Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Vagy legalábbis itt van egy perc belőle. Amúgy tényleg jó buli lehetett, bár azt megnézném mennyire jól szórakozott a 400 ezres tömeg hátsó része, (ezt csak az elkényelmesedett, savanyú énem mondatja velem, nekik tuti nagy élmény volt, meg biztos nekem is az lett volna a hátsó sorokban is). A lényeg, hogy a Rolling Stones életében először fellépett Kubában, ami egyfajta gigantikus betetőzése volt Barack Obama ottani látogatásának, ami valóban történelmi. A Rolling Stones fellépése is az, ez kétségtelen, de kissé eltúlzott.
Szinte mindenhol úgy jött le a fellépés, hogy nyugati zenekar még soha nem lépett fel a kommunista diktatúrában. Ez egyszerűen nem igaz, ugyanis volt ott már Manu Chao- Audioslave- vagy Manic Street Preachers-buli is. Utóbbi ki is akadt most picit, hogy ők már 15 évvel ezelőtt adtak Kubában koncertet, valóban úttörőként, de ezt most mindenki elfelejti, csak mert a Rolling Stonesról van szó. Sőt, magyar zenekar is turnézott nemrég a karibi országban (franciákkal karöltve), hogy mást ne mondjak. Ettől a kis túlreagálástól eltekintve tényleg nagy szó ez a Rolling Stones-koncert, főleg a helyieknek, akiknek az álma valósult meg ezzel.