2012.10.07. 17:58 – Németh Marcell

Életfogytig. Rock & roll? – Omega 50-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Baljósló nagyzenekari ütemekkel nyitott, a Régi csibészekkel zárt az ország leghosszabb ideje létező rockegyüttese tegnapi telt házas koncertjén az Arénában. Kiderült, hogy a közönségnek továbbra is Presser kell az élvezethez, Kóbor János pedig egyre inkább elpusztíthatatlannak tűnik, bár távolról szemlélve meglehetősen feminin jelenség. Maradt-e még valami az Omegában, megérte-e vajon a szülinapi felhajtás, vagy csupán a veterán zenekar szimfonikus hattyúhalálának újabb epizódját láthattuk a bő két és fél órás jubileumi fellépésen? (Fotók: Ránki Dániel)

Az Omega együttes saját definíciója szerint arra volt hivatott, hogy az elnyomás évtizedei alatt lelket öntsön a kelet-európai honfitársakba. A civilizáltabb popkultúrával rendelkező vidékeken rájuk ragasztott „kelet Rolling Stonesa” elnevezés tényleg nem tűnik túlzásnak annak fényében, hogy a hetvenes években nem volt más együttes a keleti blokkban, amely képes lett volna olyan nemzetközi sikereket elérni, mint az Omega. Talán nagyképűség lenne Kóbor Jánost és Molnár Györgyöt a puszta Mick Jaggerének és Keith Richardsának nevezni, de a zenekar a Bellaphon kiadós időszakában tényleg nem lógott ki az akkoriban nyugaton megszokott és elvárt zenei színvonalból. A Gammapolis mérsékeltebb sikere után azonban a zenekar 1981-es Working című albuma már a WEA kiadónál jelent meg, és ezzel gyakorlatilag le is zárult az együttes nyugat-európai menetelése.

Az Omega a vasfüggönyön ideát továbbra is népszerű maradt, Oroszországban mind a mai napig komoly rajongótáboruk van annak ellenére, hogy a zenekar soha nem turnézott arrafelé, de még csak lemeze sem jelent meg a Szovjetunióban. A tegnapi koncerten, ha nem csak az Omegára fülelt az ember, észre is vehette, hogy igazi közép-európai piknikbe csöppent, és Gdańsktól Székelyudvarhelyig a volt szocialista blokk minden szegletéből jöttek rajongók. Vajon megérte nekik?

Fotók: Ránki Dániel

Erősen kétlem. A koncert kisebb késéssel és ötvenig számolással kezdődött, mire egy mögöttem álló közmédia-vezető odasúgta ismerősének, hogy „jól elbaszták az elejét”. Ha nem is ezzel, a koncerten végigfolyó szimfonikus ömlengéssel mindenképp, amely ráadásul Beethoven 5. szimfóniájának kezdő ütemeivel indult, ami a szerző vallomásai szerint az ajtón kopogtató Végzetet hivatott szimbolizálni, ami ugyebár nem születésnapi tortával szokott érkezni. Ha engem kérdeznek, egy ilyen jelentős évfordulón én a legjobb barátaimat és kollégáimat látnám szívesen magam mellett, nem a fél színpadot beterítő Danubia zenekart, akik ráadásul számtalan esetben túl is harsogták az Omegát, és úgy látszik, ezzel kapcsolatban nem csupán nekem vannak ellenérzéseim. Vajon miért volt erre szükség? Netán azért, hogy a rockzenészek mellett „valódiak” is legyenek a színpadon, ugyanakkor a korábbi Omega-tagok már nem is számítanak? Kóbor persze megtalálta a barátait az általa tizenhárom ezresnek becsült közönség soraiban, őket viszont inkább Presser Gábor pörgette föl, ugyanis az ő szerzeményei, a koncert közepére beiktatott két számos akusztikus blokkban elhangzó Ha én szél lehetnék, illetve a koncertet záró Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány és a Régi csibészek mozgatták meg legjobban az embereket.

Én mindenképpen egy végig ilyen hangulatú koncertnek örültem volna, láthatóan a közönséget is ez tette volna boldoggá, és megkockáztatom, ehhez bőven elegendő lett volna a többi Omega-sláger is, ha a fordulatszámot 45 helyett nem 33-ra állítja be az együttes, és egy dirigens helyett maga veszi kezébe a karmesteri pálcát. Nem szeretnék végtelenül szigorúnak tűnni: Benkő orgonahangzása, legyen bármennyire avítt, simán vissza tudott repíteni harminc évvel ezelőttre, és végül is Kóbor mozgékonyságára sem lehetett kifogásom, bár az oldalszektor messzeségéből inkább hasonlított a sziluettje egy idősödő dívára, mint korábbi önmagára.


rock omega koncertbeszámoló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása