Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Atoms For Peace - AMOK
(XL Records)
Az Atoms For Peace létezésére csak azért nem kapta fel az egész világ a fejét, mert a zenekar csak lassan vált tényleg létezővé: radioheades Thom Yorke, a Red Hot Chili Peppers-ös Flea, a Radiohead hatodik tagjaként emlegetett Nigel Godrich, Joey Waronker és az R.E.M környékéről ismerhető Mauro Refosco szupergruppja eredetileg csak azért jött létre, hogy Thom Yorke-nak legyen kikkel eljátszania élőben a 2006-os szólólemezét, az Erasert. Aztán szépen lassan sokasodtak a koncertek, egyszer csak megjelentek a saját dalok, hogy az egész az AMOK című debütálásba torkolljon, már Atoms For Peace néven.
A patinás névsor ne tévesszen meg senkit, mert bár Flea basszusgitározása néha felismerhető az AMOK-on, az Atoms For Peace egyértelműen Thom Yorke második szólólemeze, az Eraser folytatása. Ezt azért fura kijelenteni, mert sokakkal együtt én sem értettem különösen, miért van szüksége Yorke-nak egy szólóprojektre, ami igazából semmiben sem különbözik a Radioheadtől, nem véletlenül becézgették a projektet Kid B-nek.
Szerencsére ez az okoskodás az AMOK megítélése szempontjából szinte teljesen mindegy: ha akarjuk, felfoghatjuk egy új Radiohead-lemeznek, ha akarjuk, akkor egyszerűen csak egy pár csokor jó dalnak egy olyan ember prezentációjában, aki bármihez adja a hangját, a végeredmény úgyis radioheades lesz.
Az egészben nem is az a meglepő, hogy Yorke ismét bizonyítja, hogy a jelenleg ismert világegyetemben valószínűleg ő tud egyedül úgy száraz elektronikus alapokra úgy énekelni, hogy az emberi hang nem fellazítja a végeredményt, hanem az elidegenedés szerves részévé válik, de nem is a sokszor a berlini techno színtértől, esetleg az angol garage-től kölcsönzött hangzások késztetik az embert szemöldökemelésre. Az egyetlen meglepő dolog az AMOK-on, hogy mennyivel összeszedettebb benyomást kelt, mint a Radiohead 2011-es lemeze, a King of Limbs, pedig hát ott voltak elvárások, itt pedig nem.
A dalok többsége át van gondolva, minden szintihangzás a helyén van, és még arra is ügyelt a zenekar, hogy épp időben, 45 perc játékidő után befejeződjön az egész, ha már megújulni nem tud. Nagyon meglepődnék, ha léteznének emberek, akik az Atoms For Peace-t szeretik, a Radioheadet pedig nem, és a hardcore Radiohead-rajongók is maximum azért hőböröghetnek, hogy a imádott zenekaruk dalai valószínűleg nem fognak elhangzani koncerten. Nekünk ez is mindegy, ide ugyanis nem jönnek.
