2010.03.24. 09:21 – lánggitár

Iggy Pop többet nem ugrik a közönségbe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Stooges 62 éves énekese egy elrontott kísérlet után döntött úgy, hogy befejezi azt a több évtizede űzött szokását, hogy a színpadról beugrik a közönségbe. Történt ugyanis, hogy a New York-i Carnegie Hallban az emberek nem kapták el a punkikont, ő pedig a földön landolt. "Nagyon fájt mikor földet értem." - mondta Iggy - "Akkor ott meg is jegyeztem magamban, hogy a Carnegie Hall igazán méltó helye lehetne az utolsó stagedivingomnak." Az énekes még hozzátette, hogy az emberek nem is értették mit csinál.

Pop jelenleg a Stooges Raw Power turnéjára készül, ami a címéből ítélve a zenekar 1973-as lemeze köré épül. Annál is inkább, mivel az együttes régi-új gitárosa az a James Williamson, aki annak idején magán az albumon is játszott, miközben a nemrég elhunyt eredeti gitáros, Ron Asheton basszusgitározott.

A turné után a Stooges új lemezt szeretne felvenni, de Iggy Pop azt még nem tudja, hogy ez csak régi, hivatalosan még ki nem adott, újrarögzített dalokat tartalmaz-e majd, vagy frisseket is. Minden esetre vannak már új ötletek, úgyhogy majd a stúdióban eldől mi lesz ezekből.

Iggyt és zenekarát egyébként nemrég iktatták be a clevelandi Rock And Roll Hall Of Fame-be, ahol az énekes magát nem meghazudtolva feltartott középső újjal és félmeztelenül adta elő a Search And Destroy című dalát, majd megjegyezte, hogy Woodstock (azaz a hippik) már senkit nem érdekelnek, ők (azaz a punkok) nyertek.


punk rock bulvár hír iggy pop



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása