Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kjell Månsson – Burzum
(Silenos)
Az utóbbi időben egymást érik a rockzenekarokkal foglalkozó könyvek. Kis túlzással már majdnem minden jelentős előadóról, legyen akár magyar, akár külföldi, kapható itthon valamilyen életrajz, karriertörténet. Néhányukról több is. A műfaj vitathatatlan ásza Nikki Sixx, nemcsak ír, de az aktuális könyvei mellett azokhoz kapcsolódó lemezeket is megjelentet, hogy teljes legyen az élmény. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a hallgatók szeretnek többet megtudni kedvencükről, mire gondolt Lemmy szövegírás, vagy Slash vodkaivás közben. Ráadásul könyvformátumot letölteni, monitoron keresztül olvasni egyelőre kevésbé kényelmes, mint venni egy példányt belőle, tehát üzletileg sem elveszett az ötlet. Azonban, mint minden többé-kevésbé trenddé váló dolognál, itt is megfigyelhető a mezőny felhígulása, a színvonaltalan kiadványok megjelenése, ahol az üzleti szempontok válnak elsődlegessé, és a tartalom, netán értékteremtés elsikkad. Hogy mi köze ennek a megállapításnak a címben tárgyalt könyvhöz, most elmondom.
A black metal mindig is kedvelt téma volt, hiszen a műfaj korábbi eseményei és a gyakran teátrális külsőségek kitűnő lehetőséget adnak egy-két feltűnő szalagcímre, meg arra, hogy a kifogástalan humorú újságírók elsüthessenek pár poént az arcfestésről és a homoszexualitásról. Varg Vikernes, aki egyszemélyben a Burzum zenekar, talán a norvég black metal legismertebb alakja, róla még azok is hallottak, akik amúgy egyetlen stílusbeli lemez címét sem ismerik. Hálás téma mind a szerzőnek, mind az olvasóknak. Engem is különösen érdekelt egy könyv róla, hiszen személye, és a mítosz, ami körülveszi, tele van ellentmondásokkal, szóval kifejezetten örültem, amikor meghallottam, hogy könyv készül róla. Reménykedtem, hogy végre tisztán látok majd, ki ő pontosan, mi is történt a korai norvég színtéren. Pláne úgy, hogy erről – ahogy a könyvben áll – a főszereplő személyes ismerőse, azaz egy avatott személy mesél nekünk.
Nos, a mesét megkapjuk, az avatott személyt viszont korántsem. A könyv kapcsán felröppent pletykák - miszerint egy magyar szerző írta álnéven – hatására a kiadó pár napja beismerte, hogy igazából a fordítóként feltüntetett Leiszter Attila jegyzi az egész művet „egy fiktív személy nézőpontjából”. Erre a kiadó szerint azért volt szükség, hogy a szerző megfelelő érzelmi távolsággal tudjon írni erről a bonyolult témáról, és szerintük azonnal rá lehet jönni, hogy a szerző egy fiktív személy. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis, ha ez előzőleg kitalált koncepció, miért van szükség a könyv előszavában több oldalas magyarázatra, amely arról szól, hogy miért nincsen több helyen forrásmegjelölés a „szerző” anyagában, valamint miért egészítette ki a „fordító” saját észrevételeivel az „eredeti” anyagot számos helyen? Miért van szükség ilyen átlátszó, és a könyvet olvasva viszonylag gyorsan le is lepleződő blöffre?
Persze, ezt még mind el lehetne nézni, ha a könyv amúgy jó lenne, de sajnos nem az. A kötet anyaga jelentős részben máshonnan átvett, összeollózott cikkekből, interjúkból és lemezismertetőkből áll, nyakon öntve a létrejöttéről szóló – minek nevezzem? – eredettörténettel, fiktív eseményekkel, hol világosabb, hol teljesen homályos szociológiai, politikai és egyéb eszmefuttatásokkal. Utóbbiakba nem mennék bele, mert a politika mindenkinek személyes meggyőződése, egy művészeti alkotás szerintem nem jobb vagy baloldali dolog, hacsak nem kifejezetten azért készül, hogy az legyen. Ráadásul a Burzumnál ez a téma megkerülhetetlen. Viszont azt hadd ne nézzem már el, ha valaki idegen tollakkal ékeskedik.
Ugyanis, aki olvasott már néhány cikket a témával kapcsolatban, nem kis meglepetéssel fedezheti fel a szöveg norvég szerzőnek tulajdonított, illetve a fordító kiegészítéseinek kikiáltott részeiben egyaránt, hogy átfogalmazás nélküli, egy az egyben átvett interjúrészleteket tartalmaz a kilencvenes évek első felének magyar zenei sajtójából, amelyeket hol a könyv szereplőinek szájába adva, hol saját véleményként leírva kapunk. A különböző helyekről bemásolt lemezkritikákat, ismertetőket, valamint a Burzum hivatalos honlapján és egyéb, netes vagy nyomtatott fanzinekben közölt interjúkból származó forrásmegjelölések nélküli idézeteket már meg sem említem. Ha emellé még hozzátesszük, hogy az elmúlt években több könyv, sőt film lett hozzáférhető a témáról, amelyekből szintén vesz át a szerző, akkor alig marad eredeti anyag a sok kölcsönvett között.
Emellett a könyv kifejezetten elfogult több szempontból is, nem meglepő módon Vikernes javára. Ez még magyarázható a szubjektív megközelítéssel. Viszont az elképesztő következetlenség, ami szintén gyakori vendég a lapokon, már azzal sem. Amíg a történet egyik szereplője az egyik oldalon simán csak egy szánalmas spicli, addig a másikon már a black metal meghatározó személyisége. Most akkor melyik? Vagy csak más különböző helyről idézett a szerző, mindezt saját gondolatként eladva? Az egyik legszebb ilyen talán az, amikor a színtér résztvevőivel foglalkozó résznél a Dissection zenekar kapcsán pár oldalon belül saját magával kerül többszörös ellentmondásba Leiszter Attila, vagyis, bocsánat, Kjell Månsson.
A csúcspont viszont egy egyes szám első személyben elmesélt „megtörtént esemény”. Egy szkandermeccsről (!) van szó, amelynek résztvevői Varg Vikernes és IT (korábbi svéd black metal zenész, valódi nevén Tony Särkkä, többek között az Abruptum illetve az 8Th Sin zenekarok tagja), döntőbírája a szerző, és egy börtönlátogatás alkalmával játszódik le. Ezt a részt leesett állal olvastam, egyszerűen nem hittem el, hogy komolyan gondolták. Már maga a szituáció blőd, a párbeszédért meg sírva könyörögnének a G.I. JOE- vagy HE-MAN-rajzfilmek dialógírói.
Amúgy semmi baj nem lenne, ha a mondjuk Elmélkedéseim a Burzumról címmel került volna forgalomba a kiadvány, mint rajongó által írt könyv. Persze sokaknak a jelenlegi formában is tetszett, több pozitív kritikát olvastam róla, ahol nem vették észre, vagy nem akarták észrevenni, hol lóg ki a lóláb. Csakhogy egy rajongó elmélkedései és egy hiteles, a témában közvetlenül érintett szerző könyve közül az utóbbit választottam volna. Hogy is hívják azt, ha egy termék származási helyeként nem valós és/vagy a vásárló számára vonzóbb helyet jelöl meg a forgalmazó? A kérdésre mindenki válaszolhat magában.
