2012.09.03. 09:00 – Lángoló Gitárok

Ősszel mutatják be az új Rolling Stones-dokumentumfilmet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

stones2.jpgIdén ősszel mutatják be a mozikban azt a Brett Morgen rendezte dokumentumfilmet, amely a Rolling Stones '60-as évekbeli első koncertjeitől kezdve mutatja be a Rolling Stonest egészen a mai napig. Az eddig nem látott felvételek mellett nem csak a zenekar, de a korábbi tagok is mesélni fognak a Crossfire Hurricane - a Jumping Jack Flash egyik sorából származó - címet kapó filmben. Az alkotás premierje októberre várható, de csak novemberben kezdik el játszani a mozikban, az Egyesült Államokban pedig az HBO-n lesz a premier. Egy másik dokumentumfilm viszont lehetséges, hogy soha nem jelenik meg, köszönhetően Mick Jaggernek.

Michael Apted rendező 2002-ben forgatott az akkor éppen 40 éves együttessel a zenekari próbáikon illetve a jubileumi turnéjukon. A rendező a felvételek után mutatott egy félkész 105 perces verziót, amire a frontember annyit mondott, hogy ez neki nem tetszik és nem tenne jót a Stonesnak sem. Ennek közléséhez - legalábbis a 71 éves Apted állítása szerint - Jagger még egy verőembert is alkalmazott, majd elmondta, hogy szeretne 20 percnyi anyagot kivágatni a videóból. Ezt később egy újabb 20 perces rövidítés követte, amire a filmes már csak annyit tudok mondani, hogy bekaphatod.

Aptedet egyébként a zenekar kérte fel a projektre miután együtt dolgozott Jaggerrel a 7 Up című filmen, ahol a zenész a produceri feladatokat látta el. Forgatott Párizsban, Torontóban és Bostonban is az együttessel köztük a Licks turné keretein belül, ami minden idők második legsikeresebb koncertsorozata volt, több mint 3 millió nézővel és 300 millió dolláros bevétellel.

Állítólag Jagger később bocsánatot kért és megköszönted Apted munkáját, de a felvételek közül csak egy-két videó szerepelt az együttes DVD-jén, egészében soha sem jelent meg. A rendező arról is beszélt, hogy számos más kollégája járt hasonlóan és kizárólag a legkommerszebbek kerültek kiadásra, mint a Martin Scorsese rendezte Shine A Light című dokumentumfilm 2008-ban. 


rock hír rolling stones



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása