2011.05.18. 08:00 – Lángoló

Hoppá! – Itt az új Budapest Bár

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Hoppá!
címmel már a boltokban az új Budapest Bár-lemez. A csapat a harmadik, instrumentális lemeze után most ismét vendégénekesekkel teli 22 dalt tett le az asztalra. A már szokványosnak mondható társaságba olyanok tartoznak bele, mint Kiss Tibor a Quimbyből, Lovasi András a Kiscsillagból, Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, Németh Juci a Nemjuciból, Behumi Dóri, Frenk, Ferenczi György, Keleti András, Kollár–Klemencz László a Kistehénből és Rutkai Bori. A lemezen ezúttal Jávor Páltól kezdve a Beatlesen át a Doorsig elég széles a merítés, és ezek mind a megszokott, jazz és komolyzenei elemeket sem nélkülöző technikás cigányzenével tálalja a Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd és Kisvári Ferenc alkotta Budapest Bár.

Az új lemezanyag megálmodásakor az volt a célunk, hogy olyan kedvenc dalokat elevenítsünk fel, fogalmazzunk át a lemezen, amelyek vagy valamelyik nép cigánykultúrájához kötődnek, vagy éppen bennük rejlik a lehetőség, hogy egy cigányzenekar átfogalmazza saját ízlése szerint.” - mondta Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekar vezetője. Így került egy lemezre Jávor Pál és Kabos Gyula dala, de itt van Harangozó Teri, de még az Európa Kiadó egy-egy száma is.

A Lángoló Gitárok mutat egy kis ízelítőt a készülő új klipből is a lejátszó alatt. Lemezbemutató május 30-án és 31-én az A38-on.

 


jazz pop exkluzív cigányzene budapest bár



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása