2011.02.17. 09:35 – lánggitár

Új lemezen dolgozik a Soundgarden

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Hivatalos honlapján jelentett be a Soundgarden, hogy az elmúlt hónapokban annyit jammeltek együtt, annyi új téma került elő a próbák során, hogy az ezekből összeállt dalokat ideje fel is venni. Más konkrétum nincsen, de minden valószínűség szerint a lemez később fog megjelenni, mint a március 22-re időzített Live on I-5 című koncertlemez, aminek anyagát még 1996-ban rögzítette a seattle-i rockzenekar. A Soundgarden utolsó sorlemeze egyébként szintén 1996-ban jelent meg, majd egy évvel később a csapat fel is oszlott, és egészen a tavalyi újjáalakulásig nem is játszottak együtt. A köztes időben Chirs Cornell énekes az Audioslave-en kívül (sikertelenül) elkalandozott még a mainstream popba is Timbaland segítségével, Matt Cameron dobos pedig a Pearl Jam tagja lett, míg Kim Thayil gitáros és Ben Shepherd basszusgitáros csak mérsékelten zenélgetett a szünet alatt.


rock hír soundgarden



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása