Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szemkendőt firkantott Kölcsey Ferencnek énekkar alatt, vagy épp ellenkezőleg, álmából felkeltve is kívülről fújja a Searle-jegyzéket? Tesztelje zenei tudattalanját jubileumi Liszt-totónk segítségével! Az alábbiakban 10 részletet mutatunk Liszt és más szerzők műveiből, a Lángoló Gitárok olvasóinak dolga csupán annyi, hogy megtippeljék: vajon a 200. születésnapját ünneplő zeneszerző írta-e őket? Figyelem, beugratós kérdésekkel is készültünk! (A lejátszó alatt pedig ott a megoldás.)
1. Berlioz: Rákóczi-induló (a Faust elkárhozása című szimfonikus műből) (1846)
Jószívűek leszünk, rögtön az elején el is lőjük a leggonoszabb kártyánkat, hiszen miért is feltételeznénk a Kossuth rádió egykori szünetjeléről, hogy egy francia zeneszerző alkotása? Liszt Ferenc számos művében feldolgozta a XVIII. századi kuruc nótából addigra már kvázihimnusszá érett indulót, azonban a dalnak Berlioz műve hozta meg az európai hírnevet. Liszt – a magyar zene ügyének érdekében – 1846-ban lemondott a Rákóczi-induló meghangszerelésének jogáról, és saját partitúrájával csak Berlioz halála után két évvel lépett a nyilvánosság elé.
2. Liszt: Funérailles (a Harmonies poétiques et religieuses című sorozatból) (1849)
Lisztet a korabeli popsztárkodás mellett igencsak foglalkoztatta az elmúlás és a halál témaköre, az 1848-49-es szabadságharc megtorlása idején született Funérailles is erről tanúskodik. Mindemellett a sötét hangulatú elégia első fél perce kitűnő eszköz lehet arra, hogy akár különösebb zongoratudás nélkül, némi sikerélménnyel felvértezve idegeljük ki szomszédainkat, „pedig csak Lisztet gyakorlok” felkiáltással.
3. Schubert: Divertissement a l'Hongroise (Allegretto) (1824)
Bedőlt a magyaros dallamnak, esetleg a hangjegyek kavalkádjának? Nem csoda, ugyanis Schubert műve négy kézre íródott, míg Lisztnek véleményünk szerint két végtag is bőven elegendő lett volna, hogy lerendezze szegény hangszert.
4. Bartók: Kossuth-szimfónia (1903)
„Veszélyben a haza!” – szólíthatna harcra akár Liszt Kossuthja is, de a szárnybontogató Bartóké teszi ezt, a zeneszerző első nagyzenekarra írt kompozíciójában. A művet hallgatva nem meglepő, hogy Bartókot akkoriban igencsak foglalkoztatták Richard Strauss művei – aki viszont éppen Liszt szimfonikus költeményeinek tanulmányozásával szeretett volna minél közelebb kerülni az áhított wagneri hangzáshoz.
5. Liszt: II. zongoraverseny (Marziale un poco meno allegro) (1861)
Íme, egy bombasztikus Liszt-szerzemény, ami a szerző virtuóz korszakában, 1839-40-ben született, majd 1861-ban nyerte el végleges formáját. „Új bornak új üveg dukál” – vélte Liszt, és fityiszt mutatva a klasszikus szonátaformának, egy hatalmas, megállás nélküli metamorfózissá sűrítette össze a hagyományosan tételekre felosztandó versenyművet.
6. Bartók: Allegro barbaro (1911)
Liszt semmiképp nem nevezhető szelíd zongoristának, ám a törékeny alkatú Bartók is képes volt hasonló módon párduccá változni a hangszere mellett. Bár az Allegro barbarót tulajdonképpen saját stílusa paródiájának szánta a zeneszerző, ezt az alig két és fél perces művet azóta már a XX. századi komolyzene egyik legfontosabb darabjaként tartják számon.
7. Brahms: V. magyar tánc (1869)
Ugye mindenki hallotta, hogy ez itt bizony sziklaszilárd alapokon nyugvó német termék, nem holmi kiszámíthatatlanul csapongó Liszt-mű! A romantikus lelkületű Brahmsot ugyanis korának rosszindulatú kritikusai a liszti és wagneri zenei reformok múltba révedő ellenzőjének tartották. Emellett rendkívül szoros kapcsolat fűzte őt a magyar zenei élethez – remek példa erre a Magyar táncok című sorozata, ami a zeneszerző legjövedelmezőbb művének bizonyult.
8. Liszt: Les Préludes (1854)
Márpedig nem Wagner! Bizony, ember legyen a talpán, aki fejből vágja és megkülönbözteti a XIX. századi szimfonikus költeményeket. Egy jó hírrel azonban szolgálhatunk: Lisztnek sem lett volna ilyen elvárása Önnel szemben, hiszen annyira zavarta leghíresebb szimfonikus költeményének a népszerűsége, hogy egyenesen Gartenmusiknak (kerti zene) nevezte a művét.
9. Beethoven: III. szimfónia (Finale. Allegro molto) (1804)
Nem hagyhattuk ki Beethoven egyik legszebb szimfóniáját sem, hiszen Liszt rajongott gyerekkorában a német zeneszerzőért, és 12 évesen apja közbenjárására be is mutatták neki. Az akkor már teljesen süket Beethoven állítólag annyira meghatódott a 11 éves Liszt Ferenc játékától (!), hogy homlokon csókolta a fiút. Bárhogy is történt, mi továbbra is reménykedünk benne, hogy a zárótételben felbukkanó verbunkos motívum hátha megtréfálta a kedves olvasót.
10. Liszt: Magyar fantázia zongorára és zenekarra (1852)
Vérbeli Liszt-versenyművet hagytunk a végére: virtuóz, bravúros, és igazán szerethető módon használja fel a témául választott népies motívumokat és dallamokat – egy csapásra meghonosítva a műzenében a magyar népzenéből jól ismert lassú-friss tételpárt. Egyszóval nagyon sok minden benne van, amiért ma büszkén ünnepelhetjük Liszt Ferencet!
