Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az aktuális dalmegosztás mindegyik tagja másért érdekes. Linczényi Márkó és Szabó Simon dala például azért, mert Ákos tavalyi gondolataira reagál, a Szabó Benedek és a Galaxisok új klipes száma pedig a szövegéért, amelyben mindenki magára ismerhet egy kicsit. Aztán van itt még szépen fejlődő és szépen újrainduló zenekar, egy szamár, aki Chocapicot eszik, kémes sztori Osvárt Andreával, egy zsidó kántornő és egy zenész-újságíró koprodukciója, trombitás-elektrós popdal, és egy különleges technológiájú klip is. A számodra legérdekesebbre pedig még szavazni is tudsz a poszt végén.
Nem Linczényi Márkó, azaz Antilope Kid az első zenész, akit megihlettek Ákos tavalyi gondolatai a női szerepekről, de azt hiszem, az eddigi legkreatívabb reakciót sikerült produkálnia rá ebben a trap-rap dalban, melynek társszerzője 480 SOLO, akit Szabó Simonként sok helyről ismerhetünk. Ő rappeli el Linczényi szövegét, ami szó szerint virágnyelven beszél a férfy princípiumról és az újférfyasságról, ahogy azt a sajtóanyagban írták. És ha már ebből idéztem, akkor azt is írják benne, hogy a „metroszexualitás nem tudta megfertőzni a világot, és válaszcsapásul kirobbant a férfyak felkelése, azaz a favágószexualitás”. Hát, ilyesmi dal ez, és ahogy már sokszor, Szabó Simon most is nagyon jó a bunkó macsó szerepében.
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt szerepelt nálunk a Luauna első lemeze, és nem is volt rossz, úgyhogy kíváncsi voltam, mikor azt írták a mailben, hogy igyekeztek új albumukkal minőségileg szintet lépni. Nos, a Könnyebb idők ha egy teljes szinttel nincs is feljebb, mint az Édes kényszer, de egy félemelettel biztosan. Az első két szám például kapásból szuper, sőt, zeneileg az egész album teljesen rendben van, talán azért is, mert a hangzás pszichedelikusabb, mint régen, de azért megmaradt rockosnak. Az énekkel is sokkal kevesebb bajom van, de azoknak a magas hangoknak a szerepét még mindig nem igazán értem, amik például a Dávidban is felbukkannak.
Legújabb klipjét a Gubancok című számhoz készítette a Szabó Benedek és a Galaxisok, ami még két perc sincs, de a tök szellemesen megfogalmazott szövegben így is van egy csomó dolog, amiről a saját életem jut az eszembe. Ezzel pedig elég sokan így vannak a generációmból, ezért lett igazán fontos album a Legszebb éveink, amit szerintem érdemesebb is egyben meghallgatni, mint így külön-külön. A klipet mondjuk nem görcsölték túl a srácok, de ilyen hangszereléshez az talán nem is illene. Mindenesetre ha figyeltek, a dal felénél feltűnhet nektek egy repülő macska, akit egyébként Titusznak hívnak, és az énekes a gazdája.
Régi olvasóink talán még emlékeznek a marionette ID nevű zenekarra, amely többször is szerepelt nálunk, mielőtt 2012 novemberében feloszlott volna. Három év külön zenélés után azonban a zenekar tagjai újra egymásra találtak, és pigeoncoma név alatt neki is álltak a dalírásnak, egy kicsivel földhözragadtabb, indie-sebb stílusban. Az eredmény a nemrég megjelent nyolcszámos Third Self-Titled, amin tényleg vannak még math rock-os elemek is a post hardcore mellett, na meg valahonnan messziről a placebos Brian Molko énekstílusa is felsejlik rajta. És bár a lemez vége azért leül egy kicsit, így is elég szórakoztatóra sikerült. Egyébként a korábbiakhoz hasonlóan a zenekar most is inkább külföldi karrierben gondolkozik, a hazai piacban nem igazán bíznak, mert úgy érzik, hogy túlságosan szűk kört tudnak csak megszólítani itthon. Hát, majd meglátjuk.
Tavaly decemberben láthattátok nálunk Polnauer Flóra PollyFlow projektjének első anyagát, és megismerhettétek érdekes életútját is. Most pedig megjött a második dal, a Wasteland, amit azzal a hippikilleres Bihari Balázzsal vett fel, akivel hat évvel ezelőtt dolgozott együtt, még azelőtt, hogy kiment volna Berlinbe zsidó kántornőnek tanulni. „Azt a Hippikiller-soundot szerettem volna visszahallani, ami akár 1992ben is hasonlóan szólt volna: dobgép, előre tolt basszus, clean gitár és Fender Twin Reverb, szinti, sok vokál, persze 2016os körülmények között” – Bihari Balázs ezt mondta a dalról, ami egyébként elég hatásos, és rajta lesz a hamarosan elkészülő Hippikiller-albumon, valamint PollyFlow EP-jén is.
A francia újhullám és a hetvenes évek film noir stílusát keverő klipet forgatott Szabó Áron az Anton Vezuv újdonságához. A kémfilmes sztori főszereplői Osvárt Andrea és Makranczi Zalán, és természetesen szerelmi szál köré épül, na meg van benne egy csomó utalás különböző filmekre. Most már mondok valamit a dalról is, ami a saját bevallása szerint power melankóliát játszó zenekar elég érdekes hangszerelésű, indie-s szerzeménye, és zeneileg nekem kifejezetten tetszik. Főleg a ritmustörés, amit nem egyszerű jól használni, de ha sikerül, akkor sokat hozzá tud tenni a dalhoz, így van ez most is. Az ének viszont már inkább elvesz az összképből – ha az is rendben lenne, akkor kiváló szám lehetne a Far Camp Song.
Érdekes számot és hozzá érdekes klipet hozott legutóbb a dalmegosztásba a #yeahla és Eszes Viki. Klip ezúttal nincs, de az I Do Call You nekem még jobban is tetszik, mint előző daluk. Nem kell semmi extrára számítani, ez csak egy egyszerű és könnyed, elektronikus alapú popdal, de annak elég jó, a trombitával együtt is. Mondjuk negatívumként meg kell említeni, hogy a szöveg annyira egyszerű és sablonos, hogy az még egy ilyen könnyed dalhoz is kevés egy kicsit.
Se történet, se szereplők nincsenek az Agavoid új klipjében, mégis érdekes. Ez a projection mapping technológiának köszönhető, amivel mindenféle alakzatokat meg vonalakat mutatnak nekünk a készítők, amiknek a körvonalai furán mozognak, és ez tök jól néz ki. Azt hiszem, sikerült úgy leírnom a látványvilágot, mintha a tizenkét éves húgom tette volna, úgyhogy akkor még azt is mondom róla, hogy passzol az ugyanúgy kicsit nehezen megfogható, elszállós és elektrós Afterhez, ami rajta lesz a zenekar hamarosan megjelenő, és ez alapján érdekesnek ígérkező debütáló albumán.
A budapesti Re-Start zenekar Szamár című számában erős kettősség jelentkezik, merthogy egy viszonylag hétköznapi kíséretből egy eléggé hétköznapiatlan szövegből áll. A refrént legalábbis mindenképp annak lehet nevezni, ami a szamár iá-zásán kívül mást nem is tartalmaz. Ez pedig kicsit idétlenül hangzik, és elég sokat elvesz az egyébként egyáltalán nem rossz, rockos hangszeres részekből, és ezt még az sem javítja ki, hogy a klip főszereplője a szám vége felé megtalálja szamár párját, akivel együtt eheti a Chocapicot.
