrai tibor mobilmánia adam lambert tabáni istván compact disco holdviola bin jip



süti beállítások módosítása