Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Shrinebuilder minden doom-stoner-post(akármi)-rajongó álma. Just Jack hangját igazán jó hallgatni, kellemes a fülnek és őszintén is cseng. Morrisseyről nehéz bármit is mondani, amit nem tettek volna meg korábban. Anneke van Giersbergen albuma a teszetosza, jellegtelen pop-rock, az unalmas énekesnős szólólemezek mintapéldánya. Devin Townsend lemezén úgy szól minden, mintha nyolcmillió sávon vették volna fel. Ömlesztett kritikáink.

Shrinebuilder – Shrinebuilder
(Neurot Recordings)

Alany: A Shrinebuilder minden doom-stoner-post(akármi)-rajongó álma. Itt együtt zenél Scott "Wino" Weinrich (gitár), aki a Saint Vitus, a Hidden Hand, plusz még számos meghatározó doomzenekar oszlopos tagja (volt), Scott Kelly (gitár) a Neurosisból, Al Cisneros (basszus) az Omból, valamint a Sleepből, illetve, Dale Crover (dob) a Melvinsből. Az eredmény is kb. olyan, mintha a tagok zenekarainak stílusát összekevernénk: kissé apokaliptikus hangulatú pszichedelikus doom. Mindenki énekel is az anyagon (a legtöbbet Wino), amit cirka három nap alatt vettek fel, és azóta is lépten-nyomon mondogatják, hogy mennyire egymásra hangolódtak zenélés közben.
Pro: Ez hallatszik is a lemezen, mert elkerülték azt a hibát, ami egy ilyen jellegű szuperprojektnél gyakran előfordul, hogy túl eklektikus lesz, túlságosan külön lehet választani az egyes zenészek amúgy is markáns saját stílusát, itt viszont sikerült megoldani, hogy egybeforrjon a négy tag zeneileg. Tényleg az van, hogy bementek a stúdióba szórakozni, muzsikálni egyet, és felvették, ami kijött belőlük. Görcsmentes, sodró, rendkívül hangulatos negyvenpercnyi zene van ezen a korongon.
Kontra: Talán annyi, hogy ez inkább egy öt tételen át tartó, valamelyest kordában tartott nagy jammelés, mint kerek dalok sorozata, de ez nem igazán hiba. Ez szándékosan egy ilyen lemez.
(Szöveg: Dankó Gábor; 4,5/5) Ezt Hallgasd!

Just Jack - All Night Cinema
(Mercury)

Alany: Just Jack sajátosan flegma hip-hop- és popértelmezése második lemezére igazolódott, az Overtones igazi siker lett. Vérbeli angolként énekel, sikerült továbbgondolnia a break, az electro és a hip-hop műfajokat, és közben olyan slágereket írt, mint a Starz in Their Eyes, vagy a No Time. Sajnos pont ez utóbbi nem sikerült új lemezén, az All Night Cineman. Az Astronaut pattogós témája és krimis hegedűje, a Goth In The Disco electroja, vagy a Doctor Doctor szövege mind-mind jó ötletek, de nem fogják gyökeresen megváltoztatni a világ popzenéjét. Ráadásul ezek az ötletek már a két éve megjelent Overtones albumnál is megvoltak, és ugyanilyen ügyesen voltak kihasználva.
Pro: A hangzás olyan, amilyennek lennie kell, a vonósok élnek, a dobok ütnek, a basszusok táncoltatnának, Just Jack hangját pedig igazán jó hallgatni, kellemes a fülnek, és őszintén is cseng. Igazi popszámok követik egymást, amelyek tökéletesen alkalmasak autózáshoz vagy villamosozáshoz.
Kontra: A hangzáson és a hangvételen kívül azonban semmi olyat nem kapunk, amit két éve ne kaptunk volna. Nem lepődünk meg, nem kapjuk fel a fejünket, nem kiáltunk popforradalmat. Szép lassan végigpörög a lemez, és kellemes, de halvány emlékekkel leszünk iránta.
(Szöveg: K. Márkó; Pontszám: 3/5)

Morrissey – Swords
(Decca)

Alany: Morrisseyről nehéz bármit is mondani, amit nem tettek volna meg korábban. A faszi így 50 évesen is szexszimbólum, azonnal felismerhető minden egyes manírja, borzasztóan vicces szövegíró, a poptörténelem egyik legszentimentálisabb figurája, az örök magányos. A szólólemezei pár mélyrepüléstől eltekintve méltó folytatásai a Smiths négy stúdiólemezének, ennél nagyobb pozitívumot pedig nehéz mondani. Az utóbbi három lemezén már egy sokat látott úr énekel, Steven bemutatta, hogy miként lehet szexin megöregedni.
Pro: Szinte egyedülálló módon Morrissey esetében a b-oldalas, lemezekről lemaradt dalok nagyon gyakran hozzák a nagylemezek minőségét. Sok közönségkedvenc dal is el lett hanyagolva már, ezért ezen esetben az ilyen gyűjtemények nem egyszerű lehúzások a rajongók felé, hanem csak megkönnyítik az elérésüket. A Swords egy ilyen lemez, és ezen is szerepel jópár remek tétel. A 18 dal a You Are the Quarry, Ringleader of the Tormentors, és a Years of Refusal lemezek „melléktermékei”, többet is hallva egészen érthetetlen, hogy miért is nem kerültek fel annak idején az albumokra.
Kontra: Azért helyenként megvan a resztli-fíling, ráadásul 66 perc baromi sok. Tudom, hogy ez inkább a rajongóknak szól, de akkor is nehéz egyben hallgatni. Ráadásul pár trekk nagyon rondán szól, aminek a miértje megmagyarázhatatlan számomra. Látszik, hogy Morrissey már rég túl van a pályája csúcsán, de ettől függetlenül is ajándék a Swords, mint nagyjából minden, ami ettől a fazontól érkezik.
(Szöveg: fá; Pontszám: 4/5)

Anneke van Giersbergen & Agua de Annique - In Your Room
(Jammm/Agua Recordings)

Alany: Anneke a The Gathering nevű népszerű holland metál-, majd aligmetál-, végül egyáltalánnemmetál-zenekar egykori énekesnője. Mióta kilépett, szólólemezeket gyárt egyre gyorsabb ütemben és sajnos egyre sekélyesebb színvonalon. Az első Agua-album (Air, 2007) az elmegy kategóriába sorolható: nagy volt a várakozás, vajon mivel rukkol elő a Gathering után, de inkább csak útkeresésnek tűnik, pár emlékezetes dallal, kevés izgalommal. A tavalyi csend után aztán az idén Anneke beindult. Előbb kiadott egy adag újraértelmezett saját dalt és feldolgozást (Pure Air), megjelent egy Danny Cavanagh-val (Anathema) közös akusztikus koncertlemeze (In Parallel), a gyermeknevelés mellett még arra is futotta az idejéből, hogy komoly részt vállaljon Devin Townsend új agyszüleményében (lásd lejjebb), míg az In Your Room a vadonatúj szólóalbuma.
Pro: az egyetlen pozitívum Anneke lehetne, de ebben a zenei környezetben a hangja nemhogy hozzátesz az összképhez, sokkal inkább idegenül cseng benne.
Kontra: teszetosza, jellegtelen pop-rock, az unalmas énekesnős szólólemezek mintapéldánya. Vannak dalok, amelyek szimplán érdektelenek, és vannak, amelyekért kifejezetten büntetést érdemelne ez a kedves hölgy, aki most, szabadon alkotva, biztosan kellemesen érzi magát, de ha évek múltán visszatekint majd erre az időszakára, talán belátja: jó dalszerzők nélkül a háta mögött igazából nem sok mindenre képes.
(Szöveg: SCs., pontszám: 2/5)

The Devin Townsend Project - Addicted
(HevyDevy)

Alany: a metálvilág sztahanovja, minden mást a KI-nál már leírtunk róla. Ő és 2009 Sztahanovája, azaz Anneke van Giersbergen egy lemez erejéig összekötötte sorsát. Miután Annekénél éppen egy jó dalszerzőt hiányolok, és Devinről a legnagyobb ellenségei sem állíthatják, hogy ne tudna úgy tíz perc alatt kirázni a kisujjából pár ütős témát, ezért ez a „házasság” dicsőségre ítéltetett – legalábbis ezt hihetnénk.
Pro: a négyrészes lemezsorozat második felvonásán újra a régi jó Devin-hangzás hallható, úgy szól minden, mintha nyolcmillió sávon vették volna fel. Devin megint üvöltözik, hörög, szép dallamokat énekel, ahogy azt megszokhattuk tőle, Anneke kellő mértéktartással egészíti ki őt, bár hogy miért pont rá volt szükség, az nem teljesen világos a hallottak alapján. És igen, ismét zúznak a gitárok is, halleluja.
Kontra: sajnos az Addicted sem az év lemeze. A halál egyszerűre vett ritmusok, melyek többségét az abádszalóki diszkó úri közönsége sem vetné meg, csak egy dolog, azoktól akár lehetne jó is a végeredmény. Ám talán nem ártott volna még érlelni a dalokat – a KI fél esztendeje jött ki, igaz, előtte Townsend két évig hallgatásba burkolódzott, biztos akkor írta meg élete fő művét. Azért remélem, nem féléves periódusokban adja ki a harmadik és negyedik részt. A legfőbb problémám, hogy a nagy hangorkán mögött mindig ott volt sok-sok apró finomság, amelyek nem azonnal hatottak, viszont biztosították a hosszú távú szórakozást, most viszont valahogy nem hallom ezeket. De olyan csalafinta ez az ember, hogy kinézem belőle, szándékosan butította le a zenéjét, nem pedig lustaságból. Még várok az ítélettel, hátha a végén összeáll a kép.
(Szöveg: SCs., pontszám: 3/5)