Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Néhány napja már teljes terjedelmében meghallgatható a Testament új albuma, a Titans of Creation. Külön öröm, hogy a Children of the Next Level című dalhoz kihozott animációs videót, melyben egy intergalaktikus összeesküvés történetét kísérhetjük figyelemmel, Gróf Balázs készítette. Maga a szám pont olyasmi, amire számítani lehet a zenekartól "nyitódal" címszóval, de ez nem kritika. A folytatásban itt a klip, a teljes lemez Youtube-linkje, valamint az új albumhoz kapcsolódó dokumentáció két újabb része is, benne Eric Peterson gitárossal és Chuck Billy énekessel, akinek ezúton is jobbulást kívánunk. Érdemes megnézni, az utóbbi idők egyik legérdekesebb, egyszersmind legigényesebb lemezfelvezető sorozata, még arra is figyeltek, hogy a főcímek illeszkedjenek az egyes tagok által képviselt elemekhez. Minimum négy videó a hajtás után!





A Slayer iskolateremtő ex-dobosa, az idén ötvenéves Dave Lombardo utoljára 2011-ben járt Budapesten – még egykori zenekarával. Most visszatér, hogy PHILM nevű, kísérletező kedvű "szabadidő-zenekarával" adjon súlyos klubkoncertet az A38 Hajón. Egy igazi legenda, aki most nem bújik eszement dobszerkó mögé egy arénakoncerten, hanem szó szerint testközelből látható, mitől is olyan zseniális dobos.
A Zöld Pardon 15 éves fennállása óta először fogad olyan fellépőt, aki egy hatalmas kamionnal szállítja a turnéfelszerelését. Nem meglepő, hogy a Chuck Billy (ének), Eric Peterson és Alex Skolnick (gitárok), Greg Christian (bőgő) és Gene Hoglan (dob) felállású Testament a zúzós témákhoz illeszkedve nem aprózza el a kivitelezést sem, és erősítő-, valamint díszlethegyekkel érkezik a Rákóczi híd budai lábához. A zenekar már több ízben járt kis hazánkban, de eddig kizárólag fesztiválokon léptek fel nálunk, ez lesz az első önálló bulijuk Magyarországon. A kaliforniai Bay Areából származó Testament a thrash metal stílus egyik legfontosabb képviselője, a nagy négyes (Metallica, Megadeth, Anthrax, Slayer) mellett egyike a műfaj igazi klasszikusainak. Az együttes idén ünnepli 30. születésnapját, tavaly megjelent, Dark Roots Of Earth című lemezük pedig elképesztően jó fogadtatásban részesült, mind a kritikusok, mind a közönség részéről. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy egész karrierjük során ez a korongjuk érte el a legmagasabb pozíciót - egészen pontosan a 12. helyet - a Billboard 200-as albumlistáján. A veterán thrasherek a szóbanforgó lemez anyagával turnéznak most világszerte és ennek a körútnak lesz az egyik állomása a Zöld Pardonos buli június 24-én, hétfő este.
Tizenötödik születésnapját ünnepli idén a budapesti Zöld Pardon, ahol ebben az évben is több külföldi fellépő és magyar zenekar ad majd koncertet. Rövid időn belül két meghatározó thrash metal formáció is fellép, június végén a Testament, majd alig egy héttel később a Suicidal Tendencies. A kemény zenének itt még nincs vége, hiszen augusztusban jön az electro-industrial Front Line Assembly, hogy aztán másnap szintén az elektronikus rockzenében utazó Awolnation játsszon. Május végén fellép még Datsik, aki az újvonalas kőkemény dubstep egyik legerősebb neve és DJ Shadow is lesz egy különleges szettel illetve jön majd a Freestylers is. Az egyik legizgalmasabbnak Tricky szeptemberi koncertje ígérkezik, amin a Massive Attack alapítója új lemezét mutatja be, de a jamaikai dancehall egyik legmeghatározóbb figurájának, Capletonnak a fellépését is érdemes lesz megnézni. A Zöld Pardon idei új ötlete, hogy a bulizók a jövő hétvégétől kényelmesen, akár emeletes busszal is utazhatnak a szórakozóhely és a Deák tér között a koncert előtt és után egészen éjfélig.