2011.05.09. 08:00 – lánggitár

Lágy részen talál a Dereng első kislemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Tavaly a hazai rock/metál underground egyik jelentősebb eseménye volt, mikor Bokros Csaba gitáros kiszállt az általa is alapított Isten Háta Mögöttből. Sokan úgy vélték, főleg az IHM legutóbbi, már Bokros nélkül felvett lemezét hallva, hogy ezzel a metál is elhagyta a csapatot. Nos, ezt talán el is lehet dönteni a Dereng alapján, ami úgy indult, mint Bokros illetve Mestyán Ádám VHK-basszusgitáros új projektje (a gitáros VHK-mániája közismert), ma már viszont van dobosuk (Pap Dávid Page) és énekesük (Nárcisz) is. Ez a négyes vette fel a Lágy rész című kétszámos kislemezt, amit elsőnek itt a Lángoló Gitárokon lehet meghallgatni. A saját zenéjükről ezt mondják: „A legnemesebb punk és metál/hardcore hagyományok találkozásában a pszichodélia őrjöngése uralkodik, melyet aszimmetrikus ritmusok mágikus varázsa tesz tönkre.” A Dereng első koncertjére május 21-én, a Tündrégyárban kerül sor (egyben itt lehet majd pendrive-on is kapni a maxit), ahol az este vendége a Kollaps lesz. Tehát akkor itt a Lágy rész:

Dereng - Lágy rész

1. 101.1
2. A fényrelépés elmarad

A felvétel, keverés, mastering a SuperSizeRecording studioban készült.
Hangmérnök: Horváth Attila

©Dereng, 2011, szerzői kiadás


rock metál exkluzív ihm vhk dereng



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása