Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kyuss Lives! @ Petőfi Csarnok, 2011.03.20.
A Lángoló Gitárok most olyat csinál, amit eddig még nem. Tribute zenekar koncertjéről ír beszámolót. Merthogy a Kyuss Lives! egy tribute zenekar. Ha maga az énekes mondja ezt, akkor ugyan miért vonná kétségbe bárki is. Az már más kérdés, hogy lényegében három alapító tiszteleg saját maga előtt, de ha meg azt nézzük, hogy a Kyussban a feloszlásig csak John Garcia énekes illetve Josh Homme gitáros volt állandó tag, akkor ez tényleg más, mint az eredeti. Mintha mondjuk a Black Sabbath Tony Iommi nélkül koncertezne. Na ugye!
De most hunyjunk szemet e felett, meg a felett is, hogy az itt fellépő Bruno Fevery gitáros egy ténylegesen Kyuss tribute-ből került Garcia mellé, mert ha ezt elfelejtjük, meg azt is, hogy nem volt Demon Cleaner, akkor valóban tűnhetett úgy is, mintha a tényleg a Kyuss lépett volna fel a tömött Petőfi Csarnok előtt. Merthogy Garcián kívül itt volt Brant Bjork dobos és Nick Oliveri basszusgitáros is, és ők aktívan részt vettek az olyan dalok megírásában, mint mondjuk a Thumb, vagy a záró Green Machine, amit egyenesen Bjork jegyez egyedül. Szóval igen, hiányzott Josh Homme nagyon, de nagyobb baj lett volna, ha Garcia nincs itt, mert egy gitárost lehet majdnem teljesen ugyanúgy pótolni, de egy énekest már nem. Pláne ezt a jellegzetesen erőtlen, de a Kyuss mélyen búgó, lüktető zenéjére mégis tökéletesen passzoló hangot.
Persze ettől függetlenül lássuk be, ez az egész koncert csak hakni volt. Ami a színpadon történt, azt nem is lehet értékelni, mert Garcia antifrontemberkedése mellett a többiek sem csináltak semmit. Még talán Oliveri nyújtott valamit, de ő is csak egy szimpla zenész volt ahhoz képest, amilyen hírek keringtek antiszociális viselkedéséről a sajtóban, és amiért a Queens Of The Stone Age-ből is kikerült annak idején. (Mellesleg a QOTSA-es karrierje - Rated R és Songs for the Deaf lemezek - miatt Oliveri a leghíresebb az egész haknibrigádból.) Szóval kb. ennyi volt: tizenakárhány elég jól előadott Kyuss-klasszikus, kissé túlvezérelt, de jó hangzással, autentikus zenészekkel, a nézőtéren terjengő konstans fűszaggal. Semmi több. Ki-ki örült neki a saját vérmérséklete szerint (a legtöbben nagyon).
A Kyuss a stoner rock atyaúristene, bár hogy ez így lesz, az ők maguk sem tudták, mikor az erősítőiket felpakolták a teherautóra, aztán kimentek a kaliforniai sivatagba betépve kisállatokat rémisztgetni a hangos zenével. Ha a műfaj kerül szóba valahol, akkor ez az első zenekar, amit megemlítenek. A Kyuss hétéves karrierje során kiadott négy nagylemezt, aztán feloszlott. Még azelőtt abbahagyták, hogy ebből a stoner akármiből népszerű dolog lett volna, de pont emiatt egy kerek egész, amit a kilencvenes évek első felében letettek az asztalra. John Garcia a vele készült interjúban elmondta, hogy annak idején ő és Josh Homme volt az, akik feloszlatták a zenekart, mert akárhogy beszélték a dolgokat, mindig oda lyukadtak ki, hogy nincs értelme folytatni. Ez a koncert lényegében csak ezt erősítette meg, még úgy is, hogy jól szórakoztam rajta.
