Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem is találhatott volna jobb művésznevet annak idején magának Arian Asllani, aki ma olyan a kortárs amerikai rapzenében, mint Charles Bronson volt a '90-es évek agyontápolt akcióhőseihez képest. Charles Bronson már akkor egy badass figura volt, amikor még az ass szót maximum a szamárra használták a régi westernfilmekben. A színész 50 év alatt az ügyeletes keményfiú archetípusává vált filmipar számára, az idén 30 éves Arian Asllani vagyis Action Bronson, pedig az ezer felé hulló újkori hiphopban próbálja alakítgatni a maga B-filmes karakterét. Párszor már írtunk az oldalon Action Bronsonról, de talán itt lenne az ideje, hogy megvizsgáljuk, mi annyira szemügyre érdemes ebben a paliban - a termetes méretén kívül, persze.
Action Bronson alig két éve kezdett el komolyabb szinten foglalkozni a rapzenével, onnantól viszont mintha valaki időgéppel ideszállította volna nekünk a '90-es évek keleti parti hiphopjának egy eddig elrejtett darabját. A kissé talán indokolatlannak tűnő Charles Bronson hasonlat is erre épül, miszerint az olyan műfaji határokat, megjelenési stigmákat és tematikai tabukat feszegető előadók, mint az Odd Future brigád, ASAP Rocky és a sleppje, Riff Raffhez és Kitty Pryde-hoz hasonló cloud rapperek illetve a déli trap vagy a chicagói drill őrület – a Death Gripsről nem is beszélve - lassan elfeledteti, amit felépített a '90-es évek.
A queensi rapper ebben a közegben hozott ki 2011 és 2012 között két szólólemezt és négy mixtape-et, miközben szinte minden valamirevaló rapper mellett feltűnt egy szám erejéig. Az albán bevándorlók gyermekeként született Bronson három éve egy súlyos bokatörés miatt hagyta ott a konyhát és kezdett bele teljes munkaidőben a hiphopba, azóta pedig karrierje nyílegyenesen ível fölfelé és most már a tengerentúlon is vannak fellépései. Hosszú családi portré helyett összeszedtünk tíz érvet amellett, hogy miért Action Bronson per pillanat az egyik legjobb dolog, ami a rapzenében történik.
Alapok
Action Bronson nagyon hamar, már az első mixtape-jén megmutatta, hogy eredeti queensiként nála még mindig az élő hangszeres hangminták játszanak, de ez nem jelenti azt, hogy akkor ugyanazokat a dobmintákat fogja használni a Wu-Tang-kollekcióból. Bronson halál laza, könnyed flow-ja és kellemes hangszíne tökéletesen illik a zeneibb rapalapokhoz és ezt ő illetve a producerek is nagyon jól érzik, és tudják, hogy éppen egy gyermekded furulyát, dögös bluesgitárt vagy éppen egy vonósnégyest kell a szövege alá pakolni. Ehhez egy nagyszerű példa a Shiraz, Bronson első mixtape-jéről. Mindössze egy old school dob, pár billentyűhang és egy nagyon kis vidám furulyajáték – ami kicsit hasonlít a Boondocks című rajzfilmsorozat stáblistájának zenéjére – simán elég ahhoz, hogy Bronsolino két percig szövegeljen a semmiről.
Hangminták
Amilyen ügyesen szólalnak meg a hangszerek Action Bronson zenéjében, annyira sikerül mindig egy-két különleges hangmintával is feldobni az alapot, ettől lesznek sokszor kifejezetten filmszerűek a dalai. Az első komolyabb visszhangot kapó megjelenésén, a Dr. Lecteren például Dizzy Gillespie-től és Buddy Guytól mintáz, de ugyanúgy nyúl a nagyokhoz (Mobb Deep, Cypress Hill, Biggie), mint mondjuk a Bronxi mese zenéjéhez. A Buddy Guy például egészen új magasságba emeli a rap és a blues rock kapcsolatát kiegészülve pár soul vokálmintával.
Lemezek
2011-ben két szólólemez (Dr. Lecter, Well-Done) és két mixtape (Bon Appetit...Bitch!!!, The Program EP), 2012-ben két nagyon erős válogatás (Blue Chips, Rare Chandeliers) fűződik a nevéhez, idén pedig újabb két stúdióalbum és a Blue Chips második része várható tőle. Ha eltekintünk a rengeteg vendégszereplésétől, még akkor is alig lehet elhinni, hogy Bronson két-három év alatt ennyi, egytől-egyig színvonalas anyagot hozott ki, amik ráadásul folyamatos színvonal emelkedést mutatnak. Hiába válik repetetívvé és kissé egysíkúvá hosszú idő után Action flowja, érezhetően nagy figyelmet fordít arra, hogy mindegyik lemezének legyen egy koncepciója. A The Program konkrétan egy négyszámos EP a főzésről, a Blue Chips olyan, mintha a legrosszabb B-filmes zenei klisékre épülne, a Dr. Lecteren pedig a helyi menő csávó ironikus karakterét húzza magára. A Barry Horowitzban a zsidó származású orosz pankrátorra emlékezik meg, de persze ez is kimerül freestyle-ozós nagyszájúskodásban a háttérben felvernyogó bluesgitárral.
Producerek
Az eddig felsorolt érvekről nem is beszélhetnénk, ha nem lett volna Action Bronson mögött szinte mindig egy remek producer/beatmaker. Tommy Mas, Statik Selektah, Party Supplies, The Alchemist vagy Harry Fraud rendszerint tökéletes alapokat rak a rapper szövege alá és mintha mindannyian egy hasonló zenei irányvonalat követnének a filmzene, jazz, rock, blues és a keleti parti old school rap nyomán. Nélkülük konkrétan semmit sem érne Bronson improvizatív jópofáskodása, viszont ő az a csávó, aki a túlságosan gettós keménykedést hanyagolva boldogan pofázik akár egy szál hegedűre is. A Pouches of Tunában igaz ennél valamivel több vonós hangszer van, nincs viszont semmi dob és a dal ettől valami egészen túlvilágivá válik, mintha Action Bronson éppen Szent Péter kapuja előtt állva próbálná elmagyarázni miért ne küldjék már őt a pokolba egy kis spangli meg a töménytelen zabálás miatt. A Blue Chips mixtape egyébként is sokak szerint Action eddigi legkomolyabb teljesítménye, de ebben elévülhetetlen érdemei vannak Alchemistnek, aki ugye nem ma kezdte a szakmát: DJ-ként Eminem mögött pörget, producerként pedig minden nagyobb MC csengetett már nála kezdve az old school klasszikusokról (Dilated Peoples, Mobb Deep, Cypress Hill), az ügyeletes szöveggyárosokon (Pharaoh Monche, Ghostface Killah, Raekwon) át a mai rapsztárokig (50 Cent, Lil Wayne, Rick Ross, Eminem) és feltörekvőkig (Domo Genesis, Hodgy Beats, Schoolboy Q), most pedig éppen a GTA videojáték-sorozat ötödik részének a zenei felelőse.
Videók
Ma már vajmi keveset számít, hogy az MTV terhes tinédzsereket meg verekedős suttyókat mutogat a rádió meg teljesen indokolatlanná vált az autó hangfalaira köthető mp3-lejátszó óta. Ha jó vagy, az internet úgyis felfedez magának, márpedig ha a cloud rap és trash hop képviselői Riff Raff, Lil B, Kreayshawn és Kitty Pryde lassan kurrens előadónak válnak az internetnek hála, Action Bronson nagyon is tudatos imidzset épít magának a neten. Rengeteg kifejezetten vicces koncertfelvétel van róla, saját home made főzőműsort indított és a videoklipjeiben még rá is játszik a korábban említett B-filmes karakterére. A tavaly az egyik legjobb klipek közé választott The Symbol pont egy ilyen szándékosan ZS-kategóriás kisfilm, ahol a szólózgató bluesgitár, filmes hangeffektek és Bronson rapje szinte megcáfolja bármilyen súlyosabb dob használatának jogosságát.
Szöveg
Abban mindenki egyetért, hogy Action Bronson maximum egy középszerű szövegíró és szövegelésben sem nyújt semmi olyan kimagaslót, ami esetleg indokolná egy ilyen hosszú írás létrejöttét. Azonban mintha nála nem is igazán lenne fontos a történet, egy komolyabb gondolatmenet vagy a csavaros metaforák használata, sokszor azt hiheti az ember, hogy ott helyben találja ki mit fog mondani éppen. Akik az okos rapet és a szociális érzékenységet várják tőle, azoknak csalódnia kell, mert Action Bronson nem több annál a haverodnál, aki képes órákig beszélni a semmiről, de azt nagyon szórakoztatóan. Ennyi kulináris utalás a világon nem hagyja el egy rapper száját annyiszor, mint neki, ettől pedig egyszerűen totál komolyan vehetetlen a csávó, de ezt tudja ő is. Néha már maga is rájátszik erre a kissé rajzfilmes stílusra, amiben központi szerepet a fű, a csajok és kaja játssza. A Ronnie Coleman akár egy gengszterparódia is lehetne, ahol két egymásnak feszülő ellenfélről mesél, az otthon unalmában betépő Action Bronsonról és a hűtőjének tartalmáról, amit most szépen el fog pusztítani. Ennek a dalnak pedig ironikusan a legendás testépítő nevét adta címnek.
Főzés
A rap már régóta nem a fuxos gengszterek sportja, ezért semmi meglepő nincs abban, ha egy sikeres MC mesterszakácsként is sikeres. A pufókás Bronsolinónak még jól is áll a séf szerep, rajta kívül mindenki máson sikítva röhögnénk, ha kuktasapkában és köténykében kezdene szövegelni egy csirke enchilada elkészítése közben. Eddig egy olyan dallal nem találkoztam volna, ahol minimum nem szentel egy rímpárt valamilyen kajának. Ez pedig nem csak vicces, de alapvetően egy egész egyedi ötlet. Bronson egy laza figura, csak úgy köpi magából a szavakat, nem biztos, hogy jól állna neki, ha egy alkar vastagságú blázzal a bagólesőjében a kínai gyármunkások sanyarú sorsáról vagy a politika elit korrupciójáról mesélne. Ilyen intenzív muzikalitás mellett ugyanis ez bőven elég tőle, ráadásul a színtéren relatíve még teljesen új előadónak számító MC-nek bőven van ideje és tere fejlődni. A flow-ja szinte így is hibátlan, imádjuk a popkulturális utalásait és még Ganxsta Zolee is megirigyelné azoknak a sportolóknak a névsorát, akiket Bronson egyszer is a szájára vett. A Brunch – mint neve is sugallja – szintén egy jó kis étkezésről szól, de a videó történetének egy kissé morbid sztorit választottak, ettől pedig az egész főzöcskézős történet groteszkül ironikussá válik. Azt pedig totál leszarja mindenki, hogy mennyire hasonlít a stílusa Ghostface Killah-ra, egy albán gyereknek ez legyen már inkább bók. Érdekesség még, hogy egyszer sem niggerezik a szövegeiben, ami állítólag azért van, mert sose tudott azonosulni az olyan fehér rapperekkel, mint a Beastie Boys vagy Eminem, csak végül a haverjai többször is rászóltak, hogy ettől még fehér emberként ne niggerezzen már, mert egyszer megtalálják szurkálni.
Fű
A kajánál többet talán csak a szívásról beszél, és ahogyan az étel iránti imádata nagy hasán, a fű iránti szeretete a begyógyult szemei és a szájából csüngő jointból látszik legjobban. Persze, a hiphopban az a ritka, ha valaki nem füstöl egész nap, de Bronson szemmel láthatóan készen van nonstop, amitől úgy vigyorog, mint a kisgyerek, aki túl nagyot húzott a köptetőből. Egy complexes írásban olvastam, hogy az egyik koncertjén konkrétan több száz dollárnyi fűvel mászott fel a színpadra és elkezdte kidobálni ezeket a nézők közé, mintha csak egy baseball meccsen lenne. Ez így kicsit meredeken hangzik, de még mindig szimpatikusabb, mint amikor a Kelet-Európában haknizó levitézlett rapperek könyörögnek egy slukk spangliért a közönségnek vagy amikor a Cypress Hillt dobálják megtekert cigikkel, mint egy fiúcsapatot a rajongók melltartókkal. Viszont az állandó szívás köré nem kreált fölösleges kannabisz kultuszt, nem látod Legalize It!-pólóban meg hatalmas kenderlevéllel a nyakában, és főleg nem fogja berasztázni a szakállát egy jamaikai nyaralás után.
