Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
2012 legjobb magyar klipjét készítette el a Mary PopKids, amivel olyan magasra tették a mércét, hogy a friss videójukkal is valami nagyot kellett durrantaniuk. Ez meg is történt, itt van ugyanis a Nightdrive, ami szintén év videója esélyes. Alább a klip, illetve egy hosszú monológ a Kamától, a zenekar énekesétől, amiben mindenre fény derül.
„Mi egyfajta indie/elektro soulként kategorizálnánk a dalt, ha mindenképpen kellene rá aggatni egy stílus címkét. A zenét a PopKids-zel májusban írtuk és érdekessége, hogy az egész egyetlen akkordkörből áll és folyamatosan építkezik és az akkordokon kívül gyakorlatilag minden folyamatosan változik. Az elmúlt évben nagyon inspirált pl. Frank Ocean vagy James Blake és ez a fajta légies, énekközpontú hangulat és zene. Folyamatosan ment a szintikör a fejhallgatómban és amikortól beugrott a Nightdrive szó, meg az éjszakai vezetés érzete, annak ellenére, hogy nem tudok vezetni egy pillanat alatt megírtam a szöveget.”
„Amikor meghallgattuk a demóverziót, amit a kis házistúdiómban vettünk fel éreztük, hogy erre forgatjuk a következő klipünket, így elkezdtünk rendezőt és ötleteket keresgélni, így jutottunk el a Room 168-hoz.”
„A klipet különleges helyszíneken 30 órán keresztül forgattuk és több mint ötven ember keze munkáját dicséri. A történet vonalvezetése egyszerű, két fáradt utazó mámoros autózási élményét mutatja be. Az éjszakai autózást próbáltuk meg új köntösbe csomagolni az érdekes technikákkal.”
„A rendezők Emil Goodman és Menzkie (Room 168), jóbarátaink, akik elsősorban animációs projektjeikkel szereztek hírnevet maguknak itthon és külföldön is. (lásd például Henry Waltz) aminek zajló fejlesztésében külföldi filmstúdiók is részt vesznek (és például Beat Dis).”
„De térjünk vissza az elejére. Emiléket néhány éve ismerjük már, és mindenképpen olyan rendezőket kerestünk, akik úgy tekintenének a projektre mint a sajátjukra, nem pedig úgy, mint egy megrendelésre. Rajtuk kívül megkerestük a Turbómetál autósblog operatőrét a zseniális Bernáth Milánt. Ez az erős csapat egészült ki az Umbrella filmprodukciós és utómunka céggel amely Emilék alma mátere és az egyik legjobb digitális film utómunkával foglalkozó cég nemzetközi szinten is, valamint Krex gyártásvezetővel.”
„Részben a Mosoly sikerének köszönhetően sikerült támogatókat is megnyernünk. Így hoztuk tető alá az együttműködést a Nikonnal, akik a vizuális világért feleltek, ráadásul a klip is az ő kameráikkal forgott. Mellettük beszálltak a zenekar állandó támogatói a Redbull és a Puma Social is, így nem kényszerültünk garázs módszerekkel dolgozni, ennek ellenére mindenki bedobott mindent (szívességek, autó, helyszínek, utómunka).”
„Sanyival (Bártfalvi Sanyóca – Mary PopKids) producerekként az ötletelés, az inspirálódás (pl. Deathproof, Drive, Kavinsky klippel) és a gyártás folyamatát is nagyon közelről követtük, de annyira profi volt a stáb, hogy csak néhány kisebb dologba szóltunk bele. Szerencsére tényleg sikerült a legjobbakat összegyűjtenünk Lendvai Lilla stylisttól kezdve Szomjas József világosítóig.”
„A dal és a klip egyébként a szeptemberben megjelenő Mary PopKids nagylemez első single-je. A nagylemezt már régóta tervezzük (de most tényleg össze fog jönni). Tizenkét számból áll majd és angol nyelvű lesz, mert nem titkolt célunk külföldön is próbálkozni és jövőre bekerülni néhány nevesebb fesztiválra, de ezekről is később. Hisszük azt, hogy elengedhetetlen a maximalizmus és zenében és videoklipekben is egyedit, művészit és profit kell alkotni ahhoz, hogy legyen esély áttörni. Ennek szellemében született meg a Nightdrive projekt is (nemsokára jönnek a remixek is), de már ötletelünk a következő, a lemezzel együtt szeptemberben megjelenő klipen is.”
„A Nightdrive-ot egyébként előzetesen már bemutattunk a Toldi Moziban és a Corvintetőn is a Budapest Rooftop Cinema jóvoltából.”