2013.04.18. 11:33 – Lángoló Gitárok

Get Lucky - Ez már hivatalosan is az első Daft Punk-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

getlucky.jpgÚgy néz ki, hogy a számos kiszivárgott, nemhivatalos kiadvánnyal teletűzdelt, egyre inkább szappanoperai magasságokba (mélységekbe?) szökkenő Daft Punk-mizéria végére lassacskán pont kerül. Egy edmontoni, majd később egy holland rádió is sugározta a Get Lucky véglegesnek tűnő verzióját, amely bő 4 perc hosszú, és az eddigi, javarészt egyetlen loopon alapuló anyagokkal ellentétben itt már jóval gazdagabb a dallamvilág, hiányoznak a minőségbeli ugrándozások, a struktúra felépítése is nagyfokú profizmusra utal, valamint Pharrell vokális jelenléte is kibővült (bár az összedolgozás még mintha mutatna 1-2 hiányosságot). A coachellás vetítés óta feltüzelt idegállapotban várakozó rajongótábor tehát újabb gumicsontot kapott, amin a hivatalos megerősítésig még rágódhat egy kicsit, de nagy összegben mernénk rá fogadni, hogy ez a Get Lucky lesz a végső változat, már csak azért is, mivel a számot nemrég az Amazon is elérhetővé tette. És ha már feltöltötték az adatbázisba, adtak hozzá egy kislemezborítót is, aminek eredetével kapcsolatban egyelőre szintén nem futott be érdemi információ. A most már hivatalos, új Daft Punk-dal a hajtás után.


disco hír elektronikus daft punk



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása