2012.05.17. 10:00 – sixx

Szívvel, lélekkel, őszintén, dögösen - Slash-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Slash - Apocalyptic Love
(Dik Hayd International)

Van egy gitáros ember, aki olyan riffeket ír tömegével, amiket kevésbé tehetséges zenészek kis túlzással szólónak használnak, és ezt az embert Slash-nek hívják. A Guns N' Roses egykori tagja a zenekar szétmenését követően saját zenekarát Snakepit néven futtatta, a GNR egyharmadával csinált egy Velvet Revolver nevű közepesen sikeres, de ettől még nagyon fasza zenekart, majd két éve összeszedett pár havert és kiadott egy olyan szólólemezt, amin vendégénekesnek lenni sikk volt. A Slash című albumról aztán megtartotta Myles Kennedy énekest, és elment egy jót turnézni Todd Kerns gitáros-basszusgitáros és Brent Frtz dobos társaságában, és milyen jól tette, mert a szépen lassan zenekarrá kovácsolódó társulat most Apocalyptic Love címmel az év rocklemezét tette le az asztalra.

Slash persze nem tud kibújni a bőréből és nem is akar (mert minek), nem zavarja, hogy 2012-t írunk és a GNR Appetite for Destruction című albuma 1987-ben jelent meg, ő pontosan azt és úgy játssza, mint akkoriban - bluesos alapok, zúzós riffek, iszonyú ízes szólók, amikbe szívét-lelkét belepakolja, tessék csak meghallgatni a nyolcas Anastasia szólóját, és azt mondani rá, hogy tisztes iparosmunka. Ez a csávó valahogy nem tud semmit félig meddig csinálni, ezért halt bele majdnem a drogozásba is. Ha valamit szeret csinálni, akkor azt tolja orrvérzésig, márpedig zenélni azt nagyon szeret. Az új album pont annyival jobb az előzőnél, mint amennyivel egy összeszokott zenekar jobb teljesítményt tud nyújtani egy vendégzenészekkel felvett anyagon (ami ettől még fasza lett, még jó).

Az új anyag egyenletesen tökös és húzós, engem az első két szerzemény (Apocalyptic Love, One Last Thrill) mellett az azonnali headbangelésre késztető Bad Rain, a bónuszdal Crazy Life és az Anastasia fogott meg első hallgatásra, de igazi mélypontot, vagy töltelékszámot a többi között sem találtam. A rockzene műfaját nem újította meg az album, az egyértelmű GNR-áthallások (a Halo szólóját a Use Your Illusionön már hallottuk) mellet érvényesül azért az Alice in Chains, a Velvet Revolver, a Sixx A.M. és a Rolling Stones hatása is, de mindezt olyan elementáris erővel, és olyan döggel kapjuk, hogy nem is foglalkozik vele az ember.

Én általában hülyét kapok a Myles Kennedy hangjához és előadásmódjához hasonló énekesektől, a vinnyogással a világból ki lehet kergetni, de valahogy Slash témáihoz pont úgy passzol a hangja, mint Axlé annak idején, igaz, közel sem olyan érces, nyers a hang, mint a GNR-énekeséé. A többiek teszik szépen a dolgukat és alájátszanak a mesternek, mert hiába zenekar ez, ettől még ez a lemez a riffekről és a szólókról szól, nem a virtuóz basszusfutamokról vagy dobjátékról, amivel persze semmi baj nincs, mert nem is ezért szeretjük. Mindenkinek ajánlom.

(A teljes lemezt meg lehet hallgatni, mondjuk itt.)

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (4,6/5)

lemezkritika rock slash ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása