Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az a durva, hogy napra pontosan egy éve történt, hogy a Middlemist Red bemutatkozott nálunk. Az azóta eltelt tizenkét hónapban a nagyon fiatal tagokból álló csapat megnyerte az index dalversenyét és a Deezer ígéretes fiatal zenekaroknak rendezett nemzetközi megmérettetését is. Ezután fellépett néhány fesztiválon és a Black Lips előtt az Akváriumban, szerepelt a Balcony TV-ben, és ezek csak a legfontosabbak voltak. November elején pedig megjelent a zenekar első nagylemeze, a Supersonic Overdrive, aminek ilyen felvezetés után nem kicsit kellett jónak lennie, hogy megfeleljen a várakozásoknak. Hogy ez mennyire sikerült, azt elolvashatjátok lejjebb, de a lemezkritika mellett azt is elmondom, hogy milyen volt a péntek esti lemezbemutató koncert az A38-on.
Nos, a Supersonic Overdrive, bár nem az új Sgt. Pepper, de ha a fent említett várakozásokat egy kicsit lejjebb visszük, körülbelül odáig, hogy ennek az ígéretes zenekarnak legyen egy, az eddigieknek megfelelően minőségi, önmagában is jó, de még inkább nagy potenciált magában hordozó albuma, akkor így már ok. És ez egyáltalán nem volt magától értetődő, hiszen a hirtelen jött siker akár rossz hatással is lehetett volna a srácokra, de úgy néz ki, hogy nem könnyelműsködték el a dolgot, és sikerült összehozniuk egy nagyon profi hangzású albumot, jó pár ütős számmal.
Ahhoz viszont, hogy tényleg telitalálat legyen az album, még egy-kettőt írniuk kellett volna, mert így egy kicsit felemás a közel negyven perces játékidő. Ez nem azt jelenti, hogy sok töltelékszám lenne az albumon, hanem a stílusból is fakadó vontatottság miatt néha lankad a figyelem. Az erősebb dalok közül egyébként rögtön a lemez elején szerepel a Multicoloured Drive, ami ott van az album két legjobb szerzeménye között, és szövegében még a Beatlesre is utal. A másik csúcspont persze a Black Rebel Motorcycle Club Spread Your Love-jának gitárját megidéző Single Switcheroo, de erős dalok még az Aanimal, az Alas és a Winter Enclose Me is.
Vannak tehát bőven jó számok a lemezen, de amiért igazán jó album a Supersonic Overdrive, az az, hogy szinte végig fenn tudja tartani azt a laza, magabiztos, tökös, és időnként fülledt atmoszférát, ami a zenekar legnagyobb erőssége, és amihez nagyban hozzájárul Nóvé Soma hangja is. A lemez beszippantja az embert, és a kevésbé emlékezetes számok alatt is végig magával tartja.
Igazán gyenge pont talán csak az a Black Lips, amit a Middlemist Red akkor írt az amerikai zenekarnak, mikor annak előzenekaraként lépett fel. A szám több szempontból is kicsit kilóg a lemezről, és bár jól indul, de aztán valahogy mégis kicsit tájidegen és amatőr érzést kelt, ami egyébként a lemezre egyáltalán nem jellemző. Arra viszont emlékeztem a Black Lips-koncert előtti fellépésről, hogy ez a dal nagyon jól szól élőben, úgyhogy azért nem írtam le előre.
Ahogy a lemez, úgy a péntek esti koncert is jól szólt. Ténylegesen megtelt az A38, és a koncertterem elég jól kinéző vizuált is kapott, még az MVM-napocskákkal együtt is. Nóvé Soma beszélt is arról, hogy az egy évvel ezelőtti A38-as koncertjükön körülbelül negyven fős volt a közönség. A mostani tömeg viszont tényleg nagy volt, és a pörgősebb számoknál elég jól együtt is élt a zenével. A zenekar egyébként úgy döntött, hogy eljátssza a lemezt az elejétől a végéig, az eredeti sorrendben. Ettől az olyanok számára, akik már hallották, és ezek nyilván sokan voltak, eléggé kiveszett a váratlanság a koncertből, pontosan lehetett tudni, hogy mikor jön a legjobban várt Single Switcheroo.
A szörfdeszka egyébként felvette, ilyen volt:
Ettől függetlenül nagyon profi és energikus koncertet adtak a srácok, és most is simán elhittem volna róluk, hogy ők igazából egy angliai vagy amerikai zenekar. Miután végigmentek a lemezen, elővettek pár régebbi számot is, amik nem fértek fel a Supersonic Overdrive-ra, a legjobb hangulat érdekes módon ezek alatt volt. A koncert még így sem volt túl hosszú egyébként. Majd két lemez után.
A koncert és a lemez alapján simán remélhetjük, hogy nem történik semmi gond a zenekarral, és tovább fejlődnek. Ahol most tartanak, már az is nagy dolog, hiszen nagyon fiatalon összeraktak egy igazán stílusos, jó zenekart, és egy önmagában is klassz, de a jövőre nézve is ígéretes nagylemezt. Úgyhogy továbbra is oda kell figyelni rájuk. Azt meg, hogy hol van a plafon, majd meglátjuk.
