Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Haunebu – My Father Was A Master Blacksmith
(Szerzői kiadás)
A történelmi mendemondák szerint a náci Németország több repülő csészealjat is kifejlesztett, méghozzá három különböző méretben, amelyeket aztán Haunebunak neveztek el. A legenda szerint ez a sajátos tömegközlekedési eszköz előbb az Antarktiszra, majd a Holdra repítette a vesztes háború következményei elől menekülő német vezérkart. Bármilyen letaglózó is a földönkívüli nácik meséje, a sztorit felspékelő Ernst Zündel idővel beismerte, hogy az általa terjesztett sci-fi valójában csak élénk fantáziájának szüleménye, tudományosan teljesen megalapozatlan. Hogy létezik egy hazai zenekar, amelyik az űrben tanyát vert nácik misztikus csodaszerkezetéről nevezte el magát, az csakis annak jófejségét hivatott propagálni.
A Haunebu a budapesti klubélet egyik meghatározó koncertzenekara. Egy brigád, amelyik olyan mocskosul menő – akarom mondani COOL – tagokat tudhat a tagjai közt, mint például a videóklipjeivel (is) híressé vált Veszéjes Áron frontember, Kolozsi Péter, az Esclin Syndo basszerosa és Bajor Ádám, a tinikedvenc Moog egyik gitárosa. A tág értelemben vett magyar indie-közeghez kötődő (zenekar)neveket olvasva, egyesek már biztos el is könyvelték magukban, hogy itt holmi úri gyerekek látszatpiszkos játszadozásáról van szó, holott, hát, baromira nem. A Haunebu maga a férfi borostán végiggördülő izzadságcsepp, a még másnaposan is gyöngyöző homlok és a háromnapos, faszszagú alsónadrág metszete. A banda My Father Was A Master Blacksmith című lemeze egyszerre sörszagú és cigifüstös, züllött és tisztánlátó. Koncepciójában stoner rock, ösztöneiben azonban féktelen és szájba kúrt rock’n’roll. Koszos, zajos és rosszat sejtető, bátran újító, eszes törekvéseivel mégis csábító. A pszichedéliába kapaszkodó garázsrock-dózis ugyan felfelé húzza a Haunebu világát, a tonnás riffek mégsem hagyják felemelkedni azt, így a széjjelszívott dalok a sárban dagonyázva hömpölyögnek előre és tekintenek a nap felé. Ha esetleg a talaj néha fel is szárad alóla, akkor kíméletlenül a tarkónkba markolva mossa fel velünk a padlót és horzsolja le az arcunk. Menekvésnek semmi eshetősége, de nincs is komolyabb szükség rá, elvégre itt nem felfuvalkodott húskolosszusok, hanem csak szikár férfitestek feszülnek egymásnak. Így egyik sérülés sem okoz nyolc napon túl gyógyuló sérülést.
A Haunebu a lemezével magabiztosan mutat be a hazai stoner rock csapatoknak, a már említett úri gyerekek színterének, meg úgy összességében véve mindenkinek, aki ma Magyarországon némileg előremutató és jó zenét szeretne csinálni. Nincs mese, a My Father Was A Master Blacksmith piszkosul tökös hallgatnivaló. Olyannyira, hogy már-már masszív és mindent átható pöcsszagot áraszt magából. Ugyan nem tökéletes, a mentalitása mégis annak bizonyul. Ellenállhatatlan, akárcsak a földönkívüli nácik meséje.
