2012.05.19. 17:23 – Lángoló Gitárok

Bill Ward még a régi Black Sabbath-fotókról is eltűnt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Állandó olvasóink bizonyára ismerik a Black Sabbath-szappanopera minden állomását, aminek központjában a méltánytalan szerződés miatt sajtóhadjáratot folytató Bill Ward dobos áll, aki nem volt hajlandó elvállalni a három idei koncertet, mert nem kapott korrekt ajánlatot. A ma este, Birminghamben, Ward helyén Ozzy Osbourne dobosával, Tommy Cluefetosszal visszatérő csapat először csak minimálisan reagált (illetve lényegében nem is reagált) a zenész titokzatos vádjaira, majd pénteken úgy megalázta, ahogy csak tudta: a zenekar hivatalos honlapján lévő összes fotóról leszedték Wardot, de ezt úgy tessék elképzelni, hogy még a mindenki által ismert klasszikus képekről is. Szerencséjükre amúgy a legtöbb Sabbath-fotón a szélén ácsorog Ward, így sokat nem kellett a képeken dolgozni. Talán a készülő új lemez örömére újra kiadják majd a régi albumokat is, ahol Bill Ward helyett megkérnek majd mást, hogy dobolja fel utólag a részeit. Ozzy már úgyis megcsinálta ezt a sávletörlős-újrafelvevős trükköt az egyik szólólemezén, szóval van gyakorlata.
FRISSÍTÉS: A zenekar kiadott egy közleményt, amelyben jelzik, hogy Ward maga kérte, hogy vegyék le a fotókról az idei három koncert idejére, mert az eredeti képekkel azt a hamis illúziót keltették volna, hogy ő is fel fog lépni majd ezeken.


rock hír black sabbath



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása