Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Kills - Blood Pressures
(Domino/Neon Music)
2008-ban ott hagytuk abba The Kills-fronton a történetet, hogy a zenekar szépen lassan, és tulajdonképpen észrevétlenül átnyargalt a ragadós dallamok, a vasgyomor nélkül is emészthető hangzások világába, a kerregésből, kattogásból és károgásból akkor olyan mixtúrát alkotva, hogy ahhoz már csak pár remix kellett, és tulajdonképp klubzenének is elkönyvelhettük. Azóta nagyot fordult körülöttük a világ, és bár azon azért lehet vitatkozni, hogy jelenleg az anyazenekar, vagy a Jack White-brand hátszelével igen magasra kapaszkodó Dead Weather szupergrup jogán ismerik-e többen 2011-ben Alison Mosshartot, de annyi teljesen biztos, hogy az a projekt jelentős plusz tábort generált. A némileg középszerű második Dead Weather-lemez után mindenesetre egyre többen vártuk, hogy újra felcsendüljenek a világ legelbaszottabb cinjei és leglehetetlenebb gitárhangzásai, elinduljon a jellegzetes kettős motyogás, és megint le legyünk kötve hetekre-hónapokra egy új Kills-lemezzel.
Főleg, hogy a beharangozó kislemez igen ígéretes új hangzást hozott, és popos lüktetéséből helyesen lehetett következtetni kapásból két dologra az új albumot illetően: egyrészt maradt az emészthetőbb hangzás és dalszerkezet, emellett viszont nagyon helyesen tovább bővíti a saját zenei spektrumukat. Így például most először kapunk önmagában is klubkompatibilis, ugrálós kántálást (ami ha épp nem koporsószögekről szólna, felőlem akár Ting Tings is lehetne), majd rögtön utána történelmi mérföldkőként James Hince,.. khm,... igaziból énekelni kezd, Alison pedig vonósokkal és zongorával búcsúzkodik. Ja, és a lemezkezdő Future Starts Slow is azt bizonyítja, hogy a világon a Kills birtokolja a legtökéletesebb nyitányokat.
Habár néhol hiányzik az a polírozatlan hangvétel és pózmentesség, amit az első két lemez hordozott a maga lo-fi-s, folytásból felbukó agressziójával, ettől még ez az album kerek egész. Könnyű megszeretni és nehéz megunni. Simán elképzelhető, hogy ez lesz az egész életművük legemlékezetesebb darabja.
