Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nemrég sorra vettünk pár magyar raplemezt idénről, most pedig ideje volt még mélyebbre ásni itthon. Beszélünk Bigmek szólólemezéről, a Hősök áprilisban megjelent stúdióalbumáról, a Stíluspakk negyedik részéről illetve két feltörekvőről (DD Kobe, Masihiro) is.
Bigmek – Nyers és rágós
Amíg a legtöbb magyar MC az Újvilág hiphop életét részesíti előnyben, Bigmek az angol rapzenét használja ihletforrásként, és hol Zéesóval közösen, TheShowCrew néven, hol szólóban nyomja a grime-os basszusokkal, és furcsa elektronikával átitatott lemezeket. Nyers és rágós című új szólóanyaga iskolapéldája annak, hogyan kell eredetit és trendit alkotni a begyöpösödött magyar rapszcénában. Biggie – aki szerencsére csak nevében hasonlít a fiatalon elhunyt, és hihetetlenül túlértékelt brooklyni rapperre – szövegileg is kellemes csalódást okoz. Ugyan akad néhány sallang a lemezen, és egy felesleges remix is, a számok többsége igen jól működik, ugyanis Bigmek nem akar többnek látszani, mint ami valójában. „A kövérek mindig kedélyesebbek” mondás rá is igaz, és a szövegekbe némi önironikus humort is sikerül becsempésznie. A lemez első fele kifejezetten üdítő, és hála a londoni hatásnak úgy bugyog, brekeg, kattog minden, mintha csak az East Enden ugrottunk volna be egy night klubba. A második félidőben már sokkal átlagosabbak a zenei alapok, és igazából csak Bigmek szövegei mentik meg a helyzetet. Hogy stílszerűen egy kajás hasonlattal éljek, a hambihoz nekem jobban csúszott a fish and chips, mint a sima krumpli. Azonban a néhány mócsing ellenére Bigmek egy igen ízes albumot tett le az asztalra, amelyben nem a rengeteg vendég és a menősködés viszi a prímet, hanem a különleges, brit fűszerezés, és az őszinte szövegvilág. (4/5)
Hősök – Érintés
A fesztiválkedvenc Hősök az év elején dobta ki ötödik lemezét Érintés címmel. A trióvá fogyatkozott csapat százszázalékos popzenét csinál, olyan szövegekkel, amiket akár anyukáddal is nyugodtan hallgathatsz egy matinédélutánon. A könnyen emészthető album legnagyobb pozitívuma, hogy vannak rajta olyan dalok, amelyek többé-kevésbé körbejárnak egy témát, bár ezeket is olyan popalapokon interpretálják, hogy a Bon-Bon együttes is megnyalná mind a tíz ujját. Ami viszont zavaró, hogy a kifacsart szavak sokszor úgy hatnak, mintha nem jött volna ki a rím és sokszor értelmetlenül cseng az amúgy nagy megfejtéseként előadott szöveg. Ilyen például: „Mi vagyunk a hiphop Noé bárkáján a magyarok Istene” – most őszintén, ez vajon mit jelenthet? Azonban még ezt is meg lehetne bocsátani, ha nem botlanánk bele egy súlyos áthallásba: a lentebb is látható, hallható Enyém című dal vészesen hasonlít Cro Easy című szerzeményére. Persze, van olyan, hogy valaki véletlenül, vagy akár szánt szándékkel ugyanazt a pár másodperces hangot mintázza, amit előtte egy közismert előadó már sikerre vitt, de ha a klip koncepciója is ugyanaz, mint a harmincmilliós nézettséget magáénak tudó nagy elődnek, az már inkább kínos. Szóval az albumot meghallgatva vegyesek az érzések. Egyrészt dicséretes, hogy van néhány storytelling raphez hasonlító dal, másrészt viszont ezeket a pillanatokat elrontják a több helyen felbukkanó gyenge rímek és sekélyes zenei megoldások. Az Érintés egy erősen a pop felé tendáló, közepes raplemez, amivel viszont a Hősök csapata nagyszerűen meg tudja fogni az urbánus divatnak hódoló tinik sokaságát. (3/5)
Stíluspakk 4
Aki legközelebb arról kezd pampogni, hogy a magyar MC-k mennyire szarnak a trendre, az gondolja végig, hogy a szcéna egyik megmondó embere, Norba egy utcai divattal foglalkozó boltot futtat. Az a Norba, akinek a karrierje a kilencvenes évekre nyúlik vissza, és amikor nem kapucnis pulcsikkal üzletel, vagy a színpadon aprít, válogatáslemezt készít, amelyen rendszerint a hazai rapzene krémje vonul fel. A sorozat immáron negyedik része sem kivétel ez alól, és a Stíluspakk 4-en tiszteletét teszi mindenki, akivel elvileg számolni kellene a magyar hiphopban. A lemez nagyon kétarcú: egyrészt van rajta egy-két valóban fasza dal, amilyen például Akkezdet Phiai-remix, vagy éppen az Animal Cannibals Minden változik című produkciója, amely a harmincas éveik közepét taposó MC-k pályafutásának talán legjobb szerzeménye. A lemez nagy része viszont unalmas, ronggyá koptatott zenei megoldásokkal, és olyan gyermetegen keménykedő rímekkel, hogy a hallgató szinte maga előtt látja a kedves telepi előadóművész urat, ahogy trendmentes DC gatyában pózolva szorongatja a vízipisztolyt. Különösen kellemetlen az információs forradalom hiányában istenkirálynak kikiáltott NKS, akik 2013-ban még mindig Vato Locóznak, holott talán már Ganxsta Zolee is tudja, mekkora debilség ez. A magyar hiphop elitjét reprezentálni kívánó Stíluspakk új fejezete egy jó szándékkal elkövetett dezinformáció a rapzene mai helyzetéről. (2.5/5)
DD Kobe – Lélektükör
A poprapnek igenis van létjogosultsága Magyarországon, ám amit DD Kobe művel ezen címszóval, az több szempontból is megkérdőjelezhető. Kobe, aki leginkább a hetvenezer Facebookos követővel, és körülbelül nulla fellépéssel büszkélkedő Angel (zenész)partnereként ismert, inkább húz a lakossági technóhoz, mint a boom baphez. A Lélektükör című EP a szerelem témakörét járja körül, butuska romantikus szövegekkel, és olyan énekbetétekkel, amelyeken még az autotune sem tudott segíteni. A dalokhoz készült klipek híven tükrözik azt a félprofi hozzáállást, amely az egész EP-t jellemzi. A Szerelmes lány című dalhoz készült videója két élesen elkülönülő részre oszlik: profi stáb által rögzített snittekre, gyönyörű modell csajszival; az érem másik oldalaként pedig egy kellemetlenül rossz, prosztó diszkós jelenetre, ahol úgy tűnik, mintha a helyi kocsma faburkolatának állítanának örök emléket a nagybácsi viharvert kézikamerájával. A hat dalt számláló produkcióban feltűnik Angel is, aki már igazán elmehetne egy logopédushoz, mert az affektálása mellett már csak az irritálja jobban a hallgatót, hogy hiába mondja magyarul, a szöveg fele nem érthető. Tanulságként azt vonhatjuk le, hogy DD Kobe stílust tévesztett, és a szerelmes vonal erőltetése helyett, némi önkritikával, és egy adag beteges humorral célszerűbb lenne a Riff Raff-szerű trash rapet célba vennie. Jelenleg ugyanis Kobe véresen komolyan veszi önmagát, a hallgató pedig nem tudja eldönteni, hogy ő ezt most tényleg… Majd amikor rájön, hogy tényleg, akkor egy lesajnáló pillantás után belefullad a keserű hahotázásba. (2/5)
Masahiro – 21
Az nem világos, hogy mennyire volt tudatos Masahirotól a lo-fi megszólalás, minden esetre a 21 című nagylemeze úgy szól, mint egy szanaszét játszott kazetta, így produkciójával menthetetlenül a hiphop aranykorát idézi lelki szemeink elé. A 21 éves Masa, aki 21 dalt pakolt erre a hosszú cumóra, hallhatóan még nem találta meg stílusát. Előkerül a boom bap, a poprap, és egy teljesen vállalhatatlan Gangnam Style feldolgozás is. A fiatal MC igen jó érzékkel adagolja a szövegeket, különösebb megfejtések nélkül, de végig korrekt módon. A lemez értékelendő szegmense még, hogy az alapok is Masahiro keze munkáját dicsérik. A srácot a legjobb szándékkal nevezhetjük feltörekvőnek, akiből még bármi lehet ügyeletes YouTube sztártól releváns, közönség kedvencen keresztül a sokadik idejekorán félbehagyott próbálkozásig. A 21-gyel kapcsolatban joggal ötlik fel az emberben, hogy a „kevesebb több lett volna”, de mindenesetre egy biztató kezdeményezés, amelyben a legmegkapóbb a rosszul fésült hangzás, és az olyan sötét alapok, mint amilyen az Elfeledett nappalokban van, vagy az elekronikával való kísérletezés. (3/5)
