2012.01.16. 15:00 – Lángoló Gitárok

Molnár Levente gitáros kilépett a Tankcsapdából

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Tizenkilenc évnyi közös munka után Molnár Levente Cseresznye kilépett a Tankcsapdából. A távozás okaként az együtt töltött évek alatt megfáradt emberi kapcsolatot jelöli meg a zenekar sajtóközleménye. „Cseresznyével közel húsz évet dolgoztunk együtt. Rengeteg sikert éltünk át, de sajnos az elmúlt időszakban már azt éreztem, hogy ez a kapcsolat nagyon elfáradt, nem találjuk a közös hangot. Egy párkapcsolathoz tudnám hasonlítani, amikor már túl gyakran jönnek a hullámvölgyek, és ha ezek egyre csak sűrűsödnek, elgondolkodik az ember a jövőt illetően. Talán lehetne még így is egymás mellett dolgozni, de ez már nem lenne őszinte, sem a rajongók sem pedig egymás felé. A Tankcsapda viszont nem erről szól. Jelenleg is születnek új dalok, készülünk az új lemezre, rengeteg elképzelésünk van, ezért be kellett látnunk, külön utakon kell mindezt folytatni. Szeretnénk ez úton is köszönetet mondani neki, és csak a legjobbakat kívánjuk Leventének a jövőben.” - nyilatkozta Lukács László, a debreceni együttes alapító-basszusgitáros-énekese.

Igazából még mindig felfoghatatlan nekem ez az egész, reggel, ha felkelek, végig kell gondolnom, hogy csak álom volt vagy mi…na szóval, ahogy a házastársak szokták mondani Laci kiszeretett belőlem. Persze nem semmi 20 évet egymás mellett lehúzni, ennyi idő alatt nagyon sok minden jó, rossz történik egy kapcsolatban, örülés, összeveszés, bulizás stb. Nagyon sok mindent átéltünk együtt, ez már nem elvehető. Úgy gondolom, hogy az az egység, egységes kép, ami a Tankcsapdát képviselte, sőt egyik meghatározója volt, megbomlott. Egy nagyobb pihenő és itt a lelki dolgokról beszélek elsősorban, ráfért volna mindenkire. Mivel nem volt alkalmam elbúcsúzni a közönségtől, barátoktól, ismerősöktől ezt most teszem meg. Szóval nagyon köszönök mindent, örülök, hogy részese lehettem a show-nak, itt nőttem fel köztetek, tőletek lettem „valaki”, konkrétan Cseresznye. Szóval nagy köszönettel tartozom mindenkinek, akik mellettünk voltak és segítették a zenekar pályafutását, végigkísérték a fejlődésünket. Nagyon nagy dolog, hogy egy kis debreceni zenekarból ide jutottunk ahol ma tart a Tankcsapda, és ezt nélkületek, a közönség nélkül nem tudtuk volna elérni, sziasztok! Részemről R.I.P.” - mondta ugyanerről Cseresznye.

Egyelőre nem tudni ki lesz a gitáros utódja, de az biztos, hogy jelenleg az új dalokat írja a csapat maradék két tagja, áprilistól pedig indul a következő turné. A Tankcsapda énekesével és dobosával szűk egy hónapja készítettünk interjút.

Molnár Levente 1993-ban lépett be hivatalosan a Tankcsapdába, miután a basszusgitáros Tóth Laboncz Attila távozott a csapatból. Pár gitárszólót feljátszott az A legjobb méreg című második Tankcsapda-lemezre is 1992-ben, ahol Lukács László még, mint gitáros-énekes szerepelt. Beszállása óta kilenc nagylemezt adott ki a debreceni trió, a legutóbbit 2009-ben.


rock hír tankcsapda



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása