Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Cribs @ Akvárium, 2012.11.19.
Talán senkit nem lepett meg igazán, hogy évekkel a brit indie-hullám után az ismét Budapesten koncertező Cribs nagyjából olyan négyszáz embert érdekelt az Akváriumban. Az viszont már annál inkább, hogy ennek ellenére a Jarman-testvérek remek kis fellépést produkáltak az összegyűlteknek, akik az első sorokban ugrálva élvezték a vendéggitárossal kiegészülő trió előadását. (A kép nem a helyszínen készült.)
Jókora késéssel indult neki a koncertnek a Cribs, de az egymást követő slágerek (Come On Be A No-One, Our Bovine Public) hamar meghozták az emberek kedvét a mozgáshoz az első sorokban. Az elejétől kezdve érezhető volt a zenekaron, hogy lehetne itt tíz vagy éppen ezer ember, ők egy évtized után is ugyanannyira élvezik a zenélést, mint amikor tinédzserként a fater garázsában zajongtak. Az egymástól elég könnyen megkülönböztethető Jarman-ikrek felváltva énekelték a dalokat, hol egyik, hol a másik, majd aztán egymást túlüvöltve ordítoztak a rájuk olyannyira jellemző migrénes fejhangon, miközben a mögöttük befáslizott kezű kis tesó rendületlenül verte az álló tamot szinte mindegyik dalban, mintha csak kötelességszerűen ütné a lábcint.
Ha nem ragasztották volna rájuk az indie jelzőt és terelte volna el a lényegről a figyelmet a smithses Johnny Marr arra a rövid időre ameddig beszállt az együttesbe, akkor talán a nyers, zajos, mégis fülbemászó garázsrockért rajongóknak sem kéne sajnálkozniuk, hogy lemaradtak a koncertről, mert ennek tényleg semmi köze nem volt a mellényes-kalapos finomkodáshoz. A dobos néha felpattant a dobszerkóra, a leginkább a fiatal Johnny Ramone-ra hasonlító Ryan Jarman pedig még közönség közé is kiugrott a gitárjával, majd az ikertesójával viccelődtek azon, hogy nem értik miért kiabálja valaki a közönségből, hogy: "Yorkshire, Yorkshire", miközben Budapest százszor jobb hely, szarjuk csak le szépen azt a koszfészket, ahonnan ők jöttek, és amúgy is mennyire röhejes már, hogy mindenféle fashion partyt reklámoznak azon a helyen, ahol ők fellépnek.
Nem egy nagy találmány a Cribs zenéje, mégis van valami egyszerre dögös és bájos hármójuk előadásában, ahogyan szerencsétlen színpadi technikusnak kétpercenként kell rohangálnia gitárt cserélni, mikrofont állítani és rendbe tenni a srácok felszerelését, akik annyira élvezték a koncertet, hogy az eddigi turnéjuk legjobbjának titulálták a fellépés végére megfogyatkozó érdeklődő ellenére is. Ráadásul a hangzással sem volt nagyobb gond, legalábbis ott ahol mi álltunk teljesen jól lehetett hallani mindent, sercegett a gitár, és dübörgött az a bizonyos álló tam rendesen.
Azért hibátlan nem volt a koncert, a közepe felé kezdett leülni kicsit, de olyan elánnal zenélt a három Jarman a színpadon, hogy ennél jóval több embert is simán elszórakoztattak volna.
