2019.08.09. 08:12 – dankógábor

Váratlanul előbb jelent meg az új Bon Iver-album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

boniverjustin.jpg

Augusztus 30-ra harangozták be, de váratlanul már csütörtökön, három héttel hamarabb megjelent az új Bon Iver-lemez (lehet nem akartak az új Tool-lemezzel versenyezni). Az i,i című albumról már eddig is hallható volt több szám, de tegnap óránként került fel a netre a maradék kilenc is, míg a végén már mindenhol elérhető volt. A kritikák egy kivételével nagyon jól értékelik Justin Vernonék új anyagát, a Guardian viszont mintha pont az ellenkezőjét hallotta volna ki a 13 számból. Mi még csak most indítottuk el, szóval nem tudunk még róla nyilatkozni (viszont eddig egyáltalán nem rossz), de itt alább meg is lehet hallgatni, aztán döntse el mindenki maga. Bónuszként egy film is van még lentebb a lemez készítéséről. Ja, fizikai megjelenés továbbra is augusztus 30.


bon iver



2019.07.11. 14:15 – dankógábor

Augusztus végén, i,i címmel jön az új Bon Iver-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

boniver.jpg

Lehetett sejteni, hogy valami lesz a Justin Vernon-vezette Bon Iverrel, csak a dátumot nem ismerte senki azokon kívül, akiknek muszáj. Mármint az új nagylemez dátumát, ami, mint most kiderült, augusztus 30-án jelenik meg, a címe pedig az lesz, hogy i,i. Nem, nem írtam el semmit, az lesz a címe, hogy 

i,i

Két dal egyébként már kijött róla júniusban, be is mutattuk őket, most itt van még kettő. Ezek alapján talán a legkísérletezőbb Bon Iver-albumot kapjuk majd másfél hónap múlva. A lemezen Vernon és az alap tagok (Sean Carey, Andrew Fitzpatrick, Mike Lewis, Matt McCaughan plusz Rob Moose és Jenn Wasner) mellett olyanok szerepelnek majd, mint James Blake, Brad és Phil Cook, Aaron és Bryce Dessner, Bruce Hornsby, Channy Leaneagh, Naeem, Velvet Negroni, Marta Salogni, Francis Starlite, Moses Sumney vagy TU Dance.


bon iver



2019.06.03. 13:50 – dankógábor

Két új Bon Iver-dal is megjelent nagy hirtelen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bon-iver.jpg

Vasárnap este a londoni All Points East fesztiválon két új dalt is játszott a Justin Vernon vezette Bon Iver, így nem teljesen derült égből villámcsapásként érkezett meg mindkét szám stúdióverziója most, de amúgy némileg váratlanul. Az alább is meghallgatható Hey, Ma és U (Man Like) című dalokon olyanokkal működött együtt a csapat, mint Bruce Hornsby, Moses Sumney, Jenn Wasner, Elsa Jensen, Psymun, Phil Cook vagy a Brooklyn Youth Chorus. Hogy ez most nagylemezt is jelent-e majd, azt nem tudni, de az utolsó Bon Iver-lemez 2016-ban jelent meg, szóval akár szóba is jöhet. Ezen kívül koncertdátumokat jelentettek be őszre, de ez minket nem érint. Aki akarja, egyébként még egy ideig Európában köröznek, úgyhogy el lehet még őket ezen a kontinensen is kapni.


bon iver



2016.08.30. 10:53 – dankógábor

Egy hónap múlva itt az új Bon Iver-lemez, mutatunk három dalt róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bon-iver-2016-640x812.jpg

Jó sokat kellett várni a Bon Iver-rajongóknak az agyonajnározott, 2011-es, Bon Iver, Bon Iver című lemez után. Ugyan Justin Vernon főnökről folyamatosan lehetett hallani, maga a Bon Iver 2012-től nagyjából három évet pihent. Szeptember 30-án viszont jön az új nagylemez 22, A Million címmel, és annyira készen van, hogy azóta be is mutatták Vernon Eaux Claires Music nevű fesztiválján. Aki nem volt ott, azok három már hivatalosan is kiadott dallal vigasztalódhatnak. A 22 (OVER S∞∞N) és a 10 d E A T h b R E a s T ⊠ ⊠ című dalokat ráadásul elvileg nem is abban a formában kapjuk meg, ahogy azok a lemezen lesznek. A legfrisebb 33 "GOD"-ban pedig Kanye West is vendégszerepel, de ez Vernon-rajongóknak nem lehet meglepetés, hiszen már már több éves közös múltja van a két zenésznek, és West dalairól is sokszor süt, hogy mekkora hatással volt rá a Bon Iver. Szóval itt van mindhárom dal alább.


folk bon iver pszichedelikus experimentális



2013.04.08. 10:00 – Sajó Dávid

Vírusmentes vírusvideó - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

klipmeg4.jpgElőre is elnézést, hogy a szokásos vasárnapi klipmegosztás most egy napot csúszott, de ettől még ugyanúgy akad jónéhány figyelemreméltó alkotás. Például James Blake bakelitutazása, a Primal Scream múltidézése vagy éppen Mudhoney egysvenkes ökörködése. A Flaming Lips és Bon Iver közös videójáról inkább mindenki maga döntse el, hogy milyen jelzővel illetné, mi addig fürkésző tekintetünket ismét Azealia Banks formás idomaira irányítjuk. A futottak még kategóriába került a CHVRCHES bántóan ingerszegény görkorizása, Drake vírusmentes vírusvideója illetve a Bleached Warhol-kattanása.


flaming lips bon iver primal scream drake mudhoney james blake klipmegosztás azealia banks bleached chvrches



2012.10.17. 11:00 – Lángoló Gitárok

Beth/Rest - Új Bon Iver-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

boniver.jpgMég a tavalyi Bon Iver-nagylemez záródalához rendezett egy meglehetősen szürreális videót Justin Vernon Dan Huiting segédletével, aki nem mellesleg egy külön dokumentumfilmet is forgat a zenekarról. A klipben egy szerelmespár románca látható, akik egy mágikus erdőn utaznak keresztül. Vernon két egymásnak teremtett ember szerelmének esszenciáját próbálta képi formába önteni, amit szavakkal nem igazán lehet megfogalmazni. A Beth/Rest ma jelent meg bakeliten és digitális formában az Egyesült Államokban, Európában viszont csak november 12-én jelenik meg, Új Bon Iver-videó a tovább után.


indie pop hír bon iver justin vernon



2012.09.18. 08:05 – Lángoló Gitárok

Rajongóival tervezteti a következő tetoválását Bon Iver

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bon-iver.jpgA Miért éppen Alaszka? című sorozat közismerten nagy hatással volt a Justin Vernonra, a Bon Iver Grammy-díjas frontemberére, aki kiadója mellett a zenekarának a nevét is a tévéműsorból kölcsönözte. Vernon olyannyira oda van a szériáért, hogy most egy versenyt indított, ahol a tökéletes tetoválást keresi, aminek az egyik epizód alapján kell elkészülnie. A felhívás leírása szerint Vernon a híres cseh festő, Alphonse Mucha stílusában szeretne egy rajzot, amely a sorozat egy Cicely nevű karakterét (epizódszereplő volt, róla kapta a filmbéli város a nevét) ábrázolná táncolás közben. Az énekes a jegyzetek menüpont alatt azt is kifejti, hogy: "Ez nagyon fontos nekem. Nem tudom, hogy kéne ezt pontosan elmondanom...ez csak egy tévéműsor, de furcsa módon nagy hatással volt az életemre. Cicely karaktere ennek a metaforája."


indie folk rock hír tetoválás bon iver



2012.05.15. 12:00 – mista

Lost In The World – Kanye West és Tiësto találkozása

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A holland sztár DJ, Tiësto remixet készített Kanye West nagysikerű My Beautiful Dark Twisted Fantasy című lemezének záró számára, ami (mármint az eredeti) egyebek mellett egy Bon Iver- és egy Gil Scott-Heron-hangmintát is tartalmaz. A Lost In The World feldolgozása már vagy egy éve elkészült, azóta a producer-DJ játszotta is fellépései során sok helyen, most viszont belekerült az egyik podcastjébe is, aminek köszönhetően az elmúlt egy napban komolyan terjedni kezdett a neten. Mindez pedig már csak azért is érdekes, mert hát valljuk be őszintén: attól teljesen függetlenül, hogy a végeredmény jó-e vagy sem, ennél tenyérbemászóbb párost komoly feladat lenne találni a jelenlegi popmezőnyből. Talán csak az lenne durvább, ha will.i.am Kasza Tibivel készítene közös számot, erre azonban vélhetően ebben az évezredben már nem lesz példa szerencsére. A remix a lapozás után máris meghallgatható.


hiphop hír trance elektronikus tiesto kanye west gil scott heron bon iver



2012.02.28. 10:00 – mista

Towers – Vadonatúj Bon Iver-videoklip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igazán jól telik az elmúlt néhány hét Bon Iver számára: egy rövid, de annál remekebb kisfilm kíséretében többek között vele is reklámozta magát az idei Grammy, ahol aztán két díjat is nyert, szerepelt a Saturday Night Live-ban, és még blog is született arról, hogy mégis ki a fasz az a Bon Iver, ez pedig, mint tudjuk, valamiét azért már jelent. Most pedig NABIL rendezésében elkészült legújabb videója a Towers című dalra, amit a hajtás után máris megmutatunk. Érdemes megnézni, ritkán látni ugyanis ilyen szépen elkészített, érzékletes, ugyanakkor ennyire zavarba ejtő videoklipet.


folk pop rock hír klip bon iver



süti beállítások módosítása