2010.06.18. 12:15 – lánggitár

Megadeth a Petőfi Csarnokban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jelen pillanatban attól zeng a rockvilág, hogy a nyolcvanas évek nagy thrash négyese, a Metallica, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax együtt turnézik. Ennek a felállásnak a felét a magyarok is megkapják, illetve kapták a Metallicát májusban, most vasárnap pedig a Megadeth látogat a Petőfi Csarnokba. Dave Mustaine zenekarában ráadásul most már nem csak ő az eredeti tag, mivel nemrég újra csatasorba állt az évekig mocskolt, viszont most minden sérelmet elfelejtő David Ellefson basszusgitáros is. Zeneileg is ismét a jellegzetes Mustaine-riffeket nyomja a csapat, szóval az új dalok mellett biztos, hogy erős múltidézés lesz a koncert június 20-án. A hab a tortán a két előzenekar, a Devildriver, illetve a 3 Inches In Blood, akik már önállóan is töltöttek meg klubokat Magyarországon.A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a koncert nem a PeCsa szabadtéren lesz, ahogy azt sokan hiszik, hanem bent a nagyteremben, így nem is kell korán befejezni a zuglói csendrendelet miatt a bulit, ráadásul senki nem fog elázni sem.


metál program megadeth



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása