Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az Art Brut jelenléte a VOLT-on már első blikkre is fejvakargatást idézett elő - kiváló zenekar sok szempontból, a mulatozó, komolytalan, őszinte okosok zenéje, na meg persze a csajaiké, a fesztiválprofilból azonban erőteljesen kilóg. Ez meg is látszott a gyér közönségen, azonban a zenekar nagyobb örömöt koncentrál magában, mint egy békebeli ska csoportosulás. Gyors beszélgetés és a világ megszakértése az énekes Eddie Argos-szal, valamint koncertbeszámoló.
Mióta turnéztok, hogy bírjátok?
Nem vészes, igazából jellemzően csak hétvégén játszunk, úgyhogy hétközben otthon vagyunk. Elég jó ez így, nem fásulunk bele.
Szóval nincs elegetek egymásból?
Dehogy, imádjuk egymást!
Nem vagytok kezdő zenekar, most már jó pár éve működtök aktívan és sikeresen. Mit gondoltok a szcénáról, milyen új zenék fognak meg?
Én most az amerikai zenékre vagyok ráállva, tök jó őszinte dolgok jönnek onnan. Mondjuk ezt azért is mondom, mert jellemzően régebbi zenéket hallgatok.
Ha már Amerikánál tartunk, mit gondoltok a folk újbóli felemelkedéséről? Például az Akron/Family-vel vagy az Iron & Wine-nal tudtok azonsulni?
Nem igazán követem figyelemmel ezeket a zenekarokat, vagy ezt a vonalat. Tudom, hogy kellene, mert érdekes, de eddig valahogy kikerültük egymást - a lo-fi viszont nagyon jó. Ez is egy régi hangzás, de most újra feljövőben van.
Milyen most Anglia?
Hát ezt aztán nem tudom megmondani, alig vagyok ott! (nevet) Amikor otthon vagyunk nem is megyünk sehová, csórók vagyunk, meg állandóan részegek (nevet).
Mit gondoltok Kelet-Európáról, a gyönyörű nők és a városi legendák földjéről? Hogy tetszik itt nálunk?
Nagyon szeretem ezeket az országokat, bár nem vagyunk errefelé túl sokat. De játszottunk Csehországban, Horvátországban is, szóval azért többször megfordultunk erre. Elég más, mint otthon, de jó. Máshogy jó.
Ha ki kéne törölnöd a zenei történelemből a Pulpot vagy a Smith-szt, melyik lenne az?
Hát ezt meg miért tenném? (nevet) Magamat áldoznám fel.
Ilyen opció nem volt!
Nos, akkor, ha nagyon muszáj lenne valószínűleg a Smiths veszítene, főleg mert nagyon sok iszonyat idegesítő rajongójuk van.
Mi jut eszedbe a Lángoló Gitárok kifejezésről?
Valószínűleg az elektronikus zene. Azért ha felgyújtasz egy gitárt az jó eséllyel erőteljes állásfoglalás a szintidöngölés mellett, nem?
Azért több rockzenész cselekedett már hasonlóan színpadon.
Amit nem egészen értek mivel pénz aztán nem nagyon van a zenélésben (nevet). Kedvem nekem is lenne, de nem engedhetem meg magamnak!
Egészen szégyenletesen szellős közönség várja Anglia legviccesebben őszinte indie zenekarát, akik aztán kirohanva a színpadra mit sem foglalkoznak mindezzel, rögtön belecsapnak mindenféle felvezetés nélkül. Kiderül egy csomó közepesen személyes tényező, mint például, hogy a VOLT-on nekik kiszabott másfél óra az eddigi leghosszabb műsoridejük, ezért össze kellett söpörni minden egyes dalt, amit valaha írtak, valamint, hogy Szőke Gitáros születésnapja is erre a napra esett, az ajándék pedig, hogy életében először jár Magyarországon. Ajándéknak bizonyul ezentúl a közönség tagjai által átnyújtott egydarab hajszárító, mint 2009 legnehezebben feldolgozható gesztusa, mindenesetre jót nevet zenekar és hallgatóság egyaránt. Ez már az előreszaladás, mert ekkor már a felénél jár a koncert, ahol tényleg igéretükhöz híven, gyakorlatilag mindent eljátszanak, ez persze nyilván vicc, de minden lemezről hallhatunk schlágereket, mint a Bang Bang Rock and Roll, és kevésbé meggyőző darabokat is. Ami elsőre feltűnik az a szomszédfiúk imázst gondosan és magabiztosan hozó zenekar várható közvetlensége. Amikor elszántan magyarázó énekesünk színes csíkos túlméretezett pulóverében hirtelen ötlettől vezérelve alászáll a közönség soraiba egy kisebb sétára a mikrofonnal, még csak szegény szekuritisek vérnyomása miatt aggódunk, amikor azonban ez a séta már az aréna közepénél jár, egyszerűen képtelenségnek tűnik nem mosolyogni - stagediving, szomszéd módra. Az egyetlen fájóan hűvös pont a háttérben szolidan mosolygó, imádnivaló basszusgitáros lány, aki annyira el van dugva, hogy még, pedig hát ha közvetlenkedés van, akkor a hölgyeket elnyomni igazán nem szép dolog, és amögött a huncut mosoly mögött képtelenség hogy ne legyen mondanivaló - még ha otromba felfújt óvszer is száll a magasba a közönség soraiból. Láthatunk továbbá cipőfűző kötést konferálással, mert a másfél órába ez is belefér - nagyjából itt ugrik be egy erős párhuzam a közelmúltbéli I'm From Barcelona koncerttel. Közös nevező a zenén túli rögtönzött (vagy annak tűnő) kommunikáció, a hajthatatlan örömből történő zenélés, tehát mindkét produkció rögtön megszeretteti magát teljesen laikusokkal is. Amiben viszont hiányosabb az Art Brut, az sajnos pont maga a zene - a számok jelentős része hiába fogós, egyszerűen másfél óra alatt valóban egysíkúvá válik az egész, és ezen csak ront a tény, hogy a hangcucc szakszóval élve szarrá van hangosítva, hogy a biztonság kedvéért egy árva szót ne értsünk a dalszövegekből, a konferálásokból pedig csak igen erős koncentrálás árán. Azt nem tudjuk, hogy a Sátán elleni meccsben hogy állnak, de annyi szent, hogy a nyomott hangulatot és a mostoha körülményeket hamar legyűrik. Ez pedig fontos checkpoint.
