Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
AraabMuzik - For Professional Use Only
(Duke Productions)
AraabMuzik 2011-es Electronic Dreamje maga volt a tömény zsenialitás. Ezerszer hallott, innen-onnan összekukázott europop-formulák, valamint cukorprogi és trance sablonok eredeti kontextusukból való kiragadása és mennyezetszaggató hiphop alapra ültetése akkora ötlet volt, ami a kritikát és a szélesebb körű hallgatóságot egyaránt bősz bólogatásra késztette – gyakorlatilag mindenki belátta, hogy igen, jobban járnánk, ha trance néven ezt árulnák manapság. Így lett hirtelen a szemtelenül fiatal amerikai producerkezdeményből egy, a zene formanyelvén tevékenykedő modernkori MacGyver-Szupercsapat ötvözet, aki a mások által ottfelejtett, szebb napokat látott kommercializált hulladékok segítségével legyártott valami olyan fegyvert, mely ironikus távlatból szemléli a fent említett zsánereket, ám közben a partikatonák és az otthon egy kis szimpla, agykikapcsoló nosztalgiára vágyó újdonságkereső zenehallgatók befogadói igényeit is szem előtt tartja.
Teljesen magától értetődő, hogy az ilyen mértékű hangmintakölcsönzés felvet olyan kérdéseket is, hogy a szerző meddig mehet el, amíg tette nem minősül lopásnak, hanem csak egyszerű kreatív újrafelhasználás marad. Ezért természetesen akadtak olyan egyének is, akik nem nézték annyira jó szemmel Araab sample-centrikus munkásságát, és nyilván nem kell sokat találgatni, hogy kik is ők valójában. Az 5-6 éve útjára indult szintialapú proghouse diadalmenetét az első sorokból végigkövető Adam K egyenesen odáig merészkedett, hogy csalással és plagizálással vádolta meg őt, mert szerinte jogtalanul használta fel egyik remixének főbb motívumait. Valljuk meg, még ha van is benne némi ráció, ezt a tényt azért több mint furcsa egy olyan embertől hallani, aki az eredetileg Deadmau5-tól eredő stílus mainstream felé tartó sokszemélyes szekerére felcuccolva, az ő dallamvilágának egy az egybeni lemásolásával vált húzónévvé a szakmában.
A részben Akai MPC-s bűvészkedéseiről is ismert (ami ugyan erősíti az elektronikus zene=agyatlan gombnyomkodás című hangzatos sztereotípiát, de respekt annak, aki ezt ujjficam nélkül utánacsinálja) mágus egy teljes egészében instrumentális hiphop lemez, valamint egy máig vitatott hovatartozású Electronic Dream-folytatás után dobta össze a For Professional Use Onlyt, amin már nyoma sincs az eddig jellemző homogenitásnak. Tanyadubstepes manírokkal felvértezett nyitánya (This Is For The Ones Who Care) első blikkre azért kicsit ijesztő, de ahogy folyamatosan haladunk előre a játékidőben, úgy bomlik ki egyre inkább előttünk a szélesebb perspektíva ígérete. Már eleve a felhasznált rövidke szegmensek is változatosabbak, mint az eddigiekben, az I Can Show You hangulatalapozó filmszöveg-részletei és dupla dózisokban kiadagolt trombitabetétei, vagy egy elrejtett Submotion Orchestra-szeletke (Beauty – az egyik tetőpont) nem pont olyanok, amikre egy Electronic Dream-szintű agymenés után számíthattunk. Az első album melodikussága tehát már csak 1-2 helyen képviselteti magát (nem, gabber sincs), az a kevés viszont igencsak jól eltalált (Sylver örökbecsűjének itteni átirata például nagyon nagy iskola - Turn Tha Tide). Ebből az következik, hogy a trekkek struktúrája, és a felhasznált eszközkészlet is jóval sokoldalúbb, az összkép végső ízét viszont továbbra is dancefloor-orientált, kihangsúlyozott basszusokkal teli recept adja meg.
Araab producerként is tevékenykedik, ezért számos más előadónak készített alapot is bepakolt a repertoárba „ha már úgyis kész van, akkor miért ne”-felkiáltással, melyek azért szöveggel ellátva bőven jobban működnek. Ez különösen igaz a két Joe Budden-felvételre (So Good és Words Of A Chameleon) és Azealia Banks SUCCUBI-ára is, viszont például az A$AP Twelvy-féle Y.N.R.E így is-úgy is pocsék. És itt van a For Professional Use Only egyik legnagyobb hibája: jobban elnyújtott, mint az ipolytarnóci kistérségi fesztiválra készített almás rétes tésztája, 20 számos extra mennyiségnél (igaz, akad köztük néhány 1-2 perces darab is) akarva-akaratlanul is megcsusszan a lendület, pláne ebben a műfajban. Ezek a produceri én erejét fitogtató promodarabok pedig jellemzően a lemez második felére koncentrálódnak, erősen megbillentve ezzel az egyensúlyi állapotot - ennek a gazos területnek nem ártott volna egy alapos gyomlálás.
AraabMuzik aktuális egész estése kitűnő összefoglalása az amerikai hiphopkultúra táptalaján szárba szökkent fiatalember eddigi pályaívének. Nem lesz olyan időtálló, mint a debütálás, nincs akkora varázsa, mint egy élő Araab-shownak, de pár kilengéstől eltekintve mégis működik, teszi a dolgát, hol dubsteppel, hol electróval átszőve, ügyesen adagolva a melankóliát és a kíméletlen, de amúgy fülmasszírozó mélyeket. De azért intellektuális mélységeket ne ettől várjunk, nem arra való.
