2017.06.20. 13:55 – Rácz Mihály

Ritkaságszámba menő pszichedelikus utazás - Korai Trancemission-lemezkritika

(Szerzői Kiadás/BudapestVinyl)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

koratrancelp.jpg

Régóta, de legalább ötven éve dobálózik a szaksajtó a pszichedelikus jelzővel, és némiképp kis is nőtte mindaz a műfaji címkét, amit ezzel jelölnek. A pszichedelikus, mint olyan, életmód lett, de legalábbis gondolkodásmód. Mint valami újkori természetvallás. Alapjáraton a racionálistól való elemelkedést jelzi, művelői részéről pedig felülemelkedést, az élet magasabb nézőpontból való szemlélését, tudattágítást. Egyszerűbben szólva a pszichedélia elszállás, kiszállás. Mindenesetre egy alternatív szemléletmód a berögzült többségi felnőttvilág lakhatatlan világával párhuzamosan, művészi megrajzolásban. Talán nem véletlen a belső képalkotás külső megjelenésének fontossága, régebben rajzokkal, manuális grafikai eszközökkel, manapság túlnyomórészt digitálisan.


lemezkritika trance electro goa instrumentális pszichdelikus korai trancemission



2017.05.10. 10:51 – Nihil_AK

Meghalt Robert Miles

A kilencvenes évek ikonikus trance-producere 47 éves volt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

miles-robert-5207d98248d30.jpg

Negyvenhét éves korában, egy közelebbről meg nem határozott betegségben elhunyt Robert Miles, született Roberto Concina, svájci-olasz zenész, producer. Legismertebb dala, a Children a kilencvenes évek végén akkora sláger volt Európa-szerte, hogy még azok is ismerték, akik amúgy egyáltalán nem jártak diszkóba, és azt sem tudták, van-e különbség az eurodance és trance/chill-out között. 


halál trance chillout elektronika gyászhír robert miles



2017.05.05. 14:31 – dankógábor

Csak vinylen jelenik meg a Korai Trancemission első lemeze - Itt egy dal róla

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

koraitrancelive.jpg

Valószínűleg a 27 éves Korai Öröm zenekart nem kell bemutatni senkinek, ahogy azt sem, hogy a csapatnak különböző leágazásai is vannak. Az egyik ilyen a Korai Trancemission, ami három éve játszik ezen a néven itthon és külföldön. A jobb híján pszichedelikus tribal ethno-trance-nek hívható instrumentális zenét játszó formációnak viszont stúdiólemeze még nem jelent meg. Eddig. ugyanis a frissen alakult Budapest Vinyl kiadó június 21-én piacra dobja a Korai Trancemission 2017-et. A kiadó nevéből talán kitalálható, hogy fizikai formában kizárólag bakeliten jön ki az anyag, de a digitális megjelenés is később lesz, mint a kézzel fogható változat. Szóval az alábbi dalpremier lesz hónapokig az egyetlen hivatalos, digitálisan is fellelhető Korai Trancemission-stúdiófelvétel. Az analóg felvételek egyébként az L.V. stúdióban Válik László vezetésével készültek. A vinyl masteringet az USA-ban AMB követte el, a borító pedig Rőczei György munkája. A lemez 180 grammos audiophile kiadvány lesz, összesen 500 darab sorszámozott példány készül belőle.


premier hír trance ethno korai öröm pszichedelic korai trancemission



2016.05.30. 13:00 – mista

Őrületes nosztalgiadiszkó lesz a hétvégén Szegeden

Pénteken kezdődik az idei Deja Vu Fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deja_vu_2015_kozonseg_01.jpg

Szegeden idén is lesz Deja Vu Fesztivál, mint az elmúlt három évben mindig, tavaly óta viszont sok változás történt: új helyszínen, több színpaddal és több külföldi fellépővel, de egy nappal rövidebb bulit rendeznek. Szóval töményebb lesz a nosztalgiasokk, amit idén főként a kilencvenes évek diszkóelőadói okoznak majd. A június első hétvégéjén, vagyis most pénteken, szombaton és vasárnap tartott fesztiválon olyan külföldi fellépők lesznek, mint a Rednex, a Fun Factory, a Corona, Ice MC, Dr. Alban, a C-Block és a Brooklyn Bounce. Egy komplett Viva Dance Hits '96 simán összejönne belőlük, ami jól mutatja, hogy évről évre egyre súlyosabb dolog a Deja Vu Feszitvál Szegeden.


