2012.12.28. 10:50 – Lángoló Gitárok

Most már csak előre szeretnénk nézni - Esti Kornél-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

EK_sajto_2012.jpgLegutóbb akkor írtunk az Esti Kornélról, mikor kiderült, hogy a csapat addigi énekese, Nagy István és a zenekar útjai elváltak. Az akkor közzétett felhívás lényegében eredményesen zárult, hiszen az Esti Kornélnak máris új frontembere van Bodor Áron személyében, sőt, még egy plusz taggal bővült a zenekar. Erről beszélnek most lentebb egy kicsit, és egy új dalt is megmutatunk tőlük. 

Lázár Domokos (Dodi): Október közepén úgy döntöttünk, hogy Pisti nélkül folytatjuk tovább az Esti Kornélt. Nagyon nehéz döntést hoztunk egy eléggé rég óta tartó folyamat utolsó fázisaként. Túl részletesen nem beszéltünk a nyilvánosság előtt ennek okairól, mert úgy gondoltuk, hogy ez a zenekar belső ügye és most két hónap távlatából is ugyanígy érezzük. A lényeg annyi, hogy az utóbbi években – hogy mi okból, ezt pontosan nehéz lenne megmondani - fokozatosan eltávolodtunk egymástól úgy emberileg, mint a zenekar működését meghatározó dolgokról való gondolkodás terén. Ebbe a dologba beletartoztak a kreatív, alkotó munkáról való elképzelések, a koncertekhez való hozzáállás, az egymással való esetleges konfliktusok kezelésmódja és nagyon sok más téren kialakult nézetkülönbségek. Próbáltuk megoldani, megbeszélni ezeket a problémákat és mi úgy érezzük, hogy ennek érdekében mindig nyitottak voltunk. Nehéz ebben a dologban objektíven nyilatkozni, ezért sem szeretnénk ennél többet mondani és szerintünk nem is kell ennél többet tudnia a közönségnek. Ez az egész nagyon megviselt mindnyájunkat, 6 év van mögöttünk és együtt jutottunk el idáig, ahol most vagyunk. De úgy érezzük, hogy jól döntöttünk és most már csak előre szeretnénk nézni.

Felmerült, hogy befejezitek a zenekart?
Dodi: Azt már a szakításkor eldöntöttük, hogy nem állunk le, hiszen a dalok legnagyobb részét nem Pisti hozta a zenekarba, tehát nem éreztük úgy, hogy ha folytatnánk, azzal hiteltelenné tennénk a zenekart. Az a pár – egyébként évek óta a koncertjeinken is játszott – dal, amit Pisti hozott a zenekarba, kikerült a mostani programból, mert úgy éreztük, hogy ezeket a dalokat nélküle már nem szeretnénk játszani.

Szóval elkezdtetek új énekest keresni?
Dodi: Igen, október második felében megkezdtük az énekes keresést. Több szálon is próbálkoztunk, ezek egyike volt a nyilvános felhívásunk, amire bárki jelentkezhetett. Meglepően sokan, több mint harmincan írtak, hogy kipróbálnák magukat. A jelentkezőktől annyit kértünk, hogy lehetőség szerint küldjenek valami hangzóanyagot, amiből tudunk tájékozódni. Ez alapján a nekünk legjobban tetsző énekeseket elhívtuk egy rövid próbára, ami nagyon furcsa helyzet volt számunkra is, mert előtte sohasem csináltunk ilyen „meghallgatást". A jelentkezők egyike volt Áron (Bodor Áron), akit addig nem ismertünk egyáltalán, a próbán találkoztunk vele életünkben először. Ő azon a napon már a harmadik ember volt, akit meghallgattunk és mire ő következett, eléggé fáradtak és nyűgösek voltunk. Aztán leesett az állunk. Amellett hogy tökéletesen elénekelte a dalokat, éreztük, hogy az a plusz is megvan, amit talán kémiának, vagy valami ilyesminek hívnak. Egyből működött a dolog. Olyan volt, mintha már évek óta együtt játszanánk. Nem tudtuk a meghallgatások előtt, hogy mit kéne éreznünk, de erre talán nem is lehetett volna előzetesen felkészülni. Ott és akkor megtörtént velünk az, amire vártunk és amit pár órával azelőtt még csak reméltünk. Egy hét múlva fel is kértük az Áront, hogy csatlakozzon hozzánk és nagy örömünkre, szívesen vállalta a dolgot.

Áron, ezt te hogy élted meg?
Bodor Áron: Valami furcsa melegség öntött el, mikor láttam a tüzet a srácok szemében, és rögtön éreztem, hogy mindig olyan közel szeretném tudni magam hozzájuk. Komolyra fordítva egy Esti Kornél-rajongó lánynak, Németh Barbinak vagyok köszönhető. Ismertem a zenekart, de nem különösebben, ő hívta fel rá a figyelmem, hogy "te... ezek tök jók és énekest keresnek". Két másik zenekarban is énekelek, és egyetemre is járok, úgyhogy a nem valami sok szabadidőm miatt először elhessegettem a dolgot. Aztán rájöttem, hogy különösen tetszik, amit csinálnak, és az alter-kedvelő énemet is ki tudnám így élni, jó lehetőség is lenne, úgyhogy jöttem, és bejött. A zenével már ez előtt is komolyabban foglalkoztam. Olyan szerencsém volt, hogy elképesztően tehetséges, nagy tapasztalatú zenészek mellett fejlődhettem. A populárisabb hard rockot játszó Dr. Grognak másfél éve Gazdag Tibor színművésszel vagyunk ketten a frontemberei, a Sántakutyával (később érnek minket utol, mint a hazug embereket) pedig nyersebb, de attól nem kevésbé igényes rockzenét játszunk. Írok is, szöveget, zenét, főleg a Sántában, remélem az Estiben is tudok majd így is érvényesülni. Zongorázni 3 évig tanultam, gitározni autodidakta módon, énektanárhoz pedig tavaly szeptember óta járok. Nagyon szimpatikusak a srácok, legalább annyira fontos, hogy baráti társaság alakuljon ki, mint a zenei tudás. Itt mind a kettő megvan, úgyhogy nagyon örülök, hogy engem választottak.

Van még egy változás a csapatban.
Dodi: Na igen! Mivel az utóbbi években az Esti Kornél hangzásában nagyon meghatározó lett a három egyenrangú gitár, úgy éreztük, hogy egy gitárosra is szükségünk van, akivel ezt a vonalat tovább tudjuk vinni. Számunkra teljesen egyértelmű volt, hogy Kristófot (Horváth Kristóf) szeretnénk felkérni erre a posztra, ugyanis ő hangmérnökként és turnémenedzserként már több mint három éve együtt van a zenekarral, betéve tudja a dalokat és amúgy is nagyon jó barátunk.
Horváth Kristóf: Az én szerepem fura ebben a történetben, hosszú évek óta vagyok az Esti Kornéllal. Én is megéltem ugyanúgy a zenekar fejlődését, a kb. száz koncertet (köztük a legnagyobbat, a Szigetet is például), a -10 fokban a turnébuszban fagyoskodást, a reggel 7-re hazaérést és még sorolhatnám: rengeteg a közös és fontos emlék. Ezért nekem is nagyon nehéz volt megélni és feldolgozni azt a folyamatot, ami ahhoz vezetett, hogy Pisti nélkül menjen tovább az Esti Kornél. Én – mint mindenki más is – az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy ez a helyzet megoldódik. Ahogy kiderült, hogy váltani kell, ott új fejezet nyílt mindenkiben. Én megtiszteltetésnek éreztem mikor felkértek, hogy innentől zenészként legyek az Esti Kornél tagja. Mivel én is játszom máshol (Hó Márton és a Jégkorszak), ezért tudom, milyen fontos a baráti és a zenei összhang zenekaron belül, Dodiéknál meg az első próba első percétől azt éreztem, mintha már 4 éve együtt játszanánk – na, ez az a bizonyos sok közös év. Áron személyében meg egy nagyon izgalmas és tehetséges énekest ismertünk meg, az ő jelenléte is jó húzóerő. Jó energiák vannak most az Esti Kornélban, nagy a lendület és az elszántság, és ami a legfontosabb: barátilag működik minden. Több mint száz koncert után most majd a színpadról fogom látni és hallani az Esti Kornélt, nem pedig a keverőpultból. Nekem nagyon izgalmas lesz. Másfelől meg fura, annyira megszoktam már, hogy mindig el kell mondanom, „kérlek, vegyetek vissza az alapokból". Most meg lehet, nekem kell majd visszavennem.

Az új felállás egy kvázi koncertfelvétellel mutatkozott be.
Dodi: Már az első próbákon eldöntöttük, hogy nem szeretnénk az első koncertig várni az új felállás bemutatásával, mert úgy éreztük, hogy meg szeretnénk mutatni magunkat, hogy nem tűntünk el, sőt: új energiákat kaptunk és megyünk előre, a múlttal pedig a szükségesnél többet nem szeretnénk foglalkozni. Így jött az ötlet, hogy csináljunk egy pár számos kis valamit, vegyük fel videóra. Mutassuk meg, hogy milyen is most a zenekar, kik az új tagok, hogyan fognak megszólalni mostantól a dalaink. Egy új (Megjöttem végre) és két régebbi dalt (Boldogság, te kurva; Nem változik semmi) választottunk ki erre az akcióra és rövid időn belül a helyszínt is megtaláltuk. November 20-án besurrantunk a Bródy House impozáns falai közé és felvettük a három dalt, a helyszín alatt ott lakó szomszéd nagy örömére. A videót Todoroff Lázár készítette, aki nagyon lelkesen és profin dolgozott, szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk őt. Az új dal videóját két hete tettük közzé és azóta már a másik két szám is megtekinthető a YouTube-csatornánkon. Nagyon jól fogadta a közönség az egészet, alig volt negatív vélemény, negatív hozzászólás. Pár nap alatt 4-5ezren megnézték az új dalt és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk mind a közönségtől, mind a szakmabeli ismerőseinktől is. Többen írták, hogy nagyon jó az új felállás, nagyon jól énekel az Áron, de még szokniuk kell az egészet ebben az új formában. Azt gondoljuk, hogy ezzel nincsen semmi gond, ez az egész egy nagyon nagy váltás volt a zenekar életében is, de most már mi így vagyunk az Esti Kornél zenekar. Így, hatan.

Az új felállás első koncertje december 29-én lesz a Gödör Klubban, ahol az Esti Kornél mellett még az Amber Smith és a Colorstar is fellép.


interjú pop rock esti kornél



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása