Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Második nagylemezét készítette el Hélium címmel a Képzelt Város zenekar. Az album itt most a Lángoló Gitárokon teljes egészében meghallgatható, pár kattintás után akár le is tölthető, a fent látható kép pedig a lemez borítója. Az együttes április 29-én tartja az anyag lemezbemutatóját az A38-on, a lapozás után pedig a dalokat Oláh Gergely énekes/billentyűs mutatja be egyenként.
Rollei:
A Rollei egy német fényképezőgép gyártó cég, mely a két aknás (két objektív egymás felett) tükörreflexes Rolleiflex és Rolleicord gépeiről vált híressé. Érdekessége, hogy a leképezett látvány hajszálnyit eltér attól, amit a fényképész lát az objektíven keresztül.
Hélium:
A hélium főleg színes léggömbökben fordul elő. Megtestesíti mindazt, amit egy földhözragadt ember hiányol, vagy amire vágyhat: a súlytalanságot, a könnyedséget, a gondtalan, következmények nélküli tetteket.
El péndulo:
A péndulo spanyol nyelven ingát jelent. Vidámparkokban találkozhatunk olyan szerkezetekkel, melyek ezen az elven működnek. Holtpontig emel, majd hirtelen elenged –
ezzel okozva a meglepetést. A vidámpark képe az egyik fő motívum az albumon, a számok
szövegei főképp eköré fonódnak vagy valami módon kapcsolódnak hozzá.
Tejbe fúlva:
A "tejbe fúlás" egy mámoros, ködbeveszett, álomszerű állapot. A szövegben érezhető a
vágyódás az elérhetetlen és a megvalósíthatatlan után, mely az idő múlásával és a végcél
egyre távolabbra kerülésével csak erősödik.
Hold a lámpám:
Ez a dal vándorlás és megérkezés. A Tejbe fúlvával ellentétben tele van reménnyel és
kitűzött célokkal, melyek egyáltalán nem megvalósíthatatlanok, épp csak a kitartáson és az elszántságon múlnak.
Hús:
Az ember az idők kezdete óta vadássza az állatot mint elsődleges táplálékot. A vadászat egy rituálé, egy olyan előre meg nem határozott koreográfia melynek egy nyertese és egy vesztese van.
Útmutató újszülötteknek:
Egy gyermek személyiségének kialakításában a legfontosabb időszak az életének első három éve. Ezalatt embert vagy állatot lehet belőle faragni, így fontos milyen útmutatásokkal indul neki az életnek.
Végtelen féltér:
A világ tulajdonképpen két végtelen féltérből áll – egymásnak háttal. Az egyik a föld, a másik az ég.
***
A lemez felvételei a Metropol Stúdióban készültek, a hangmérnök Sándor Dániel. A zenekar hivatalos weboldaláról az új album mellett a korábbi anyagok is ingyen letölthetők.