Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Joanna Newsom @ Művészetek Palotája, 2011. 01. 29.
Szombat este a kortárs könnyűzene egyik nagy és örök kívülállója, Joanna Newsom lépett fel ötfős zenekarával a Művészetek Palotájában. A kaliforniai folkénekesnő merészen csillogó cipőben és valamivel szolidabb koktélruhában állt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára, majd foglalt helyet a hárfája közelében. Kísérőzenészei félkör alakzatban ülték őt körbe, akik a közönséggel együtt néma csendben várták, hogy Joanna ujjbegyei végre a húrokba kapaszkodjanak. Ezzel közel egy időben pedig felcsendült a kedves, manószerű hangja is.
Mivel a turné utolsó állomása volt a budapesti koncert, az énekesnő rendhagyó módon egy – a maga módján – kivételesen gyönyörű, barokkosan aranyló hárfán játszhatott, aminek szemmel láthatóan, és persze füllel hallhatóan, nagyon örült. Társai eközben hangszereikkel nem is igazán kísérték, hanem sokkal inkább kiegészítették az énekét és játékát. A dobok, a harsona, a gitár, a tambura, a fuvola, a banjo és két hegedű ugyan nem voltak állandóan jelen a zenében, a megszólaltatóik viszont nagyon is. A figyelmük nem lankadhatott egy pillanatra sem. Erre talán a dobos, Neal Morgan a legjobb példa. Nem folytonossággal ütötte a taktusokat, és valószínűleg gyakrabban váltogatta ütőit, mint bárki más tenné. Felszerelését előszeretettel használta nem konvencionális módon, ezáltal igencsak izgalmas hangon megszólaló ritmusok jöttek létre.
Hogy Joanna milyen rendkívüli karizmával rendelkezik, talán az jelzi leginkább, hogy akár zongorán, akár hárfán játszik, a hallgatóság mellett, ötfős csapata is dermedten, szemrebbenés nélkül figyeli minden apró rezdülését. Kivételes színpadi jelenség, jelenléte megnyugtató. Pedig tulajdonképpen olyan, mint egy nagyra nőtt kislány. Teljesen elvarázsolt mindannyiunkat. Nemcsak a zenéje élményével, hanem még a végtelenül aranyos „köszi”-kel és a hipercuki tüsszentésével is. Bűbájos teremtés, de semmiképpen sem hétköznapi, hús-vér nő. Mintha a saját kishúgunk és a gyerekkori tündérképünk láttuk volna egy személyben megelevenedni a színpadon.
Kétszer is visszatért ráadást adni, majd mikor egyértelművé vált, hogy végleg elhagyja a pódiumot, a közönség állva tapsolt neki, hogy meghálálja a nem mindennapi perceket. Joanna széles mosollyal az arcán még szertelenül integetett egy utolsót, és levonult a pódiumról. Ekkorra már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy csakis színtiszta varázslat lehetett, amiben részesült. Nem tudhatjuk, hová repítette magát ez a kedves kis tündér, de hogy nagyon fog hiányozni, az nem kétséges. Talán néhány év múlva újra lehet hozzá szerencsénk. Talán ez volt az egyetlen eljövetele. Az azonban bizonyos, hogy a szombati esti fellépésnek nemcsak az év, hanem a közelmúlt legjobb magyarországi koncertjei között is ott a helye.
(A képeket tőle loptuk.)
