2012.11.30. 08:24 – Lángoló Gitárok

A Kyuss Lives! új néven ad ki lemezt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vista-Chino.jpgSzerdán írtuk, hogy Nick Oliveri nem csak, hogy közreműködik a Queens Of The Stone Age új nagylemezén, de még a Kyuss Lives!-ba is visszamegy, amiben így ugye Josh Homme-on kívül ismét az összes Kyuss-alapító együtt zenél. Oliveri a Kyuss Lives!-ból való kiszállásakor azt nyilatkozta, hogy azért nem folytatja, mert szerinte (és John Garcia énekes szerint is) arról volt szó, hogy csak a saját szólózenekaraikat promotálják egy gyors Kyuss tribute turnéval, és ebbe a normál, lemezt is kiadó zenekar képe már nem fér bele. Most viszont úgy látszik, hogy akkor már nincs problémája a basszusgitárosnak a dologgal, ha mindezt más néven folytatják: a Kyuss Lives! ugyanis Vista Chinóként folytatja, és ezen a néven adják majd ki jövőre az új lemezüket is, ami után természetesen jön a világ körüli turné is. A Kyuss Lives!-nak még lesz egy ausztrál koncertje, ahol a hírek szerint már új dalokat is játszanak majd.


rock hír stoner kyuss lives vista chino



2012.08.16. 13:00 – Gitárok

Garcia és Bjork csak koncerten használhatja a Kyuss Lives! nevet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Korábban már írtunk arról, hogy Josh Homme és Scott Reeder névhasználati pert indított John Garcia és Brant Bjork, azaz a Kyuss Lives! ellen, aminek a bírósági tárgyalása most fejeződött be. Ennek értelmében semmilyen felvétel nem jöhet ki Kyuss név alatt, még úgy sem, ha valami csatolmányt hozzátesznek, szóval a februárban bejelentett Kyuss Lives!-koncertlemez sorsáról sem lehet tudni. A bíróság azt megengedte, hogy a zenekar továbbra is használhassa élő fellépéseiken a nevet, de kizárólag akkor, ha a Kyuss és a Lives! ugyanazzal betűtípussal, betűmérettel szerepel a szóróanyagokon és reklámokon.


rock hír stoner kyuss kyuss lives



2012.03.23. 09:30 – Lángoló Gitárok

Nick Oliveri basszusgitáros kilépett Kyuss Lives!-ből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Antiszociális viselkedése miatt Nick Oliveri már volt, hogy nem léphetett fel a Kyuss Lives!-zel, most viszont önszántából hagyja ott a zenekart, amivel kettőre csökkent a csapatban zenélő eredeti Kyuss-tagok száma. Oliveri azt nyilatkozta az Antiquietnek, hogy az alapötlet az volt, hogy mindannyian a saját projektjük népszerűsítéséért csinálják a Kyuss Lives!-t (és ezt John Garcia énekes is elmondta nekünk), úgyhogy most már éppen ideje újra a Mondo Generatorrel foglalkoznia, ahogy azt alapból tervezték is. Tőle csinálhat pénzt bárki, bármiből, de nem akar úgy lenni a Kyussban, hogy közben nem érzi jól magát. Ráadásul azt sem akarja, hogy egyszer majd kirúgják, mert az kurva szar érzés (volt benne tapasztalata), úgyhogy inkább most, de emelt fővel távozik. Számára egyébként elég kínos, hogy Josh Homme és Scott Reeder beperelte a Kyuss Lives!-t a név miatt, mert ő mindkét féllel baráti kapcsolatot ápol, és egyszerre nem ért egyet egyikükkel sem. Jelen pillanatban tehát nem tudni, hogy ki lép fel május 29-én a zenekarral Budapesten, csak az biztos, hogy nem Reeder. Majd beveszik Chris Cockrellt, aki a Kyuss alapító-basszusgitárosa volt, vagy leakasztanak valakit egy Kyuss tribute-ből. Utóbbi módszer már úgyis bevált Bruno Fevery gitárossal, szóval nem kell aggódni.


rock hír stoner kyuss kyuss lives



2012.03.10. 14:35 – Lángoló Gitárok

Josh Homme beperelte a Kyuss Lives! tagjait

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mióta a Kyuss három alapítótagja Kyuss Lives! néven 2010-ben elindította a sikeresen működő emlékzenekarát, azóta folyik a találgatás, hogy vajon az eredeti gitáros, jelenleg Queens Of The Stone Age-főnök, Josh Homme mit szól ehhez az egészhez. John Garcia énekes több interjúban is bevallotta, hogy meg sem kérdezte volt zenésztársát a csatlakozásról, mert biztos volt benne, hogy úgysem menne bele a dologba. Most viszont Homme, az egykori Kyuss-basszusgitárossal, a Kyuss Lives!-ben a balhés Nick Oliverit helyettesítve néha szintén részt vevő Scott Reederrel karöltve beperelte Garciát és Brant Björk dobost, mivel szerintük a két zenész el akarta lopni a Kyuss védjegynek számító nevét, valamint már az is megtévesztő, hogy ezt használják.


rock hír stoner kyuss kyuss lives



2012.02.21. 09:00 – Lángoló Gitárok

A Kyuss Lives! koncertlemezt kever

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

John Garcia, volt Kyuss-énekes tavaly azt nyilatkozta nekünk, hogy a Kyuss Lives! nem több, mint az ő szólókarrierjének felvezetése, illetve a benne lévő zenészek közös múltjának ünneplése. Azóta jött a hír, hogy a Kyuss Lives! stúdióalbumot is ki szeretne adni, de konkrétumok nincsenek, ráadásul az ígért Garcia-szólólemez sem jött szóba sehol többet. Most viszont kiderült, hogy a Kyuss Lives! bevonult a stúdióba, de nem új dalok miatt, hanem csak megkeverni egy koncertlemezt. A Kyuss Lives! eldönthetné már végre, hogy mit is akar, hátha az megváltoztatná a mi ambivalens érzésünket is velük kapcsolatban. Ami viszont fix: A Kyuss Lives! május 29-én fellép a budapesti Barba Negra Music Clubban.


rock hír stoner kyuss kyuss lives



2012.01.19. 12:50 – Lángoló Gitárok

A Kyuss Lives! újra Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A legutóbbi budapesti koncertjével nagy sikert aratott (mi is jól szórakoztunk rajta) Kyuss Lives! idén visszatér Magyarországra. Május 29-én a Barba Negra Music Clubban lép fel három eredeti Kyuss-tag (John Garcia énekes, Brant Bjork dobos és Nick Oliveri basszusgitáros) plusz egy gitáros (Bruno Fevery) az alapító Josh Homme helyett. Garcia egyébként akkor azt nyilatkozta, hogy az egészet csak a szólókarrierjének felfuttatása miatt csinálja, ehhez képest azóta is csak turnézik fel alá a régi Kyuss-dalokkal. Itt a tavalyi setlist videókkal:


rock hír stoner kyuss kyuss lives



2011.03.21. 11:58 – Dankó Gábor

Szórakoztató stoner hakni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kyuss Lives! @ Petőfi Csarnok, 2011.03.20.

John GarciaDSC 0384
A Lángoló Gitárok most olyat csinál, amit eddig még nem. Tribute zenekar koncertjéről ír beszámolót. Merthogy a Kyuss Lives! egy tribute zenekar. Ha maga az énekes mondja ezt, akkor ugyan miért vonná kétségbe bárki is. Az már más kérdés, hogy lényegében három alapító tiszteleg saját maga előtt, de ha meg azt nézzük, hogy a Kyussban a feloszlásig csak John Garcia énekes illetve Josh Homme gitáros volt állandó tag, akkor ez tényleg más, mint az eredeti. Mintha mondjuk a Black Sabbath Tony Iommi nélkül koncertezne. Na ugye!

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (4,1/5)

rock koncertbeszámoló stoner kyuss kyuss lives



süti beállítások módosítása