2017.06.15. 13:04 – Nihil_AK

Yoko Ono negyvenöt év után lett az Imagine társszerzője

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

yoko-ono-john-lennon-920x584.jpg

Negyvenöt évvel a dal kiadása után hivatalosan is elismerték szerzőnek John Lennon özvegyét a néhai Beatle talán legismertebb szólódalában. 1971-es debütálásakor egyedült Lennont tüntették fel dalszerzőként, Ono és Phil Spector pedig a dal társproducereiként szerepeltek. Az Imagine-t nemrég az Egyesült Államok Nemzeti Zenekiadóinak Szövetsége az évszázad dalának díját kapta, Yoko a díjátadón értesült a jó hírről. Mindez Lennon kívánsága szerint, aki egy 1980-as interjúban úgy fogalmazott, hogy felesége megérdemelné a titulust az dalra tett inspirációja miatt. Nem annyira meglepő ez: a Guns 'n Roses It'So Easy című számának egyik társszerzője a zenekar egyik haverja, West Arkeen volt, aki amúgy tevőlegesen semmit nem tett hozzá a dalhoz, de ő mutatta meg a zenekari tagoknak a nyitott D-hangolást, amely nélkül a későbbi sláger meg sem születhetett volna. További "mi lett volna, ha" típusú híreink a hajtás után.


dal john lennon yoko ono szerző imagine



2017.04.18. 10:46 – Nihil_AK

Cannibal Corpse vs. Yoko Ono

Az év egyik mashupja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cc_yoko.jpg

A kortárs művészet időről időre produkál olyan megmozdulásokat, amelyek zavarba ejtik a közönséget. Most egy olyan együttműködés szem- és fültanúivá tesszük olvasóinkat, amelyhez képest Kazimir Malevics Fekete négyzete, Marcel Duchamp Forrása, Mark Rothko több négyzetméter alapterületű barna tónusai, vagy John Cage 4:33 című darabja bátortalan próbálkozásokká halványulnak: egy elmés videóművész ugyanis a napokban azt találta ki, hogy Yoko Ono 2010-es, Modern Művészetek Múzeumában tartott, mit mondjunk, performansza kitűnően illik a Cannibal Corpse legnagyobb slágerének instrumentális változatára. Részünkről minden további kommentár szükségtelen. Műélvezeti lehetőség a hajtás után.


mashup yoko ono performansz avantgarde death metal cannibal corpse



2012.10.30. 08:44 – [MTI]

Paul McCartney: Yoko Ono nem hibáztatható a Beatles feloszlásáért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem volt felelős Yoko Ono a Beatles feloszlásáért - jelentette ki Paul McCartney egy tévéinterjúban a BBC News híradása szerint. "Bizonyos, hogy nem ő okozta a szétválást" - mondta a hetvenéves egykori Beatle egy, a jövő hónapban adásba kerülő beszélgetés során. Hozzátette, szerinte egyáltalán semmiért nem hibáztatható John Lennon élettársa, mivel Lennon "már készült a kiszállásra." A rajongók bizonyos csoportjai máig meg vannak győződve arról, hogy Ono miatt ment szét az együttes. A katari székhelyű Al-Dzsazíra hírtelevízió angol nyelvű adásába kerülő interjúban McCartney arról is beszélt, hogy valószínűleg Lennon sosem írja meg az Imagine című kultuszdalát Yoko inspirációja nélkül, mivel "(Ono) a létezés új útját mutatta meg neki, amely nagyon csábította (Lennont). John számára ideje volt lépni." A hosszú beszélgetésben a veterán zenész beszélt még arról is, hogy nagyapának lenni "a legmenőbb dolog." (Fotó: Europress-Getty/Michael Webb)


pop yoko ono hír beatles paul mccartney



2012.06.21. 11:00 – Lángoló Gitárok

Hatszámos EP-t készít Yoko Ono és a fél Sonic Youth

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rob-Zombie_1.jpgPontosabban csak kétötöd, mivel Yoko Ono Thurston Moore-ral és Kim Gordonnal állt ismét össze egy új projekt erejéig. A 27 évnyi házasság után, tavaly október óta külön élő Moore-Gordon házaspár egy jótékonysági akció keretein belül stúdiózik újra Yoko Onóval, akivel a Sonic Youth 1999-es Goodbye 20th Century dupla albumon már dolgoztak együtt. Szerdán megjelent az első közös kislemezük a YOKOKIMTHURSTON nevet kapó EP-ről és most már azt is tudni lehet, hogy szeptemberben adják majd ki a trió közös hanganyagát. Az ebből befolyó összegből azt az Ashinaga Rainbow House-t támogatják, amely a márciusi cunami áldozatait segíti Japánban. Alább látható egy videó, ahol Ono, Gordon és Moore a Mulberry című számot adja elő Ono 2001-es Blueprint for a Sunrise albumáról.


rock yoko ono hír sonic youth thurston moore kim gordon



2012.01.26. 08:00 – Lángoló Gitárok

Itt a Flaming Lips és Bon Iver közös számának részlete

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Híres közreműködők egész sorával készít albumot a Flaming Lips a következő Record Store Dayre, ennek egyik számából publikált most egy részletet az amerikai pszichedelikus zenekar frontembere a Twitteren. Egész pontosan a tavalyi év egyik legtöbbet méltatott lemezét készítő Bon Iverrel felvett dal részletét osztotta meg a közzel Wayne Coyne, ami ide kattintva máris meghallgatható.


yoko ono hír flaming lips nick cave lykke li bon iver erykah badu ke$ha



süti beállítások módosítása