pop fesztivál hír trance dance house nosztalgia elektronikus deja vu fesztivál



2012.05.15. 12:00 – mista

Lost In The World – Kanye West és Tiësto találkozása

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A holland sztár DJ, Tiësto remixet készített Kanye West nagysikerű My Beautiful Dark Twisted Fantasy című lemezének záró számára, ami (mármint az eredeti) egyebek mellett egy Bon Iver- és egy Gil Scott-Heron-hangmintát is tartalmaz. A Lost In The World feldolgozása már vagy egy éve elkészült, azóta a producer-DJ játszotta is fellépései során sok helyen, most viszont belekerült az egyik podcastjébe is, aminek köszönhetően az elmúlt egy napban komolyan terjedni kezdett a neten. Mindez pedig már csak azért is érdekes, mert hát valljuk be őszintén: attól teljesen függetlenül, hogy a végeredmény jó-e vagy sem, ennél tenyérbemászóbb párost komoly feladat lenne találni a jelenlegi popmezőnyből. Talán csak az lenne durvább, ha will.i.am Kasza Tibivel készítene közös számot, erre azonban vélhetően ebben az évezredben már nem lesz példa szerencsére. A remix a lapozás után máris meghallgatható.


hiphop hír trance elektronikus tiesto kanye west gil scott heron bon iver



2012.01.19. 12:00 – mista

Tiestónak feltűnt, hogy nagyon népszerű, és a DJ-k az új rocksztárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kapaszkodjon meg mindenki valamibe, Tiesto ugyanis megmondta a tuti a szakmájáról. A híres holland trance DJ a napokban interjút adott a New York Timesnak, ahol arról lelkendezett, hogy mára tényleges valósággá vált, hogy a lemezlovasok az új rocksztárok. A tavaly a Balaton Soundon is fellépő DJ és producer ezt döbbenetesen újszerű megállapítást annak köszönhetően szűrte le, hogy feltűnt neki, mostanában már nem tizenöt, hanem időnként akár megközelítőleg harmincezer ember előtt is zenél stadionokban. Mindez szerinte egyértelműen annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban ezekben az években robbanásszerű népszerűségre tett szert az elektronikus zene. Mivel azonban az amerikai fiataloknak szerinte még nem sok fogalmuk van erről a világról, egy videosorozattal igyekszik bemutatni nekik, hogy mit is csinál egy DJ valójában, és ezzel együtt persze saját magát is.


pop rock hír trance dance elektronikus tiesto deadmau5 avicii skrillex



2011.12.16. 10:00 – mista

Little Boots és Michael Woods közös számot készített

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy kábé november közepéig állta volna meg a helyét a kijelentés, hogy rég hallottunk a még mindig fiatal és bájos Little Bootsról, akinek első nagylemezéről annak idején itt írtunk. Akkor azonban kiadott egy új kislemezt Shake címmel, majd az is kiderült, hogy jövőre érkezik a második albuma, néhány hete pedig arról írtunk, hogy közreműködött egy zenebuziknak szánt szupermenő adventi naptár elkészítésében. Most pedig ismét van miért beszélni a kisasszonyról, hiszen a Shake című dal után most egy újabb, Michael Woods brit producerrel készült szám került nyilvánosságra, ennek I Wish a címe, erősen trance-es, és egyelőre nem világos, hogy szerepelni fog-e az énekeső 2012-es albumán valamilyen formában. A friss szám a lapozás után hallható, valamint a Shake-et és annak Azari & III és Crazy P remixét is odatettük.


pop hír trance house elektronikus little boots crazy p michael woods azari & iii



2011.12.07. 20:00 – BodnárDávid

A kimért matek és a túláradó érzelem - Ellen Allien és James Holden fellépése Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A hazai minőségi technóbulik szervezőgárdája, a NVC kitartó munkájával és láthatóan átgondolt booking-rendszerével elérte, hogy a méltán híres Border Community és BPitch Control kiadók fejei, James Holden és Ellen Allien egy esemény keretein belül lépjenek fel. Ezt megelőzően mindkét label fontosabb nevei tiszteletüket tehették Budapesten, így nem volt kérdéses, hogy a két kissé eltérő világot képviselő, de egyaránt vezető pozícióban lévő kollektívát összefogó főnökök megmutathassák, DJ-ként mit tudnak, ráadásul a bizalmat megelőlegezve minderre három-három óra állt rendelkezésükre.


beszámoló trance house ellen allien james holden elektronikus techno elektronika bass music



2011.10.04. 12:41 – lánggitár

Mobyt mixel Ferry Corsten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az október 15-én a Telekom Bónusz Fesztiválon is fellépő Ferry Corsten szeret remixeket gyártani, Mobyval pedig különösen jó viszonyt ápolhatnak, hiszen már több dalát is értelmezte át saját stílusára. A Why Does My Heart Feel So Bad és az In My Heart után ezúttal Moby nemrég megjelent Destroyed lemezéről kapott engedélyt egy remixre, ez az amerikai zenész soron következő single-jéből, az Afterből készül majd. A művet Corsten a szokásos heti rádióműsorában mutatja be hamarosan, hamarosan pedig a saját kiadójánál jelenteti meg, és akár arra is fogadni mernénk, hogy a 15-i bulin is elhangzik majd.


hír trance bónusz moby ferry corsten



süti beállítások módosítása