Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Tankcsapda – Minden Jót
(Alexandra Records)
A Tankcsapda a magyar rockzene tetején van. Náluk népszerűségben nincs fentebb, hosszú ideig nem is nagyon lesz. A zenekar évek óta keresi az újabb kihívásokat: Kisstadion, évről-évre Főnix Csarnokos koncert, sőt a legutóbbi ún. klubturné is megmérettetés volt. A Tankcsapda jelen állapotában bármit megtehet. Nyilván nem fog a Puskás Stadionban fellépni, de egy közel teltházas szigetes koncertet meg tudott csinálni, ami majdnem ugyanaz. Egyvalamit nem tett meg a mai napig a zenekar, nem vett fel jó hangzású lemezt, pedig ez is egyfajta kihívás lenne.
A Minden jót megszólalásában nincs erő, nincs dinamika, nincs tűz. Leginkább a dob nem szól jól. Különös, mert nem arról van szó, hogy mondjuk a lábdob puffogna, vagy túlzottan előretolták volna a cineket, sőt ezzel még egyéniséget is kapna a megszólalás. Itt nincs egyéniség és húzás sem, egy rockandroll-lemeznél ez főben járó bűn. Erre nem lehet az a kifogás, hogy nincs Magyarországon jó szakember, hiszen a Tankcsapda kvázi követői például tudnak kiváló hangzást produkálni (lásd: utolsó Road-album). Külföldi példákat sokat lehetne hozni, urambocsá egy Motörhead-lemez hangzását, hogy már stílusnál maradjunk, és ahol a felállás is gitár-basszus-dob-ének. Ez nem az a szint, és 20 év elteltével szerencsétlen dolog, hogy még mindig ilyet kell leírni. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem bántja a fület a hangzás, hanem csak hiányzik az a plusz, amitől felpezsdül az ember vére.
A Tankcsapda esetében a másik kardinális kérdés, hogy váltanak-e az irányon, vagy nem. Egyik sem jó választás, mert most ide lehet írni, hogy ejnye, nincs váltás, ha meg bejön egy olyan szintű kísérletezés, mint ami a Connector 567 lemeznél volt, akkor lehet mondani, hogy ejnye, ezt így ne (apropó, azt a lemezt is kizárólag csak az esetlen hangzás húzta le). A Minden jót egy klasszikus stílusú Tankcsapda-korong. Nincs az utóbbi lemezeken tapasztalható keményebb vagy modernebb gitározás, de Cseresznye ízesen játszik, immár tényleg felismerhető az egyénisége (Csak lazán). A dob még mindig nem elég ötletes, és a kettőnégyek sem elég dögösek, viszont a Mindenki vár valamit óta ebben is van fejlődés (Keverék).
Egy rockandroll lemeznél zenei fejtegetésbe bonyolódni persze értelmetlen. Vannak jó számok, vagy nincsenek jó számok? Ennyi. Itt vannak is meg nem is. A megszokott iránytól leginkább egy dal üt el, ez pedig a Mindentől távol, amiben laza bárzene van, kiválóan beleillesztve a Tankcsapda rockjába. Pedig úgy kezdődik, mint egy kétlábdobos Motörhead-vadulás, aztán a refrén kivédhetetlen. A már említett, furcsán tört alaptémára épülő Keverék sem megszokott. Aztán a Mire vagy kíváncsi is jól kezdődik, majd átalakul egy különös hangulatú dallá, de a refrén túl szürke. A Nincs fék ügyes, pedig pofon egyszerű és valamelyik korábbi Tankcsapda-slágerre emlékeztet. Alapvetően ilyen az egész lemez. Tele van önreflexióval, visszautalással, mind a zene, mind a szövegek terén („a gép a pályát úgy hagyta el…” – Új nap vár).
Az éremnek két oldala van, az említett visszautalgatás eredménye, hogy kevesebb az emlékezetes dolog, mint a felejthető. A durvább tévedések: a lassan bontakozó, és emiatt albumkezdésnek megfelelő Csapda vagyunk refrénje arcpirítóan gagyi, Lukács úgy hadarja, mintha futna az ütem után. A Köszönet doktor ide is felkerült, pedig már akkor is érezhető volt a potenciál hiánya, amikor klipet csináltak rá.
Egy Tankcsapda-lemez megjelenése még mindig esemény, stabil réteg áldoz rá pénzt, amelyik nem olvas cikkeket, kritikákat, legfeljebb a havertől hallja, hogy Lukács még mindig ugyanúgy ejti a szavakat (rolla = róla), még mindig ugyanúgy szól Cseresznye gitárja és ugyanúgy lehet léggitározni rá, a csajának meg rázni a segget. Egy Tankcsapda-lemez megbízható otthonosságot ad. A megbízhatóság végül is jó dolog, és a frontok immár betokozódtak: aki maga mögött hagyta a ’csapda zenéjét, az már nem tér vissza (és nagy lelkesedéssel szidja a saját múltját is jelentő zenekart), aki meg megmaradt a táborban, most sem akar mást, csak új dalokat, de leginkább sok koncertet, és valljuk be a debreceni rockandroll ott szórakoztatóbb, mint lemezen.
