2014.08.04. 13:20 – Lángoló

Ilyen még nem volt: elfogytak a Sziget bérletek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy néz ki, hogy bejött a Szigetnek az egy hetes csúsztatás, ugyanis a fesztivál történetében először fordult elő az, hogy elfogytak a hetijegyek. Illetve még nem teljesen, a szervezők ugyanis félretettek 1000 darabot azok számára, akik későn ébredtek, vagy valamiért nem tudtak elővételes bérletet venni. Ezeket azonban majd csak a fesztivál kapujában lehet megvásárolni, úgyhogy mától egy hétig csak napijegyeket lehet kapni a fesztiválra.

Idén a külföldiek mellett a magyar közönség körében is nőtt az érdeklődés a Sziget iránt, ami Gerendai Károly szerint a jobb programoknak köszönhető, valamint annak, hogy 2014-re beértek az elmúlt évek fejlesztései, és Budapest is egyre vonzóbb a külföldi látogatók számára. A számokról a következőket mondta a fesztivál főszervezője: „A Sziget véges befogadóképessége okán 45.000 főben limitáltuk az eladható bérletek számát, de a napijegyek száma is véges, azt naponta 25 ezerben határoztuk meg, hisz a bent lévő tiszteletjegyesekkel, közreműködőkkel és dolgozókkal együtt összesen 85 ezer napi látogatót képes kényelmesen ellátni a fesztivál infrastruktúrája”.


sziget hír



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása