Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Cribs - In the Belly of the Brazen Bull
(Wichita Recordings)
A The Cribs egyike a nagy brit indie-robbanás azon maradványainak, akik sohasem váltak szupersztárrá, de nem is tűntek el végleg a süllyesztőben. Lehettek éppen feltörekvő britpopperek, adhattak ki tőlük lemezt nagykiadók vagy nyomhatta velük egy ideig Johnny Marr a Smithsből, igazán senki sem tudta hova tenni őket. A már több mint 10 éves zenekar nemrég jelentette meg ötödik nagylemezét, ami sokak szerint az eddigi legjobb tőlük.
A trió nagy áttörését annak idején egy friss Warner-szerződés és egy nagyon jól időzített Men’s Needs, Women’s Needs, Whatever album jelentette, ahol a srácok elhagyták kezdetleges garázshangzásukat, és nagyobb hangsúlyt fektettek a dallamos, kristálytiszta gitárriffekre és a slágeres refrénekre, amiket akár egy harmadosztályú focimeccs szünetében is lehet énekelni, persze amikor a férfiak mind kimentek sörért. Aztán jött az időszak Johnny Marr-ral, amiből megszületett a sokkal kísérletezőbb, de egyben letisztultabb hangzás, ami le se tudta volna tagadni magáról a Smiths hatását. Tavaly azonban Marr lelépett és ismét magára maradt a Jarman-família. Két albummegjelenés közti legnagyobb szünetet produkálva, szinte síri csendben kihozták az In the Belly of the Brazen Bullt.
Ha a Cribsnek ez lenne a bemutatkozó lemeze és másolt kazettán küldtek volna belőle példányt a Pitchforknak biztos, hogy nem többhetes csúszással született volna meg ez a kritika. A lemez első negyede olyan kőkemény fuzzháborúval indít, hogy öröm hallani. A Glitters Like Gold olyan, mint egy sósavba mártott szerelmes dal a Libertines hátsókertjéből, miközben a Come On, Be A No-One végre értelmet ad Ryan Jarman migrénes fejhangjának. Ez pedig igen fontos lehet sokaknak, mivel a korábbi Cribs-anyagoknál sokszor már elviselhetetlenül hatásvadásznak tűnt ez az állandó visítozás. Itt viszont tényleg olyan, mintha az egészet azért csinálná, hogy hallja végre a saját hangját ettől a kurva nagy ricsajtól. Mondjuk az Anna című számnál már talán kicsit túlzásba is viszi, de ez túl sokat nem ront rajta, mert alapjáraton a lemez egyik leggyengébb darabja, ezzel a frusztrált lelkibántalmas visítozással.
És ez az egész Cribsnek a nagy baja. Egyszerűen ezt az elnyújtott ömlengést néha képtelenség elviselni. Először is Ryan Jarmannek egyáltalán nincs olyan jó hangja, hogy bármiféle komolyabb érzelmet képes legyen nagyobb erőlködés nélkül produkálni. Másodszor Ryan Jarmannek kifejezetten szar hangja van, amit pont ezek a felszabadult üvöltések és a néhol szertelen, néhol nihilista, néhol totálisan slendrián énekstílusa kompenzál. Ezért lett a lemez egyik legtökösebb száma a garázspunkos Chi-Town vagy a világvégét váró Back To The Bolthole a maga torzításapokalipszisével, na meg teljes indokolatlan, mégis működő Lou Reed-szerű szövegbetéttel.
Aztán a lemez vége felé kicsit kezd megfáradni az egész, így fordulhat elő ugyanabban a dalban egyszerre irritáló csilingelés és vad gitárnyúzás (Stalagmites), ami aztán egy apatikus, zajos, semmibe révedésbe csap át. Ez még bőven a jobbik eset, hiszen akad olyan is, amit mintha egy frusztrált, tehetségtelen szobazenész csinált volna, aki valamilyen mikroblogon szerzett ismertségét hirtelen dalszerzői sikerekre próbálja váltani egy elhangolt gitárral és lejáró CD-kulcsú szekvenszer programmal (I Should Have Helped, Like A Gift Giver). Emiatt az albumot záró Arena Rock Encore With Full Cast kifejezetten üdítően hat a maga felszabadultságával és tényleg stadionrockos együtténeklésével.
Meglehetősen kétarcú lemez az In the Belly of the Brazen Bull és az csak személyes ízlés kérdése, kinek melyik arcát mutatja. Aki szereti a Cribsben a fülbemászó dallamokat és az egyszerű riffeket, akkor a mostani lemezben nem biztos, hogy megtalálja a számításait. Aki viszont kíváncsi arra, hogy egy alapvetően tehetséges és profi brit zenekar - akiket jobb híján évekig indie-ként definiáltak - hogyan veszik el a végeláthatatlan fuzzfelhőben, annak érdemes bepróbálkoznia a Bellyvel, mert találhat rajta egy-két igazi gyöngyszemet.