Közreműködések
Miközben a saját anyagain viszonylag kevés közreműködőt enged belepofázni a munkájába, ő örömmel fogadja el mások invitálását. Lehet szó nyugati parti hipszterekről (Odd Future), kattant csodabogarakról (Riff Raff), városi cimborákról (A$AP Rocky) vagy éppen arról a Ghostface Killah-ról, akihez állandóan hasonlítgatják. Ezeken Action rendszeresen hozza a formáját, de ő pont egy olyan karakter, hogy mások világában nem igazán tud kibontakozni, csak pár keményebb rím és a szokásos tökéletes flow-ra futja tőle általában. Ellenben a saját lemezeire nem All Star-értkérend alapján válogatja a közreműködőket, hanem a saját haverjait hívja vagy helyi arcoknak ad kitörési lehetőséget, de még az A-lista alján marakodók közül is igyekszik hiteles figurákkal mutatkozni.
Popkultúra
Talán kicsit korai ilyet mondani, de Action Bronsonról még bőven fogunk hallani a jövőben. Mielőtt kitérnénk erre, beszéljen ő helyettünk a múltról, mivel – kicsit szomorú példával élve – Ganxsta Zolee-n kívül én még életemben nem hallottam ennyi sportolót, zenészt, színészt vagy közszereplőt megemlíteni egy rappertől, méghozzá a régi időkből anekdotázva. Ha csak a számcímeket nézzük van itt letűnt idők pankrátora (Barry Horowitz, Ron Simmons), legendás testépítő (Ronnie Coleman), kultikus zenészek (Buddy Guy), '90-es évek akcióhőseiből kreált fiktív karakter (Sylvester Lundgren), veterán műsorvezető (Dennis Haskins), nagy amerikai iparmágnás (Steve Wynn), volt NBA-kosaras (Chuck Person), de a modern kor amerikai foci játékosait is nagyon kedveli (Michael Vick, Ray Lewis, Mark Sanchez), sőt, Larry Csonka személyében egy legendásan kő kemény magyar származású sportoló és szakkommentátor is megihlette már. A filmes utalásokkal ugyanígy lehetne folytatni (Tango & Cash, Demolition Man, Back 2 The Future, East Bound and Down), látszik rajta, hogy nem csak tájékozott a témában, de kifejezetten széles ismerettel rendelkezik a sportok, a zene és a filmekkel kapcsolatban, még ha ezek nem is jelentik a magas kultúra csúcsát. Márpedig aki ilyen széles ismeretséggel rendelkezik a popkultúrában, attól nem sokáig kell várni egy dalra, aminek hallatán valamelyik megemlített személyiségnél elszakad a cérna és ennek folyományaként felkapja majd őt a bulvármédia.
Ebből a tíz pontból látszik, hogy Action Bronson nem az tipikus tucatrapper a keleti partról, hanem annál sokkal több. A fazon egy igazi jelenség, olyan karakterrel, ami hiányzik a mai hiphopból és azoknak szereplőiből. A humor, a zeneiség és az imádnivaló fizimiska már most kiemeli őt az interneten percenként feltűnő újhullámos rapperek tengeréből, ahol ő egy saját, kókuszpálmákkal és kenderfölddel tarkított szigetecskével képviseli magát, ahová lassan a turista osztályra sem lesz már jegy. Bónuszként az írás végére összeraktunk egy teljesen szubjektív válogatást Action Bronson eddigi életművéből, amelynek egyébként minden darabja megtalálható a Youtube-on is.
